Az Advantest harmadik negyedéve: meredek profitnövekedés
Az irányzat a cég megrendelői, a lapkagyártók piaci árcsökkenés okozta nehézségeit, illetve most már a fordulatot, az árak stabilizálódását tükrözi: a tavalyi év korábbi folyamán az Advantest eredménye negyedévről negyedévre rosszabbodott, és messze elmaradt az egy évvel azelőttiektől: a júniussal zárult első üzleti negyedévében 7,8 milliárd jen, a szeptemberrel zárult második üzleti negyedévében 6,8 milliárd jen volt az adózott eredménye. Most a cégnél ez év második felére már fellendülést is várnak, a beérkező megrendelések alapján. Az utolsó negyedévben 75,7 milliárd jent érő új megrendelést kaptak, 65 százalékkal többet, mint 2004. utolsó naptári negyedévben, és december végén a teljesítendő megrendelések értéke 61,9 milliárd jen volt, 86 százalékkal több, mint 2004 végén.
Ezzel az üzleti év első háromnegyedében az adózott eredmény 25,94 milliárd jenre csökkent az egy évvel azelőtti 31,97 milliárdhoz képest. Az üzemi eredmény 40,45 milliárd jenre fogyatkozott 51,83 milliárdhoz képest, miközben a forgalom 174,91 milliárd jenre szűkült 189,23 milliárdhoz képest.
A márciussal végződő pénzügyi évre most 41 milliárd jenes (350 millió dollár) adózott eredményt várnak az Advantestnél, 4 milliárddal többet a korábban jósoltnál, és 7,7 százalékkal többet az előző üzleti évinél. Az éves üzemi eredmény célját 7 százalékkal 64 milliárd jenre emelték. 250 milliárd jenes forgalmat várnak a cégnél az októberben jelzett 240 milliárd helyett. A piaci elemzők még kétkednek a cél elérhetőségében.
A tavaly márciussal zárult előző üzleti évben az Advantest adózott eredménye 38,08 milliárd jen volt, 119,7 százalékkal több az előző évi 17,33 milliárdnál. Az üzemi eredménye 96,1 százalékkal 60,72 milliárd jenre emelkedett 30,96 milliárdról, a bevétele 37,4 százalékkal 239,44 milliárd jenre gyarapodott 174,22 milliárdról.
Kapcsolódó cikkek
- Az Apple közzétette második negyedéves pénzügyi eredményét
- Bevétel- és profitnövekedés a Nemetscheknél
- F-Secure első negyedév: rekordszintű árbevétel és javuló jövedelmezőség
- HostLogic: tavaly 25 százalékos növekedés
- Az Infineon második üzleti negyedéve: ismét veszteség
- 611 millió dolláros veszteségről számolt be az AMD
- Nokia-negyedév: csaknem 10 milliárd eurós eladás
- A vártnál kisebb veszteség az LG.Philipsnél
- A France Télécom tavalyi éve: 28 százalékkal csökkent a profit
- A Telekom Austria tavalyi éve: 37,4 százalékkal nőtt a profit
Új eszközt kínál az épületek dekarbonizációjához a Schneider Electric
Több millió dolláros megtakarítás, az energiahatékonysági és szén-dioxid-kibocsátás csökkentését célzó beruházások megtérülésének még pontosabb kiszámítása az épületek felújítása során – többek között ezt kínálja a Schneider Electric új megoldása. A „Building Decarbonization Calculator” elkészítéséhez közel félmillió épület adatait használták fel.
4K felbontással és Thunderbolt 4 csatlakozási lehetőséggel érkezik az új Philips monitor
Ez a monitor ragyogó színeket, csatlakoztathatóságot és egy sor más olyan funkciót kínál, amelyek bárki munkaterületét magasabb szintre emelik. A Philips 27B2U6903, a Philips üzleti monitorainak legújabb tagja a legmodernebb technológiával, például UHD 4K felbontással és Thunderbolt 4 csatlakozási lehetőséggel rendelkezik, így a felhasználók mindennapi feladatai gördülékenyebbé és jobb minőségűvé válnak.
Az európaiak csupán 15%-a tudja, hogyan fordíthatja az AI-t a mindennapi élet javára
A Samsung legfrissebb kutatása* rámutat, hogy az európaiaknak csak töredéke érzi magát biztosnak abban, hogy képes használni az AI-t a mindennapokban. A tíz európai országban, több mint 11 000 résztvevő megkérdezésével végzett felmérés szerint a válaszadók több mint fele szeretné, ha az AI egyszerűsítené az életét (53%), fokozná a szórakozási lehetőségeket és javítaná az életminőséget: a takarítás és az időmegtakarítás a prioritások közé tartozik. A válaszadók 42 százaléka örülne, ha az AI segítené az intelligens otthoni eszközök hatékony összekapcsolódását.
Már Magyarországon is kapható a Huawei zászlóshajó-okostelefonja
Már elérhető hazánkban a Huawei legújabb zászlóshajó okostelefonja, a HUAWEI Pura 70. A gyártó épp egy hete bővítette hazai termékportfólióját a HUAWEI WATCH GT 5 okosóra-modellekkel, és ezúttal az okostelefonok piacán erősíti jelenlétét a HUAWEI Pura 70 okostelefonnal. Az új sorozat a Huawei P széria mobilfotózás és dizájn terén szerzett tapasztalatait építi tovább: többek között az Ultra Lighting XMAGE kamerarendszernek köszönhetően lehetővé teszi a gyors és éles fényképek készítését is.
Revo Uninstaller Portable 2.5.0
Könnyen eltávolíthatjuk rendszerünkből a szükségtelen programokat, valamint azonosíthatjuk a nem kívánt futó alkalmazásokat. Lehetőségünk van rendszeroptimalizálásra, rendszertakarításra, nyomok eltávolítására stb.