A többmagos CPU-kra optimalizálják a Windows utódját

Genda Csongor Zoltán, 2006. június 30. 18:00
Ugyan még a Windows Vista érkezésére is több mint fél évet kell várni, a Microsoft máris dolgozik annak utódján. Bryan Barnett, a szoftveróriás egyik vezető munkatársa egy szerdai konferencián azt nyilatkozta, hogy az új operációs rendszer megalkotásánál nagy hangsúlyt fektetnek majd a többmagos processzorokkal szerelt rendszerek támogatására, hogy a felhasználók teljességgel kihasználhassák az új architektúra nyújtotta előnyöket.
A szakember kijelentette, hogy a jelenleg használatos és a jövőre megjelenő Windows is támogatja ugyan a Multicore CPU-kat, azonban itt már korántsem csupán ennyiről van szó, hanem azt kell megoldaniuk, hogy a Vista után érkező operációs rendszer a legmesszebbmenőkig kiaknázza a többmagos processzorokban rejlő lehetőségeket.

Barnett elmondta, hogy egyelőre még csak öt-hat kisebb projekt keretén belül foglalkoznak a Windows-utód fejlesztésével, és mivel a munkálatok olyannyira a kezdeti stádiumban vannak, hogy még annak ütemtervét sem dolgozták ki, így a várható megjelenés időpontjára vonatkozó információt sem tud közölni.
Kulcsszavak: Microsoft Windows

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30