Interoute - idén 490 millió forint bevétel

MTI Sajtóadatbank, 2006. április 20. 08:49
A távközlési piacon érdekelt Interoute Magyarország Kft. az idén 490 millió forint bevételt kíván elérni, szemben a tavalyi 135 millió forinttal - közölte Szalay Huba, a cég vezetője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Az Interoute Communication Ltd. leányvállalata a bevétel-növekedését részben úgy akarja elérni, hogy az idén több, például adatátviteli szolgáltatását közvetlenül is elérhetővé tesz a magyar vállalatok számára.

Vladimír Hendrych, az Interoute közép- és kelet-európai régióvezetője kifejtette: a londoni székhelyű társaság, illetve leányvállalata eddig Magyarországon csak a távközlési cégek nemzetközi szolgáltatójaként működött, s jelenleg a legnagyobb telekommunikációs vállalatok az ügyfelei.

A régióvezető elmondta: az Interoute Európa legkiterjedtebb és legnagyobb kapacitású távközlési, 35 ezer kilométer hosszú optikai hálózatának tulajdonosa. A társaság Európában és Észak-Amerikában összesen 20 országban nyújt például távközlési, bérelt vonali, valamint nagysebességű internetes és adatátviteli szolgáltatásokat, s 65 városban több mint 200 hálózati hozzáférési pontot kapcsol össze.

A 750 főt alkalmazó, 26 regionális, köztük tavaly óta magyar irodát is fenntartó Interoute az elmúlt három évben mintegy 2,5 milliárd eurót költött a szinte teljes Európát lefedő telekommunikációs hálózatának kiépítésére.

A társaság nem lakossági végfelhasználói, hanem nagykereskedelmi szolgáltatásokat nyújt például az UPC-nek, a Vodafone-nak, a Siemensnek, az United Networsknek, valamint a British Telecomnak. Vállalati ügyfelei közé tartozik például a Ford, a BWM, a Google, a Warner Music, a Nintendo, valamint Virgin.

A vállalatnak összesen 14 ezer előfizetője van, szerverparkja ázsiai megrendelőket is kiszolgál, köztük állami szervezeteket, egyetemeket és kutatóintézeteket.

Az Interoute az elmúlt évben 86 millió euró bevételt ért el, míg az idei terv 175 millió euró.

A vállalat Magyarországon áttételesen 1999 óta van jelen, s tavaly júniusban alapította az Interoute Magyarország Kft-ét. Jelenleg Pozsony és Bécs felől éri el a nemzetközi hálózat Budapestet, míg Szegedet a dél-keleti irányból. Ez a hálózat terjed tovább Románia felé.

A Magyarországon használt hálózatot részben az Interoute építette, míg másik részét lízingelik a négy legnagyobb magyar távközlési cégtől 15 évre. Így a hálózatokat résztulajdonként tarthatja az Interoute könyveiben.

A vállalat egyre inkább Kelet-Európába helyezi át tevékenységét, s ezért Londonból átköltözik Prágába. Ebben a városban található a fő vállalati hálózati műveleti és az operációs központ is.

Az Interoute a Sandoz Family Foundation többségi, illetve a Dubai Holding kisebbségi tulajdonában van.

A Samsung új okosórája mélyreható betekintést kínál egészségügyi állapotunkról

A Samsung bejelentette okosóra termékcsaládja új tagjának bevezetését.  A júniustól Magyarországon is kapható Galaxy Watch FE készülékkel még több felhasználó férhet hozzá a vállalat fejlett és átfogó, jóllétet szolgáló élményéhez. A Galaxy Watch FE a Galaxy Watch úttörő hardverteljesítményét és fejlett egészség- és fitneszmegőrző funkcióit stílusos és tartós kialakítással ötvözi. Az új okosóra ideális lehet mindazoknak, akik széleskörű ismeretekkel javítanának általános egészségi állapotukon és jóllétükön.

 

2024. június 16. 13:55

Nyártól Net-Coach-ok segítik az NMHH céljait

2024. június 15-én sikeres záróvizsgát tettek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola közös kezdeményezésével indult Újmédia Pedagógia ösztöndíjas felnőttképzési program hallgatói. A Net-Coach-programban az NMHH a magyar pedagógusokkal összefogva olyan tudásközösséget épít, amely segít az iskoláknak és a családoknak megérteni az újmédia világát és sikeresen megküzdeni a digitális élet kihívásaival.

2024. június 16. 12:20

Megfizethető 4K monitorok IPS panelekkel a fokozott termelékenységhez és szórakozáshoz

A kijelzőspecialista AOC izgalommal mutatja be két új, otthoni és irodai felhasználóknak szánt ultra-nagy felbontású (UHD) monitorát: a 27 hüvelykes (68,6 cm) AOC U27B3A és U27B3AF modelleket. Ezek a monitorok kivételes tisztaságot és élénk színeket kínálnak, így tökéletesen alkalmasak a napi feladatok széles skálájához, a táblázatkezeléstől és a webböngészéstől kezdve az egyszerűbb képszerkesztésig és bármilyen médiafelhasználásig. 

 

2024. június 16. 10:38

Az AOC bemutatja a 27 hüvelykes U27B3A és U27B3AF modelleket

A kijelzőspecialista AOC izgalommal mutatja be két új, otthoni és irodai felhasználóknak szánt ultra-nagy felbontású (UHD) monitorát: a 27 hüvelykes (68,6 cm) AOC U27B3A és U27B3AF modelleket. Ezek a monitorok kivételes tisztaságot és élénk színeket kínálnak, így tökéletesen alkalmasak a napi feladatok széles skálájához, a táblázatkezeléstől és a webböngészéstől kezdve az egyszerűbb képszerkesztésig és bármilyen médiafelhasználásig. 

 

2024. június 16. 07:39

Az első Galaxy Watch FE okosórán is elérhetővé válik a Samsung továbbfejlesztett egészségfigyelő technológiája

A Samsung bejelentette okosóra termékcsaládja új tagjának bevezetését.  A júniustól Magyarországon is kapható Galaxy Watch FE készülékkel még több felhasználó férhet hozzá a vállalat fejlett és átfogó, jóllétet szolgáló élményéhez. A Galaxy Watch FE a Galaxy Watch úttörő hardverteljesítményét és fejlett egészség- és fitneszmegőrző funkcióit stílusos és tartós kialakítással ötvözi. Az új okosóra ideális lehet mindazoknak, akik széleskörű ismeretekkel javítanának általános egészségi állapotukon és jóllétükön.

 

2024. június 16. 07:03

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30