Valódi zeneszámokból vett zenei minták csengőhangként

Kollár Csaba, 2003. június 2. 21:26
[smallimage 1 left]A Nokia és a Warner Music International bejelentette, hogy új, marketing-együttműködési megállapodást írtak alá, aminek az értelmében valódi zenét szolgáltatnak a Nokia 3300 zeneeszköz számára.
Elemzők szerint ez az első olyan megállapodás, amelyik lehetővé teszi, hogy a Nokia és egy zenei vállalat a zenekedvelők számára legálissá tegye a zenei tartalmat. Az MMC memóriakártyában lehet majd tárolni a rövid zenei klipeket csakúgy, mint a szintén legális csengőhangokat, a multimédiás üzenet-mintákat, és a háttérképeket. A Nokia 3300 zeneeszköz ez első olyan Nokia termék a GSM piacon, amelyik támogatja a True Tones csengőhangokat, és egyben új utat mutat a személyre szabható mobiltelefonok és zeneeszközök irányába azzal, hogy valódi zeneszámokból vett zenei mintákat lehet használni csengőhangként. Ezen kívül a Nokia 3300 csomagban helyet kap egy CD-ROM is, amelyen teljes terjedelmű számok vannak a Warner Music International által menedzselt és a fiatalok által kedvelt zenészek munkáiból.

A Nokia és a Warner Music International a marketinges együttműködést három márkanév alatt valósítja meg a Nokia 3300-rel: A (www.a-communication.com), Harry (www.h-a-r-r-y.com) és Krezip (www.krezip.com). A Nokia 3300 zeneeszköz GSM 900/1800 frekvenciákon működik, beépített hordozható MP3/AAC lejátszóval, sztereó FM rádióval, digitális felvevővel, továbbfejlesztett csengőhangokkal rendelkezik - hogy csak néhány fontos tulajdonságát említsük.

Magyarországra érkezett Krausz Ferenc lézertechnológiája

A Nobel-díjas fizikus által vezetett budapesti központú kutatócég, a Center for Molecular Fingerprinting (CMF) jelentős mérföldkőhöz érkezett: június 17-én felavatta új lézerlaboratóriumát Szegeden, az ELI-ALPS kutatóintézetben. Ennek köszönhetően megkezdődik az innovatív technológia magyarországi használata, ugyanis a CMF tevékenységéhez kapcsolódó lézeres vizsgálatok ezidáig Németországban történtek. 

2024. június 17. 20:07

Sandberg mobilkiegészítők a nyaraláshoz

Manapság egyre több okoskészüléket használunk, melyek töltéséhez külön adapterekre és kábelekre van szükségünk. Ez leginkább utazás során jelenthet problémát, hiszen a töltőadapterek meglepően sok helyet tudnak elfoglalni egy táskában, nem beszélve a laptoptöltők méretéről. A Sandberg ezekre a nehézségekre igyekszik két megoldást is kínálni nagy teljesítményű, kompakt töltőadapterével és 3 az 1-ben vezeték nélküli hordozható töltőjével.

2024. június 17. 18:54

Út a felsőoktatásba: a jövő mérnökei versenyeztek a Széchenyi-egyetemen

A mérnöki hivatásokat élményalapú oktatással népszerűsíti a győri Széchenyi István Egyetem a jövő mérnökeinek szánt előkészítő képzéssel, amelynek elvégzésével a középiskolások intézményi többletpontokat szerezhetnek a felvételihez. A tavaszi szemeszter a napokban az autonóm járművek versenyével zárult, amelyen a diákoknak úgy kellett programozniuk robotjárműveiket, hogy azok a kijelölt pályán, önvezető módon a lehető legmesszebb jussanak.

2024. június 17. 17:01

Sandberg mobilkiegészítők a nyaraláshoz

Manapság egyre több okoskészüléket használunk, melyek töltéséhez külön adapterekre és kábelekre van szükségünk. Ez leginkább utazás során jelenthet problémát, hiszen a töltőadapterek meglepően sok helyet tudnak elfoglalni egy táskában, nem beszélve a laptoptöltők méretéről. A Sandberg ezekre a nehézségekre igyekszik két megoldást is kínálni nagy teljesítményű, kompakt töltőadapterével és 3 az 1-ben vezeték nélküli hordozható töltőjével.

2024. június 17. 16:58

Az OMV kiskereskedelmi hálózatának arculata új megjelenést kap Közép-Kelet-Európában

Az OMV egy újabb lépést tett a cég átalakulásának útján: a vállalat az elkövetkező három évben hét országban, Magyarország mellett Ausztriában, Romániában, Szlovákiában, Csehországban, Bulgáriában és Szerbiában is bevezeti az új arculatát. A stratégia célja, hogy hozzájáruljon egy olyan világ megteremtéséhez, amelyben a fenntartható energia, a fenntartható mobilitás és a fenntartható életmód mindenki számára valósággá válhat. 

2024. június 17. 13:20

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30