A Prezi alvállalkozói csak Vállalható Vállalkozások lehetnek

forrás: Prím Online, 2018. május 31. 09:49

Alig több mint egy év leforgása alatt már 500 vállalkozás értékelte működését a Bridge Budapest által létrehozott Vállalható Vállalkozás kezdeményezés önellenőrző tesztjén. A többek közt a tudatos tervezés, a felelős üzleti magatartás és az átláthatóság hétköznapi gyakorlatban való megjelenését ellenőrző teszt elismertségét tovább növeli, hogy a Prezi mostantól beszállítói kiválasztásában is támaszkodik rá.

A tesztet eddig kitöltő cégek eredményei alapján elmondható, hogy a Vállalható Vállalkozás minősítését megszerzők a magyar átlaghoz képest sokkal több figyelmet áldoznak a vállalkozás működtetésének gondos tervezésére, az üzleti környezet elemzésére, és a jogszerű foglalkoztatási viszonyokra. Köreikben a magyar átlagot meghaladó arányban dolgoznak nők és a cégen belüli együttélési szabályokat, valamint a vállalati kultúrát nem csak fiókba tehető dokumentációként és hangzatos szlogenként, hanem a hatékonyságot elősegítő napi gyakorlat részeként alkalmazzák. Az immár félezer tag vállalhatóság iránti elkötelezettségét jól jelzi, hogy május 31-én, a társasági adóbevallás határnapján egy Tax Party keretében ünneplik, hogy az üzleti év lezártával adót fizetnek.

 

Noha a prezentációs alkalmazásával világhírre szert tevő magyar Prezi társalapítója a Bridge Budapest Egyesületnek, a Vállalható Vállalkozás kezdeményezésükhöz kialakított önellenőrző tesztet maguk is ugyanúgy töltötték ki, mint több száz másik cég. „A Prezi egyrészt büszke arra, hogy ennek a minősítési rendszernek a megszületéséhez közvetve hozzájárulhatott, másfelől arra is, hogy objektív szempontrendszere szerint maga is kiállta a megfelelőségi próbát” – mondta Árvai Péter, a Prezi társalapító-vezérigazgatója. „Ugyanakkor szeretnénk, ha ez a minősítés nem csak egy retrospektív értékelésként, hanem példaként, elérendő célként is lebegne a magyar vállalkozók szeme előtt. Ezért Magyarországon 2018 második félévétől egyfajta elvárásként támasztjuk a beszállítóink felé a teszt kitöltését, a benne megfogalmazott elvek tudatos figyelembevételét.”

 

A Bridge Budapest által fejlesztetett értékelési rendszer négy területen vizsgálja a kitöltő cég működését. Ezek a pénzügy, a HR, a cégvezetés és az együttműködés. Az ideális értékeket 80%-ban teljesítő kitöltők Vállalható Vállalkozás tanúsítvány használatára jogosultak vállalati kommunikációs felületeiken.

 

„Amennyiben a magyar Prezi.com Kft. meglévő beszállítói jelenleg nem teljesítik a 80%-os értéket, egyelőre nem éri őket retorzió. Mindazonáltal hosszútávon kívánatos, hogy mind a meglévő, mind az új beszállítóink a mienkével egyező elveket valljanak a tudatosság, a transzparencia és a fenntarthatóság terén. Vonatkozik ez minden itthoni beszállítóra, aki folyamatosan szolgáltat vagy esetileg 200 ezer forintot meghaladó értékben.” – meséli Hegedüs Csilla, a Prezi.com Kft. Pénzügyi vezetője. 

 

A Vállalható Vállalkozáshoz eddig csatlakozók több mint 70%-át az elmúlt 10 évben alapították, több mint kétharmaduk közép-magyarországi vállalkozás, háromnegyedük társas vállalkozásként jött létre. Felülreprezentált közöttük az IT szektor, mely a kereskedelmi tevékenységet és a tanácsadást, illetve az egyéb üzleti szolgáltatást folytató cégekkel együtt több mint felét adja a kitöltő cégeknek. A Vállalható Vállalkozások fele 5 fő alatti, ugyanakkor minden tizedik cég már több mint 50 főt foglalkoztat. Míg a KSH országosan 36-39 százalékra teszi a hazai vállalkozásokban a női munkavállalók arányát, addig a Vállalható Vállalkozások között ez a szám meghaladja a 47 százalékot.

