Idén is Arany Titán Díj - keresik az év honlapját is

Szalay Dániel, 2001. december 3. 08:15
Immár második alkalommal hirdette meg az Ifjúsági és Sportminisztérium és a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete (DUE) az Arany Titán Díjat. A szervezők arra tesznek kísérletet, hogy évről évre reflektorfénybe állítsák az adott évben valamilyen szempontból legkiemelkedőbb fiatalokat, ifjúsági kezdeményezéseket. Többek között az év honlapját és az év ifjú médiaszemélyiségét is keresik. A győztes a szakmai elismerésen és az Arany Titán-szobor kitüntetésen kívül pénzjutalomban is részesül. A jelölés az interneten zajlik.
„Gyakran büszkélkedünk azzal, hogy hazánk fiai kiemelkedő szürkeállománnyal rendelkeznek. Világhírű magyar származású tudósainknak se szeri, se száma… Ugyanakkor arra kevésbé lehetünk büszkék, hogy hogyan menedzseljük a kiemelkedő magyar szaktudást, a tehetséges magyar fiatalokat.

Az Arany Titán díj megalapításakor az ISM és a DUE arra tesz kísérletet, hogy évről évre reflektorfénybe állítsa az adott évben valamilyen szempontból legkiemelkedőbb fiatalokat, ifjúsági kezdeményezéseket. Szándékunk szerint ez a díjrendszer lehetővé teszi, hogy a példamutatóan kiemelkedő teljesítményű fiatalok és az ifjúságért sokat tevékenykedő személyiségek és szervezetek méltó elismerésben részesüljenek.” - olvasható a pályázati felhívásban.

A 12 kategóriában bárki szabadon tehet javaslatot az általa a díjra érdemesnek gondolt személyekre, szervezetekre, eseményre vagy ifjúsági kezdeményezésre. Magyarországról és a határainkon túlról egyaránt várják a jelöléseket. Keresik az év iskoláját, az év ifjú művészét, az év ifjú sportolóját, az év ifjúsági kalandját – hőstettét, az év ifjúságbarát települési önkormányzatát, az év ifjúsági szervezetét, az év buliját, az év honlapját, az év diákrádiósát, diáktévését, az év ifjú médiaszemélyiségét, valamint a „Drog nélkül, tisztán” jelmondat jegyében az év drogprevenciós szervezetét.

Az év menő öregjének olyan magyar állampolgárt választanak ki, aki sokat tevékenykedett az elmúlt évben a fiatalokért, vagy akit a fiatalok valamiért példamutatónak, figyelemre méltónak tartanak.

A jelöléseket 2001. november 29. és 2002. január 1. között várják a szervezõk. Jelölni a www.aranytitan.hu honlapon lehet. Az ajánlást minden esetben részletesen indokolni is kell, hiszen ezen indoklások alapján rangsorolja majd a zsűri a kategóriák jelöltjeit. A honlapon a díjjal és a jelöléssel kapcsolatos aktuális információk is folyamatosan nyomon követhetők.

Az Arany Titán Díj 2002. évi zsűrijének tagjai: Balázs Géza, Beke Kata, Egerszegi Krisztina, Gémesi György, Gubás Gabi, Lehoczky László, Stohl András, Szabó László.

A zsűri 2002. január elején rangsorolja a beérkezett jelöléseket. Ezután titkosan választják ki a kategóriák győzteseit. A díjkiosztóra 2002. február végén Budapesten, a Bárka Színházban kerül sor. A gálaműsor t a televízióban is közvetítik.

A tavalyi évben az év honlapjának a KLIK, a Középiskolások Legmenőbb Írói Körének oldalait tartották az ifjú szörfözők.

Kulcsszavak: website ISM újság díj

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32