Keddig lehet jelentkezni a Technology Fast 50-re
Július 31-ig, azaz kedd éjfélig lehet jelentkezni a Technology Fast 50 Central Europe versenyre. A rangsorban tavaly a 24. helyen szereplő Starschema-nak a kitartás, az agilitás és a körülményekhez való folyamatos alkalmazkodás hozta meg a sikert, aminek köszönhetően az Apple-t, a Walt Disney-t és a Tesla-t is ügyfeleik között tudhatják.
A Deloitte idén már 19. alkalommal keresi a legdinamikusabban fejlődő innovatív vállalatokat. A versenyre a 2014-2017 között látványos bevételnövekedést felmutató, innovatív cégek jelentkezését várják a régió 18 országából. A megmérettetés nagyszerű kiugrási lehetőség lehet az infokommunikáció, fintech, biotechnológia, média- és szórakoztatóipar, vagy a szoftver-, és hardverfejlesztés területén tevékenykedő vállalkozásoknak. Látva a korábbi évek győzteseinek listáját (Tresorit, NNG, Solvo Biotechnology, Starschema), a részvételből mind a startupok, mind a régebb óta működő vállalkozások profitálhatnak.
A múlt évben 541 százalékos növekedéssel a 24. helyet megszerző Starschema mára kinőtt a startup kategóriából, nem csak azért, mert 11 éve alapították, de a többmilliárd forintos árbevétel és az ügyfélkör is ezt jelzi. „A nagy nemzetközi ügyfeleink megszerzését részben annak köszönhetjük, hogy az adatforradalom kínálta lehetőségeket, a big data megoldások iránti növekvő érdeklődést és keresletet sikerült megragadnunk, emellett pedig egy tudatos döntés révén egy szűk részterületen tettünk szert komoly szaktudásra, amit igényeltek a globális vállalatok” – mondta el Csillag Péter, a Starschema ügyvezető igazgatója.
A jó időzítés bizonyos esetekben fontos szerepet játszott a társaság sikerében, azonban több mint 10 év eredményeit ez önmagában nem igazolja. „A sikerhez vezető utat már a legelején szisztematikusan megterveztük kisebb szakaszokra és ezeket rendkívüli kitartással teljesítettük. Amikor pedig úgy éreztük, hogy változtatni kell, akkor attól sem riadtunk vissza. Agilitás és hosszú távú kitartás: ezek nem csak technológiai vállalatoknál, de bármilyen cégnél a sikerrecept fő összetevői” – mutatott rá Csillag Péter. Az erőfeszítéseik eredményeit jól mutatja, hogy olyan globális vállalatoknak nyújtanak szolgáltatásokat, mint az Apple, a Walt Disney vagy éppen a Tesla.
A Deloitte Fast50 rangsorban való szereplés a piaci szereplők gratulációja mellett azért volt fontos a Starschema számára, mert független forrásból kaptak visszajelzést arra, hogy itthon és a régióban is az egyik leggyorsabban fejlődő cég. „Nagyon jó viszonyítási pont volt ez számunkra. Olyan pályán mozgunk, ami a nemzetközi piacra visz minket, gyors növekedés mellett. Célunk, amellett, hogy a napi működésben értéket teremtsünk, az, hogy magát a vállalatot is értékké tegyük, ehhez pedig fontosak a külső pozitív visszajelzések is” – fűzte hozzá a Starschema vezetője.
„A versenyen több kategóriában is értékelik a vállalkozásokat, valamint a leginnovatívabb fejlesztések is elismerést kapnak. Idén először díjazzuk a társadalmi szempontból kiemelkedő hatású újításokat is” – mondta Csűrös Balázs, a Deloitte pénzügyi tanácsadási üzletágának partnere.
A Technology Fast 50 Central Europe versenyre itt lehet jelentkezni, 2018. július 31-ig. A rangsort 2018. október 11-én mutatják be. Valamennyi, a feltételnek megfelelő jelentkező automatikusan részt vesz a Deloitte EMEA Technology Fast 500 versenyen is.
Kapcsolódó cikkek
- Startupból világcég – ez kell a sikerhez
- Magyar startupok ötleteit várja a Lufthansa és az SAP
- Tilos lesz a vevők hátrányos megkülönböztetése: itt a geo-blocking szigorítás
- Közeledik a türelmi időszak vége az online számlaadat-szolgáltatás kapcsán
- A Women Startup Competition meghódította Moszkvát is
- Kétszáz európai, köztük több magyar startup indul az EIT Digital scaleup versenyén
- Innováció nélkül nincs növekedés
- A multik kerülhetnek először célkeresztbe a GDPR miatt
- Új vezető a Deloitte Magyarország German Desk üzletágánál
- Ideje felkészülni a vállalkozásoknak az Ipar 4.0-ra
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az AI új világa: Influenszerek és a reklámipar forradalma
A mesterséges intelligencia robbanásszerűen tört be az élet minden területére, így a reklámiparba is, és mostanra már az influenszerek világát is átalakítja. Az AI alkalmazásával a kis- és középvállalkozások számára is lehetőség nyílik arra, hogy költséghatékony módon, élethű, meggyőző karaktereken keresztül juttassák el üzeneteiket a célcsoportjukhoz. Ez pedig komoly kihívást jelenthet a kisebb követőtáborral rendelkező véleményvezérek számára.
Adatok, adatbázisok a háborús bűnökről
A háborús bűncselekmények bizonyítékainak megőrzése és kezelése kulcsfontosságú az igazságszolgáltatás számára, különösen az olyan konfliktusok esetében, mint az Ukrajnában zajló háború. Az Eurojust, az Európai Unió igazságügyi együttműködési ügynöksége, jelentős lépéseket tett ezen bizonyítékok összegyűjtése és megőrzése érdekében, ugyanakkor szükség lenne a közösségi platformok törölt adataira is.
Új raktárnyitásával a Prologis átlépte az 5 millió m²-t a közép-európai piacon
A Prologis, a logisztikai ingatlanok globális piacvezetője, közép-európai portfóliójában meghaladta az 5 millió m²-nyi modern raktárterületet. A lengyelországi Prologis Park Ruda Śląskában található új, 37 000 m²-es raktár megnyitásával a vállalat sikeresen átlépte ezt a határt a régiós portfóliójában.
Pécsett folytatódott a HR Fest: A régió munkaerőpiaci kihívásai és lehetőségei
Március 20-án Pécsett folytatódott a HR Fest, az ország egyik legnépszerűbb HR rendezvénysorozata, amely ezúttal a dél-dunántúli régió munkaerőpiaci kihívásaira összpontosított. Az egész napos eseményen neves szakértők osztották meg tudásukat, miközben a helyi gazdasági szereplők a fiatal munkaerő megtartása és a beruházások ösztönzése érdekében folytattak eszmecserét. A rendezvényen szó esett a British American Tobacco pécsi beruházásáról, valamint a helyi kis- és középvállalkozások növekedési lehetőségeiről is.