Könnyebb a munkakeresés, a pénzügyek intézése és a távmunka is

forrás: Prím Online, 2021. november 16. 09:55

Munkakeresés, hatékony otthoni munkavégzés? Mindezt pénzügyileg tudatosan? Jelentős piaci szereplők fogtak össze azért, hogy ingyenesen elérhető online kurzust indítsanak mindazoknak, akiket a fenti témák foglalkoztatnak. A pénzügyeket intézni, állást keresni és otthonról dolgozni lehet könnyebben is: ebből a célból jött létre a „Lehet könnyebb!” kezdeményezés – https://lehetkonnyebb.hu/ – ahová a Microsoft által támogatott projektet megálmodó HTTP Alapítvány, OTP Bank és Trenkwalder várja az érdeklődőket és tanulni vágyókat.

Magyar nyelvű, online formában elérhető tananyagot tett elérhetővé a digitális megoldások, az álláskeresés és a tudatos pénzügyi tervezés témaköreiben négy vállalat összefogása. A digitális átalakulás kiemelt hazai támogatója, a mesterséges intelligencia és a felhőtechnológia vezető globális vállalata, a Microsoft, az egyik legnagyobb hazai lakossági bank, az OTP Bank, az egyik legjelentősebb hazai állásközvetítő, a Trenkwalder, valamint az informatikai szakképzés szakértője, a HTTP Alapítvány fogott össze a tudásfejlesztés érdekében. Ezeket a területeket nemcsak az köti össze, hogy a mindennapjainkat alapvetően befolyásoló és nagy érdeklődésre számot tartó témakörök, hanem az is, hogy mindegyiket érinti a digitális átalakulás. Az elmúlt időszak legnagyobb változása épp ez volt: az irodai munkavégzésről számos munkahelyen hibrid munkavégzésre, az iskolák egy részében hibrid oktatásra álltak át, lassan az összes tennivalót, ideértve a pénzügyeket és az álláskeresést is, a legtöbben képesek otthonról, interneten bonyolítani. Kényelmesen és könnyen, de csak a megfelelő készségekkel és tudással felvértezve! Ezt a ma már nélkülözhetetlennek számító tudást szeretnék a támogatók mindenkinek térítésmentesen átadni. A HTTP Alapítvány a Lehet könnyebb! weboldalon keresztül tette elérhetővé a tananyagot, amely a hasznos tudást szemléletes illusztrációkkal, animációkkal, audio és videó tartalmakkal és kvízekkel teszi még könnyebben befogadhatóvá, a tanulást pedig még élvezetesebbé.

 

A HTTP Alapítvány egy olyan közhasznú szervezet, ami a piacképes informatikai szaktudás minél szélesebb körben történő elterjesztését tűzte zászlajára. „A mai gazdasági és munkaerő piaci körülmények között roppant fontos, hogy mindenki hozzájuthasson azokhoz a szakmai ismeretekhez és végzettségekhez, amivel megfelelő munkahelyet találhat magának. Ezért is örülünk, hogy részt vehetünk ebben a projektben, segítve ezzel a résztvevők munkaerőpiacon történő elhelyezkedését – mondta Sisák Zoltán a HTTP Alapítvány kuratóriumi elnöke.

 

 

A tananyag összeállítói szerint a kurzus 4-5 óra alatt teljesíthető, de aki szeretne jobban elmélyülni az egyes témakörökben, inkább 10-12 órával számoljon. Az online elérhetőség előnye éppen az, hogy mindenki maga dönti el, hogy mennyi időt és mikor szán a tanulásra. Továbbá december 4-én lesz egy mentorált, élőben megtartott online képzési nap, amelyhez akár 120 ember is csatlakozhat. Ezen mindhárom téma szóba kerül, de a hangsúly a digitális munkakörnyezettel kapcsolatos gyakorlati készségek elsajátításán lesz. A mentorált résztvevők megismerkedhetnek többek között az online munkakörnyezet és a csapatmunkát támogató legfontosabb digitális eszközökkel A pénzügyi tudatosság témakörében felmerülő kérdéseket emailben várják az OTP önkéntes mentorai a programban résztvevőktől. Ők személyre szabott tanácsokat is adnak például lakásvásárlásról, hitelfelvételről, vásárlási szokásokról, a pénzügyi biztonság megteremtéséről, a bevételek és a kiadások és a háztartások pénzügyeinek kezeléséről.