 

A minősítést megszerzők legjobban a cégvezetési és az üzleti partnerekkel való együttműködés területén teljesítettek, míg a pénzügyi paraméterekben szerény mértékű elmaradás mutatkozik az ideálistól. „A kitöltők felé jól mutatja a rendszer, mely területen javasolt további fejlesztés. Kiváló eszköz ez egy beszállítói minősítéshez: nem korlátként, hanem ösztönzésként jelenhet meg egy vállalkozás életében. A vállalkozók részéről az a visszajelzésünk, hogy minél jobban megbízhatnak az üzleti partnereikben, annál hosszabb távon fenntartható a vállalkozásuk sikere és a növekedése. Azt reméljük, hogy ha más cégek is követik a Prezi példáját, hirtelen megsokszorozódhat a Vállalható Vállalkozások száma, és ez közelebb visz egy tudatosabb, kiszámíthatóbb üzleti környezethez” – mondja Pistyur Veronika a Bridge Budapest ügyvezetője.

 

A Prezi tapasztalatán kikísérletezett protokoll, a Bridge Budapest Egyesület által bevezetésre kerülő folyamat leírása elérhető a Vállalható Vállalkozás közösség honlapján. A protokoll kitér az alvállalkozóktól érkező visszajelzésektől a vállalkozói szerződésekbe javasolt kiegészítésig. A leírás itt érhető el:

http://vallalhatovallalkozas.hu/blog/vallalhato-vallalkozas-protokoll-bevezetesenek-folyamata

 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megvalósul a V4-es digitális tudásközpont

A közép-kelet-európai régió digitális átalakulását, illetve a tagállamok digitális gazdaságának fejlesztését hivatott elősegíteni az a közös tudásközpont, amelynek létrehozásáról az IVSZ Smart 2021 konferencia kísérő rendezvényén állapodtak meg a V4-országok (Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország) képviselői. A New V4lley Regionális Digitális Tudásközpont jelentős mértékben járulhat hozzá a régió digitális transzformációjához és gazdasági felzárkóztatásához.

2021. június 18. 21:11

Tudásmegosztó központként üzemel a Schneider Electric plovdivi okosgyára

A Schneider Electric Plovdivban üzemelő okosgyára a gyakorlatban mutatja be a vállalat által fejlesztett ipar 4.0 megoldásokat. A francia székhelyű cég legfőbb célja a digitális átalakulás támogatása és fellendítése a délkelet-európai országokban is.

2021. június 18. 18:06

Még nagyon kevesen vetik be az építőipar "csodafegyverét"

A magyar építőipar hároméves lemaradásban van, nem a Nyugathoz, önmagához képest, hangzott el a Portfolió által szervezett, Építőipar 2021 elnevezésű konferencián. A lemaradás okát az előadók szerint az ágazat digitalizációs visszamaradottságában kell keresni. A megoldás a BIM (Building Information Modelling), vagyis az épületinformáció-modellezés széleskörű elterjedése, alkalmazása, amely lehetővé teszi, hogy az adott projektek résztvevői összehangoltan tudjanak dolgozni a közös információs térben a tervezéstől kezdve a kivitelezésen át egészen az elkészült épületek üzemeltetéséig.  

2021. június 18. 11:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

NMHH-kutatás: miért nem internetezik mindenki?

2021. június 14. 09:53

Rekord összeget költenek a cégek IT-ra

2021. június 7. 17:38

Kihirdették az Év Gyára verseny nyerteseit

2021. május 31. 09:54

Hétszeres Business Superbrands díjas az ABB

2021. május 17. 16:40