A Sybase magyarországi fejlesztőközpont létrehozását tervezi
MTI Sajtóadatbank, 2005. május 2. 08:50
Az amerikai Sybase magyarországi fejlesztőközpont létrehozását tervezi
a közeljövőben, ami a magyar informatikai szakemberek
versenyképességének újabb bizonyítéka - közölte a szoftverfejlesztő
társaság az MTI-vel abból az alkalomból, hogy Raj Nathan, a Sybase
technológiai kutatás és termékfejlesztés vezetője Magyarországra
látogatott.
A közlemény szerint látogatás középpontjában a beruházás lehetséges helyszínének kialakítása, a piaci feltételek megismerése is szerepelt. Raj Nathan tárgyalt vezető magyar információtechnológiai cégek és oktatási intézmények vezetőivel, illetve a GKM és a MEH képviselőivel is.
A közlemény szerint Raj Nathan, a kormányzati informatika (e-government) fejlesztési irányát példa értékűnek tartotta, az ügyfél kapu" mobil kiterjesztését megvalósító Sybase technológiák ismertetése nagy érdeklődést keltett. A Sybase fő technológusa a befektetési lehetőségek feltérképezésén túlmenően - elsősorban a nagy Sybase felhasználókkal és partnerekkel való találkozás keretében - informálódott a magyar informatikai piac helyzetéről.
A Sybase és a Budapesti Gazdasági és Műszaki Egyetem között formálódó együttműködés keretében Raj Nathan előadást tartott a cég technológiai jövőképéről.

Kapcsolódó cikkek
- Webfejlesztői verseny Microsoft platformon
- Intel-technológiát oktatnak a BME-n
- Svéd siker a 24 órás programozó-versenyen
- Innovációs Nap az Eötvös Loránd Tudományegyetemen
- A World Wide Web konzorcium tagja lett a Műegyetem
- Innopark létesül Székesfehérváron
- Linux 48 - IBM Szoftver Programozói Bajnokság
- IBM: tanulmányi-kutatói központ a BME-n
- Nemzetközi HighTech vásár Kínában magyar részvétellel
- Nagy értékű szoftverfelajánlás és új labor a BME-nek
Cikkgyűjtő
További fontos híreink
Megújult fizetési felülettel erősíti tovább pozícióját az online fizetési piacon a Barion
2024. augusztus 25. 15:34