Befektetői oklevél a Nokiának és az IBM-nek

forrás Prim Online, 2006. március 29. 10:02
Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter 2006. március 28-án adta át a Parlamentben a Befektetői Okleveleket azoknak a befektetőknek és befektetőket segítő partnereknek, akik 2005-ben a legnagyobb mértékben járultak hozzá a magyar gazdaság fejlődéséhez és a foglalkoztatottság növeléséhez. A díjazott vállalatok 2005 óta összesen 84 milliárd forint értékű beruházást valósítottak meg.
Az ITDH Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. 2004-ben hat kategóriában "Az Év Befektetője" oklevelek alapítását kezdeményezte, amelyeket első alkalommal 2005-ben adtak át.

"Az év legnagyobb volumenű zöldmezős beruházása" oklevelet kapott az AGC Automotive - Tatabánya. "Az év legnagyobb volumenű bővítése" oklevelet vehetett át a BorsodChem.

"Az év legtöbb új munkahelyet teremtő vállalata" oklevéllel díjazták a Nokiát.

A vállalat 1998-ban hozta meg döntését, hogy a növekvő mobiltelefon-igények kielégítésére Komáromban gyártókapacitást hoz létre. A termelést 2000 januárjában indította el, csupán 8 hónappal az alapkőletételt követően. A vállalat filozófiája a hatékonyság, mely folyamatos fejlesztést igényel.

Ennek megfelelően a Nokia 2004 januárjában jelentette be komáromi gyárában a termelés és a gyártóterület bővítését több mint 50 millió eurós beruházással. A teljes gyártóterület a bővítés után mintegy 50 000 m˛ lett. A bővítés rekordidő alatt valósult meg, az új csarnokot 2005 januárjában avatták fel. A megnövekedett gyártókapacitás miatt a Nokia 2005-ben folyamatosan bővítette a foglalkoztatottak létszámát, mely mára elérte a 3000-et. Az újonnan felvett munkatársak száma az elmúlt évben meghaladta az 1000 főt.

A díjat Timo Kahelin ügyvezető igazgató vette át.


"Az év legnagyobb regionális központját létrehozó vállalata" oklevelet kapott az IBM - Budapest.

Az IBM 2004-ben döntötte el, hogy nemzetközi szolgáltatóközpontot hoz létre Budapesten. A központ üzleti szolgáltatásokat és call center tevékenységet folytat magasan képzett, nyelveket jól beszélő munkatársakkal a világ 44 országában, három kontinensen működő IBM szervezetek és ügyfeleik számára. Szolgáltatásai közé tartozik az emberi erőforrás-menedzsmenttel, ügyfélszolgálattal, számlakezeléssel, finanszírozással kapcsolatos üzleti folyamatok támogatása.

A kedvező tapasztalatoknak köszönhetően 2005. március 3-án szerződés született az IBM és a gazdasági tárca között, amelynek alapján az IBM további 700 új munkahely (80%-ban felsőfokú végzettségű alkalmazott) megteremtését vállalta. A központ megalapítása óta és jelenleg is folyamatosan bővül.

A díjat Paál Péter az IBM Magyarország ügyvezető igazgatója vette át.


"K+F együttműködésért" oklevéllel jutalmazták a Magyarországi Bosch Csoport - Miskolci Egyetemet.

"Az év befektetőbarát Ipari Parkja" oklevelet a Komáromi Ipari Park kapta.
Kulcsszavak: IBM-hu Nokia-hu ITDH

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az ABB az elektromos buszokhoz készült, energiahatékony motor- és invertercsomagot vezet be a piacra

Az ABB bejelentette az AMXE250 motorból és HES580 inverterből álló, kifejezetten az elektromos buszok igényeire szabott új és innovatív csomagjának bevezetését. Az új hajtáscsomag, amelynek harmonikus működése egy hatékonyabb, megbízhatóbb és az ipar számára azonnal rendelkezésre álló megoldást eredményez, jelentős előrelépést jelent a tisztább és fenntarthatóbb közlekedési lehetőségek terén.

2024. június 17. 11:28

K&H: Adatvédelem szintjén csak kevesen értenek az AI-hoz

Egyre több cég alkalmazza a mesterséges intelligenciát, de kevesen mondhatják el, hogy tisztában vannak azzal, hogy milyen hazai és nemzetközi, pénzügyi, felügyeleti és adatvédelmi szabályokat szükséges betartaniuk és hogyan alakíthatnak ki egy biztonságos, felkészült környezetet egy AI projekt megvalósulásakor. 

2024. június 17. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30