Info Savaria 2003 - informatikatanárok konferenciája Szombathelyen

MTI Sajtóadatbank, 2003. április 11. 12:45
A nemzeti alaptantervben - melynek felülvizsgálata jelenleg is tart - jövőre várhatóan még nagyobb súllyal szerepel majd a kommunikáció, az informatika oktatása - hangzott el csütörtökön a Info Savaria 2003 konferencián, amelyen több mint kétszáz informatikát oktató pedagógus vesz részt az ország minden pontjáról.
Zsakó László, a Eötvös Loránd Tudomány Egyetem (ELTE) tanszékvezető docense úgy fogalmazott: az informatika egy gyorsan, változó terület, melynek a legkorszerűbb ismeretek átadására kell törekedni, ez pedig az informatika oktatói számára nagy kihívást jelent.

Az előadó hangsúlyozta: a nemzeti alaptanterv 2004-től lehetővé teszi, hogy az informatika, a kommunikáció oktatása már az általános iskolák alsó tagozatában megkezdődjék, ha az iskola saját tantervében úgy dönt, akár az első osztálytól is. - A jövőben hangsúlyosabbá válik majd az informatika és a kommunikáció közötti kapcsolat, hiszen az a cél, hogy a számítógép csak egy eszköze legyen a kommunikációnak, amit a lehető legtöbben természetes módon tudnak kezelni - mondta.

Zsakó László arról is szólt, hogy az egyetemeken és a főiskolákon idén már egységes írásbeli felvételi vizsga lesz a programozás és számítástechnika tárgyakból.

- A felvételin elsősorban a gondolkodásmódot próbáljuk meg felmérni, nem eszközismeretet kérünk, ezzel egyfajta alkalmassági szűrést végzünk a jelentkezők között - mondta.

A szombatig tartó konferencia résztvevői szekciókat alkotva veszik számba az informatika, a kommunikáció oktatásának kérdéseit, szót ejtenek majd például a Linux programok térhódításáról a digitális tudásbázis kialakításáról, a digitális pedagógiáról. Szombaton közösen emlékeznek meg Neumann Jánosról, majd a konferencia utolsó napján plenáris ülésen foglalkoznak a szakképzés fejlesztésének informatikát érintő kérdéseivel.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

2025. március 21. 16:38

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01