GKID-Mastercard: 2023-ban tovább polarizálódik az e-kereskedelem

forrás: Prím Online, 2023. október 6. 14:27

Infláció alatti féléves forgalombővülés, töretlenül emelkedő rendelési frekvencia, stagnáló belföldi piac és élénkülő import forgalom jellemzi az online kiskereskedelem idei első hat hónapját – derül ki a GKID és a Mastercard Digitális Kereskedelmi Körképéből.

A GKID és a Mastercard mérései alapján az online kiskereskedelem mintegy 631 milliárd forintos bruttó forgalmat ért el az első félévben, ami 8,8%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Míg az első negyedévben 7,7%-kal, addig a második negyedévben már 9,8%-kal nőtt a tavalyi évhez képest a webes értékesítés forgalma. Bár a növekedés önmagában bíztató, az inflációt is figyelembe véve, ez a bővülés reálértéken valójában már visszaesést jelent a szektornak. Emellett a növekedéshez a kereskedői mix változása is hozzájárul:

 

„A magyar e-kereskedelmi piac növekedését jelenleg főleg a külföldi, nem Magyarországon működő e-kereskedők hajtják. A belföldi cégek online forgalma inkább egy stagnáló, vagy enyhén csökkenő pályán van” – értékelte a piac első féléves növekedése mögötti okokat Madar Norbert, a kutatást készítő GKID vezető tanácsadója és partnere.

 

A COVID előtti szintre esett vissza az online értékesítés kereskedelmen belüli súlya

 

A 2022-es 9,6%-os arányról 2023 első félévére 8,7%-ra csökkent az online súlya a teljes kiskereskedelmen belül – amely szinten utoljára 2020-ban, a pandémia kezdeti időszakában volt az online piac. A további csökkenést elsősorban az élelmiszer-infláció hatására növekvő hagyományos kereskedelem adja, miközben az élelmiszer kategória e-kereskedelmen belüli súlya csekély, mindössze 2%-os.

 

Koncentrálódik a forgalom

 

Az elmúlt hónapok magasabb inflációs környezete nagyobb vásárlói tudatosságot eredményezett, ami leginkább az árérzékenységben és a felkeresett online és hagyományos boltok számában jelentkezett. A vásárlók kevesebb üzletben vásárolnak és választásukban nagyobb szerepet játszik az ár. 

 

Ezáltal az e-kereskedelmi piac rendkívüli módon polarizálttá vált. A vásárlók és a forgalom is egyenlőtlenül koncentrálódik egyes szereplők és termékkategóriák körül, valamint a sokszor jobb vásárlói élményt nyújtó, külföldi e-kereskedők irányába.

 

„Azáltal, hogy az e-kereskedelmi piac növekedése immár másfél éve alatta marad az inflációnak, a kereskedők teljesen új, korábban ismeretlen vizeken eveznek – míg korábban a lendület alapból adott volt, és folyamatosan volt szél a vitorlában, mostanra a körülmények viharossá váltak. Ez pedig felszínre hozta a kereskedők közötti, főleg szolgáltatási színvonalbeli és ügyfélélmény terén megmutatkozó különbségeket” – összegezte a kialakult helyzetet Szetnics László, a Mastercard digitális szolgáltatásokért és termékekért felelős regionális vezetője.

 

 

Az e-kereskedők optimisták

 

A GKID és Mastercard által készített Digitális Kereskedelmi Körkép nyári mérései szerint az online kiskereskedők 31%-ánál csökkent a forgalom az első hat hónapban a tavalyi év hasonló időszakához képest, míg 43%-uk számolt be növekedésről. Az előzetes üzleti tervekhez képest azonban alig 20% esetében lett magasabb az első féléves online forgalom a korábban vártnál és összesen 4,1%-kal maradt el a tervezett növekedés a végül megvalósult bővülés mértékétől, ami – ha teljesül – 8,8% helyett 13,2%-os bővülést eredményezett volna a piac számára.

 

2023 egészére az online kereskedők 53%-a növekedést vár, míg 28% csökkenést. Ez átlagosan 11-12%-os éves bővülést jelentene a piac számára. 2023 hátralévő részében leginkább a további inflációtól és vásárlóerő csökkenéstől tartanak a kereskedők, miközben a piaci folyamatok tekintetében a beszerzési árak folyamatos növekedése és a vásárlók olcsóbb termékekre való átszokása jelenti a legnagyobb kockázatot az online értékesítés számára. Tekintettel arra, hogy 2023 első félévében a vásárlások száma jobban nőtt a forgalomnál, ez a félelem valós, hiszen az alávásárlás jelenségének hatását tükrözi.

 

Tovább csökkent a készpénz súlya

 

A Magyarországon működő webáruházak már 85%-a kínál online kártyás fizetést, 11%-ál pedig már a kényelmesebb vásárlói élmény érdekében lehetőség van a kártyaadatok mentésére is.

