Fókuszban a marketing és márkák új lehetőségei
Gazdasági kilátások és a marketing szerepe, fogyasztói és ügyfélélmény kihívások, Post-Covid marketingmegoldások, a digitális marketing legaktuálisabb kihívásai, valamint a jövő marketingkészségei. Többek között ezeket a témaköröket hozta felszínre az idei Marketing Summit három programalkotó eseménye, amelyen összesen hat iparág közel 40 szakembere vett részt. Az idei Marketing Summit szeptember 16-án exkluzív helyszínen, a budai Haris Parkban ezekre a kérdésekre is megadja majd a választ. Sőt, a Summit PLAY videós platformról számos extra tartalom is letölthető lesz az eseményt követően.
"A marketing időszerűbb, mint valaha, hiszen gazdaságmotorizációs szerepe elvitathatatlan. A marketing a vállalkozások elemi szintjén is az üzleti növekedést szolgálja, értékteremtő módon járul hozzá a szervezetek és az egész nemzetgazdaság teljesítményéhez" – mondja Hinora Ferenc, a 30 éves Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) frissen újraválasztott elnöke. "A szakmai szervezet elkötelezetten hisz a marketing erejében, így feladatának tekint minden olyan értékteremtő ágazati, közösségi, orientációs, társadalmi, illetve edukációs célkitűzés szolgálatát, amelyekkel érdemben támogatni tudja a megbízói, illetve szolgáltatói oldal piaci szereplőit. A Marketing Summit a marketing- és üzleti döntéshozókat, illetve szakembereket megszólító kiemelkedő esemény, amely az ősz hagyományosan legnagyobb szakmai nyitórendezvénye" – emeli ki a szövetség elnöke.
A Marketing Summit olyan marketing és üzleti csúcstalálkozó, amely segíti a döntéshozókat, hogy felkészülhessenek a következő időszak kihívásaira, bármelyik iparágból is érkezzenek. A marketingszakma első számú csúcstalálkozójának küldetése, hogy a marketinget a gazdasági életben hatékonyan alkalmazzák, és hogy a szakma színvonalát továbbfejlessze. Idén szeptember 16-án egy új, exkluzív helyszín, a festői szépségű budai Haris Park ad otthont a személyes jelenlétű szakmai és networking eseménynek. A szervezők ugyanakkor fontosnak tartják, hogy a konferencia előadásait azok számára is elérhetővé tegyék, akik az esemény korlátozott létszáma, vagy egyéb elfoglaltságuk miatt nem tudnak személyesen jelen lenni. Ennek érdekében hívták életre a Summit PLAY videóplatformot, amelyen nem csak az esemény kiemelt előadásai, hanem rengeteg extra tartalom is elérhető lesz korlátlan ideig.
Annak érdekében, hogy a Summit témái valóban a marketing- és üzleti döntéshozók aktuális kihívásaira, kéréseire reflektáljanak, idén is programalkotói eseményeket szervezett az MMSZ a szakemberek számára. A három programalkotó eseményen összesen 6 iparág (FMCG, Pénzügy, Távközlés, Szolgáltatások, Kereskedelem, Jármű & Közlekedés) közel 40 szakembere vett részt. (A résztvevők névsora a közlemény végén olvasható.)
Az idei Marketing Summit a teljesség igénye nélkül az alábbi blokkok mentén járja körül a Post-Covid marketing új lehetőségeit: gazdasági kilátások és a marketing szerepe, fogyasztói és ügyfélélmény-kihívások, Post-Covid marketingmegoldások, a digitális marketing legaktuálisabb kihívásai, valamint a jövő marketingkészségei. Ezeken felül a hazai piacon 30 éve jelenlévő márkák vezetői mutatják be első kézből, hogyan alakítják át szemléletüket, illetve működésüket, hogy még inkább megfeleljenek a jövő kihívásainak. Idén bővül a Summit díjátadóinak a száma is, hiszen az esemény immár négy nívós szakmai elismerésnek is helyet ad majd: a már hagyományos TOP 50 legsikeresebb marketingvezető díjátadása mellett, a Marketing Talent Award és a Városmarketing Gyémánt Díj pályázatok nyerteseit is itt hirdetik ki, valamint sor kerül a Magyar Marketing Szövetség Életműdíjának átadására is.
"A Magyar Marketing Szövetség közössége elkötelezetten hisz a marketing erejében. A pandémia hozta kihívásokat követően éppen ezért most a koronavírus járvány utáni időszak szakmai és üzleti lehetőségeit helyezzük fókuszba konferenciánkon" – hangsúlyozza Hinora Ferenc, az MMSZ elnöke. Az eseményen top üzleti és gazdaságpolitikai döntéshozók, marketingvezetők, innovatív, kreatív, és digitális szakemberek, valamint iparági véleményvezérek fognak előadni. A konferencia előadásai és networking programjai inspirációkkal, információkkal, eszközökkel és azonnal bevethető marketing- és üzleti megoldásokkal segítik a résztvevőket, hogy felkészülhessenek a következő időszak szakmai és üzleti kihívásaira.
A Marketing Summit Hungary fő szervezője a 30 éves Magyar Marketing Szövetség, társszervezői a Positive Adamsky reklámügynökségi csoport, valamint a Marketing & Media szaklap. Mindhárom szervező elkötelezett a marketing- és üzleti tevékenységet végzők szakmai támogatásában, valamint a helyes gyakorlatok fejlesztésében és terjesztésében.