 

“A pénzügyi kultúra fejlesztését az OTP Csoport kiemelt feladatának tekinti. Célunk a pénzügyi edukáció elősegítése, a lakosság pénzügyi ismereteinek bővítése és a pénzügyi tudatosság ösztönzése“ – mondta Szabó Dóra, CSR csoportvezető

 

Az OTP Bank ezen törekvéseihez az OTP Fáy András Alapítvány is hozzájárul, aminek működésének középpontjában a középiskolás diákok pénzügyi, gazdasági és gazdálkodási ismereteinek bővítése áll. Az alapítvány irányításával Budapesten és Nyíregyházán működő OK Oktatási és Innovációs Központok ingyenes képzései évente húszezer diákot érnek el. A fiatalok szemléletformálása mellett a felnőtt lakosság ismereteinek bővítéséért is sokat teszünk, így örömmel fogadtuk a Lehet könnyebb! programra való felkérést, mivel ez is kiváló lehetőség a pénzügyi tudás átadására.

 

A munkaerőpiacon elvárt képességekről, az álláskeresés módszereiről kéthetente tudnak a képzés résztvevői online formában konzultálni a Trenkwalder szakértőivel. Hozzájuk bármilyen munkaerőpiaci, álláskereséssel kapcsolatos kérdéssel lehet fordulni: ötleteket adnak önéletrajzíráshoz, állásinterjúhoz. A Trenkwalder Csoport Közép- és Kelet-Európa egyik vezető személyzeti szolgáltatója, amely 14 európai országban képviselteti magát, közel 30 éves tapasztalattal. Az elmúlt években a Trenkwalder a digitalizált 360°-os HR megoldások szolgáltatójává vált, látva az igényt a digitális fejlődésre, mind partneri, mind munkakeresői oldalról. „Megbízható stratégiai partnerként igyekszünk segíteni a pandémia miatt megváltozott munkaerőpiaci helyzetben mindazoknak, akik elveszítették munkahelyüket és nem érzik még eléggé otthon magukat a digitális munkakörnyezetben. Ezért is vagyunk hálásak, hogy részesei lehetünk a Lehet könnyebb programnak” – mondta el Nógrádi József a Trenkwalder kereskedelmi igazgatója.

 

Csanak Gabriella, a Microsoft Magyarország operatív és marketing igazgatója elmondta: „A digitalizáció tehermentesíti az embert, így több időt tud a hasznos vagy a kreativitását fejlesztő tevékenységeire szánni. Minél jártasabb valaki a digitális technológiákban, annál inkább ki tudja használni az új lehetőségeket és annál jobban be tudja osztani az idejét. Azt gondoltuk, hogy ehhez a tudáshoz ma mindenkinek hozzá kell férnie és a programban támogatóként résztvevőknek, de Magyarországnak is az az érdeke, hogy minél többen tegyenek szert digitális tudásra.”

 

A képzéseken való részvételhez nem kell más, csak egy mikrofonnal, lehetőleg webkamerával is ellátott számítógép, internetkapcsolat és persze az a 4-10 óra szabadidő, amit a résztvevő kész a tanulásra fordítani.

 

Mind az önálló, mind pedig a mentorált online képzésre itt lehet jelentkezni.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az AI forradalmára fókuszál a HONOR a VivaTech 2024-en

A HONOR bemutatta legújabb AI fejlesztéseit a párizsi VivaTech rendezvényen. Európa egyik legnagyobb tech- és innovációs eseményén a vállalat bemutatta újszerű, készülékalapú mesterséges intelligencia koncepcióját, és a négyrétegű AI stratégiáját. Ezzel együtt bejelentette, hogy a Google Clouddal készülő generatív AI fejlesztése új szintre emeli a felhasználói élményt.

2024. május 22. 19:26

Már lehet jelentkezni a Yettel és az Óbudai Egyetem közös ösztöndíjprogramjára

Május 22-től lehet jelentkezni a Yettel és az Óbudai Egyetem IT és mérnöki területen tanuló nők számára meghirdetett ösztöndíjprogramjára. Az ösztöndíj a diákok tudományos terveinek megvalósításához járul hozzá; a program keretösszege egy évre összesen 5 millió forint és szemeszterenként 4 diák nyerheti el.

2024. május 22. 17:48

Jövőbe mutató megoldások a 10. Smart Factory ConnAction konferencián

Az ipar 4.0 koncepciója több mint egy évtizede tartja izgalomban a termelővállalatokat. Ez idő alatt az ipari termelés digitalizálása és automatizálása, valamint az okos gyártás és az innovatív technológiák használata az egyik legnépszerűbb témává vált, amely még a mindennapi beszélgetésekben is megjelenik. 

2024. május 22. 16:05

Globális jelentőségű mérföldkőhöz ért a mesterséges intelligencia szabályozása

Hosszas jogalkotási folyamat lezárásaként a mai napon az Európa Tanács elfogadta a mesterséges intelligenciáról szóló rendelettervezetet, az EU Hivatalos Lapjában való közzétételtől pedig megkezdődik a visszaszámlálás a rendelet alkalmazásáig. A Deloitte szakértői összegyűjtötték, mit is tartalmaz pontosan a rendelet.

2024. május 22. 13:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Utazási konferencia az Angyalok városában

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17