 

„Az elektronikus fizetés térnyerése az online rendelések kiegyenlítésénél is tetten érthető: 2023 első 6 hónapjában az e-kereskedelmi tranzakciók 68,8%-a már elektronikus fizetéssel kerül kiegyenlítésre. A különböző fizetési megoldások közül a legnagyobb részesedése az online fizetésnek van melynek aránya már 37,3%. Az utánvétes tranzakciók összesített súlya pedig 56,4%-ra csökkent a tavaszi 60,5%-ról.” – foglalta össze piaci folyamatokat Szetnics László, a Mastercard digitális szolgáltatásokért és termékekért felelős regionális vezetője.

 

Az utánvétes tranzakciók csökkentésének érdekében már a magyar piacon működő webáruházak 80%-a alkalmaz valamilyen felárat, ennek átlagos mértéke 2023 első félévében 362 Ft volt.

 

Már minden ötödik e-kereskedőt ért kibertámadás

 

A magyar e-kereskedelmi piacon működő webáruházak 20%-a már tapasztalt valamilyen kibertámadást, 4% ráadásul már 5-nél több alkalommal volt kénytelen elszenvedni ilyen támadást. Érdekesség, hogy csupán 10-ből 4 kereskedő (42%) biztos abban, hogy nem történt még ilyen incidens, és még ugyanennyi e-kereskedő jelezte, hogy ha történt is vélhetően nem vették észre. 

 

A támadások legnagyobb része terheléses (45%) vagy adathasználattal összefüggő (38%), ez utóbbi kifejezetten jellemző a magasabb forgalmú webáruházak között (87%).  A kereskedők közel negyede tapasztalt már visszaélést a közösségi média felületei kapcsán (24%) és 6% a weboldal klónozásával is szembesült már.

 

„Nem csak Magyarországon, de globálisan is azt látjuk, hogy a digitalizáció elterjedésével együtt ugrásszerűen nőtt a kibertámadások száma is. Ráadásul a módszerek minden eddiginél kifinomultabbak, modern technológia és szervezeti szinten működő csalók állnak mögöttük, így a korábban megszokott védelmi megoldások már nem jelentenek teljes biztonságot. Nagyon fontos, hogy a vállalkozások – méretüktől függetlenül – tudatosabban foglalkozzanak ezzel a kérdéssel és ha szükséges, fejlesszenek ezen a területen. Lehet, hogy ez most még komoly befektetésnek tűnik, de a lehetséges anyagi veszteségek mellett reputációs kérdéssé is vált, hogy egy adott webshopban biztonságban vannak-e a vásárló adatai." – értékelte a kibertámadások növekvő kockázatát Nemes Máté, a Mastercard kiberbiztonságért felelős termékmenedzser szakértője.

 

Egyre több magyar online vásárlás összpontosul határon túli kereskedőknél

 

Míg az FMCG területén a boltokba való visszaterelődés az egyik legnagyobb növekedési kockázat, addig egyre több online termékkategóriában jelent elszívó hatást a külföldi webáruházak soksága. Az elmúlt félévben minden korábbinál jobban erősödő trend már nem csak a ruházat és divat területén jelent kihívásokat a hazai szereplők számára, hanem olyan nagyobb frekvenciájú termékek esetén is, mint pl. az állateledel, tartós-élelmiszerek, étrend-kiegészítők, egészségügyi termékek, vitaminok, táplálékkiegészítők. 

 

Ezt a kereskedők is érzik, hiszen a Digitális Kereskedelmi Körképben publikált adatok szerint a külföldi webáruházak térnyerése minden harmadik magyar e-kereskedő szerint növekvő kockázatot jelent.

 

_____________________________ 

A kutatás háttere

A GKID 2023 elején együttműködésre lépett a Mastercarddal annak érdekében, hogy közösen vizsgálják a teljes digitális kereskedelmi ökoszisztémát. Az együttműködés részeként létrejött a „Digitális Kereskedelmi Körkép”, mely Magyarország legátfogóbb e-kereskedelmi kutatása.

 

A közleményben idézett adatok a GKID és a Mastercard közös, „Digitális Kereskedelmi Körkép” kutatásának 2023-as második, nyári adatfelvételi fordulójából származnak, melyben az e-kereskedelem keresleti (vásárlói) és kínálati (kereskedői) oldala is vizsgálatra került. 

 

A Digitális Kereskedelmi Körkép kínálat oldali mérése méretkategória és szektor szerint reprezentatív a GKID által nyilvántartott, 36 ezres magyar webáruház sokaságra. A felhasznált lakossági kutatások mindegyike reprezentatív az aktív magyar online vásárlók sokaságára.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Prologis tovább erősítette piaci pozícióját

A Prologis 2024-ben ismét sikeres évet tudhatott maga mögött Magyarországon. Az ipari ingatlanfejlesztő és üzemeltető cég számos olyan eredményt ért el, amelyek tovább erősítették piaci pozícióját és ügyfeleivel való partneri kapcsolatát.

2025. március 14. 13:04

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01

Különdíjas lett a Deloitte úttörő coaching programja

2025. március 9. 10:06

Jövőformáló diákok: Megvannak a Megoldások a holnapért továbbjutói

2025. március 5. 18:59