A Marketing Summit Hungary idei programalkotási eseményein az alábbi szakemberek vettek részt:
- Bánhegyi Zsófia (Szerencsejáték Zrt.)
- Bódi Krisztina (MMSZ / HORECA Tagozat)
- Budaházy Péter (Helida-D)
- Bujáki Zsolt (Porsche Hungaria)
- Farkas Réka (CIG Pannónia)
- Fazekas Bálint (Euronics)
- Gila Éva (Gyulahús)
- Hinora Ferenc (Positive Adamsky, MMSZ)
- Horváth Magyary Nóra (K&H)
- Jákó Eszter (MVM)
- Juhász Judit (KIA)
- Juhász Péter Tibor (Vodafone)
- Kaszás Attila (Viwa)
- Katona Norbert, Dr. (METU, MMSZ)
- Kelemen-Tűz Gabriella (Renault)
- Kelényi Kolos (Szamos Marcipán)
- Kiss Enikő (IKEA)
- Kovács Alexandra (E.ON)
- Mérő Ádám (The Coca-Cola Company)
- Mezősi Rita (Vylyan)
- Németh Károly (SPAR)
- Nyakas Laura (HFDA)
- Ördög Ibolya (Hyundai Holding Hungary Kft.)
- Pataky Piroska (Mastercard)
- Perjés Ákos (Haribo)
- Rákosi Viktor (Ford)
- Smid Beáta (Citibank)
- Stampel Zsuzsanna (Internet Mall Hungary Kft.)
- Sütő Ágnes (Bankszövetség / MMSZ alelnök)
- Szalkai Réka (Mastercard)
- Szilva Mónika (Nestlé)
- Szőke Orsolya (EXIM)
- Tengerdi Laura (Budapest Bank)
- Tihanyi Szabolcs (Budapest Bank)
- Totth Gedeon, Dr. (BGE, MMSZ / AÉMT Tagozat)
- Török Szabolcs (Magyar Posta)
- Tripolszky András (Roust Hungary)
- Turgonyi Szabolcs (MKB)
- van der Wildt Nikolett (Szentkirályi Magyarország)
- Várkonyi Bea (Danone)
Kapcsolódó cikkek
- Újraválasztott elnök a Magyar Marketing Szövetség élén
- Egyedülálló szakmai díjat hirdet a Magyar Marketing Szövetség
- Új szintre léphet a hazai digitális marketingtudás
- Elhunyt Tonk Emil, a hazai marketingszakma legendás alakja
- Megvannak a Marketing Diamond Awards győztesei
- Evangélistákkal népszerűsíti a marketinget a Magyar Marketing Szövetség
- 5 trend, amiért ránk köszönthet a marketingromantika kora
- Rekordszámú pályázat érkezett a Marketing Diamond Awards versenyre
- Ismét lehet pályázni a magyar Sportmarketing Díjra!
- A marketing motorizálja a gazdaságot
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
E-sport-sikerek: mentorálással lesznek még jobbak a profi játékosok a Széchenyi-egyetemen
A győri Széchenyi István Egyetem Sportegyesülete (SZESE) 2019 óta rendelkezik e-sport-szakosztállyal, s a sportág azóta is töretlen népszerűségnek örvend a hallgatók körében. A tehetséges fiatalokat az intézmény tulajdonában lévő Uni Pro Sport Kft. programvezetője, Borkai Ádám kutatja fel és segíti a minél jobb teljesítmény érdekében. Mentoráltja, Vén Balázs nemrég egy rangos nemzetközi verseny labdarúgó-videójáték kategóriájában győzött.
Digitális forradalom a transzformátor-alállomásokban
Nagy nyomás nehezedik az energiaszektorra. A németországi elosztóhálózat-üzemeltetőknek gyorsan fel kell készíteniük infrastruktúrájukat az energetikai átállásra.
Karácsonyi ajándéktrendek: a technológiai eszközök az öt legnépszerűbb kategória között
A technológiai termékek az idei karácsonyi ajándékvásárlási szezonban az öt legnépszerűbb kategória között szerepelnek – derül ki egy friss, novemberben megjelent kutatásból.* A felmérés szerint a fiatalok és a férfiak különösen hajlanak a technológiai ajándékokra, míg az idősebb korosztály és a nők esetében jóval hátrébb sorolódnak az ilyen típusú meglepetések. Összességében a vásárlók 27 százaléka választ technológiai eszközöket ajándékként, amelyek a ruházati cikkek, ajándékutalványok, játékok, valamint könyvek után következnek. A vásárlók döntően barátok, családtagok vagy online közösségek ajánlásaira alapozzák döntéseiket, és elsősorban az online vásárlást preferálják.
A HONOR Magic V3 és V2 a tökéletes randipartnerek
Akár a hideg hónapokra keresünk társat, akár készülünk a tavaszi randilendületre, a HONOR Magic V3 és a most akciós HONOR Magic V2 egyaránt hű társak lesznek akár a románc előre lendítésében is. Egy jól összerakott Tinder vagy egyéb profil kulcsfontosságú, és ebben remek partner a két készülék.
Országos CNC-programozói versenyen lett bronzérmes a Széchenyi-egyetem csapata
Először indult az országos Bánki-HAAS CNC-programozói versenyen a győri Széchenyi István Egyetem csapata, amelynek tagjai végül nagy versenyben bronzérmet szereztek. A gépészmérnök-hallgatókból álló SZECAM elnevezésű gárda a jövőben akár nemzetközi megmérettetéseken is képviselné az intézményt.