Meghosszabbították a startup verseny jelentkezési határidejét

MTI Sajtóadatbank, 2014. március 11. 07:23

Meghosszabbították a budapesti Startup Tavasz 2014 programsorozat keretében rendezendő startup verseny jelentkezési határidejét: a szervezők az eredeti, március 14-i határidőnél tovább, március 17-én éjfélig várják az elsősorban korai fázisú startupok, technológiai vállalkozások jelentkezését - közölte a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) hétfőn az MTI-vel.

A Startup Tavasz 2014-et a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), a NIH, a Design Terminál, valamint a BudapestHub rendezi számos magyarországi szakmai szervezet és nemzetközi partner együttműködésével. A két hete útjára indított rendezvény célja, hogy segítse Budapest startup fővárossá válását, és szélesítse az egyre kiterjedő hazai startup világ szereplőinek együttműködését, régióbeli kapcsolatrendszerét.
 

Az első fontos rendezvényt, a közép-európai startup versenyt április 2-án tartják Budapesten. A szervezők elsősorban 15 közép-európai országból várják az induló technológiai vállalatok projektötleteit, a beékező pályázatokat pedig öttagú nemzetközi zsűri bírálja el. A legjobb 20-25 ötlet közül választják majd ki a 10 legfejlődőképesebb projektet. A legjobb 10 csapat automatikusan bejut a Central European Startup Awards (CESA) május végi versenyére, illetve részt vehet egy többnapos budapesti képzésen, amelyen neves, nemzetközi szakértőkből álló csapat készíti majd fel őket a verseny döntőjére.
 

A közlemény szerint hamarosan összeáll a nemzetközi zsűri is, amelynek tagja többek között Záboji Péter, az Európai Vállalkozásfejlesztési Alapítvány elnöke, aki a vállalkozói tehetségek felkutatójaként is ismert, továbbá Jonathan Wegener, aki 2003 óta dolgozik meghatározó New York-i startup cégeknél és behatóan ismeri a helyi startup-ökoszisztéma működését, valamint Fej Shmuelevitz, a Google által nemrég több mint egymilliárd dollárért felvásárolt Waze alelnöke.

Kulcsszavak: verseny start-up NIH

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Jelentős szakmai sikerrel zárult az ELTE pályaorientációs és tehetséggondozó programja

A Kulturális és Innovációs Minisztérium megbízásából a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő, „STEMpont” komplex pályaorientációs és tehetséggondozó program (NTP-STEM-23) megvalósítására kiírt pályázatán az ELTE Informatikai Kar 20 millió forint, a Természettudományi Kar pedig csaknem 18 millió forint támogatási összeget nyert el.

2024. szeptember 20. 14:55

24. alkalommal lehet jelölni a reáltárgyak legjobb oktatóit a Rátz Tanár Úr Életműdíjra

Az Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért 2024-ben is várja a jelöléseket a Rátz Tanár Úr Életműdíjra, amelyet immáron 24. alkalommal ítélnek oda olyan tanároknak, akik különösen sokat tettek a hazai reáloktatásért. 

2024. szeptember 20. 13:17

Új szelek fújnak a nagyvállalatoknál IT fronton

Habár az utóbbi években csökken a keresleti nyomás az IT munkaerőpiacon, a jó technológiai szakemberekre továbbra is egyre nagyobb szükség van. Ozorai Dénes, a K&H IT vezetője szerint ugyanis ma már szinte minden üzleti igény valamilyen IT megoldást kíván. 

2024. szeptember 9. 11:35

A 2024-es év legjobb videós hirdetéseit keresi az IAB Hungary

Második alkalommal hirdeti meg pályázatát az IAB Hungary Digitális videó Munkacsoportja, amelyen a 2024-es év legkiemelkedőbb videós hirdetéseit díjazza több kategóriában is.

2024. szeptember 3. 11:39

50 millió forint értékben jutott digitális eszközökhöz 255 rászoruló család és közintézmény

Több mint hatszáz pályázó, 255 nyertes pályázat és többszáz digitális eszköz. Ez a mérlege a Magyar Vöröskereszt és a Yettel 3 évvel ezelőtt indított közös programjának, amely a szociálisan rászorulók digitális felzárkóztatásának támogatására indult. Az elmúlt három évben mobiltelefonra, tabletre, laptopra, perifériás eszközökre és szoftverekre lehetett pályázni. Iskolakezdéskor ezek az eszközök különösen nagy segítséget jelentenek a tanulási nehézséggel küzdő vagy súlyosan mozgáskorlátozott gyerekeknek és az őket nevelő családok számára, a legtöbb nyertesnek ugyanis korábban még soha nem volt hasonló eszköze.

2024. augusztus 30. 11:39

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10