Még három napig lehet szavazni az Év menedzserére

forrás Prim Online, 2007. január 15. 16:17
Idén első alkalommal szavazhatnak az internetezők is az Év menedzserére. A pénteken záruló voksoláson a legtöbb szavazatot begyűjtő vezető közönségdíjat kap a szervezőktől.
Eddig több mint kétezren adták le voksukat a Menedzserek Országos Szövetsége és az mfor.hu által indított „Az év menedzsere” internetes szavazáson. A 11 jelölt közül még három napon keresztül a www.evmenedzsere.hu címen lehet kiválasztani az idei év „ászát”. A pályázók között olyan döntéshozók találhatók, akik a 2006-os évben kiváló menedzseri teljesítményt nyújtottak.

Az év menedzsere közönségdíjat a szervezők a Menedzserbálon adják át a hagyományos „Az Év menedzsere” és „Az év fiatal menedzsere” díjak mellett. Az eseményre és eredményhirdetésre január 20-án a Kempinski Hotel Corvinusban kerül sor.

A jelöltek között található Békefi Veronika, a Neckermann Utazási Iroda ügyvezető igazgatója, Bojár Gábor, a Graphisoft igazgatóságának elnöke, Kornai Gábor, az AAM Informatikai Tanácsadó Zrt. vezérigazgatója, Malárik Pálcza Edit, a Budapest Bank pénzügyi igazgatója, Mosonyi György, a Mol vezérigazgatója, Saslics Elemér, a Volán Egyesülés vezérigazgatója, Szauer Péter, a HVG Kiadói Zrt. vezérigazgatója, Tamás István, az International Business School alapítója és rektora , Varga Ferenc, a siófoki kórház főigazgatója, Vitvera László, a Jabil Circiut Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója és Wáberer György, a Waberer’s Csoport elnök-vezérigazgatója.


További információ:
http://www.evmenedzsere.hu
Kulcsszavak: manager CIO karrier

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Csökken a magyar vállalkozások száma, a MI pedig alig várja, hogy ezen lendítsen

Csökken a magyar vállalkozások száma, azaz a megszűnések és felszámolások meghaladják az újonnan alapított cégek számát, amelyek hátterében a nem elég körültekintő üzleti tervezés, vagy akár a nem hatékony munkafolyamatok állhatnak – derül ki a Billingo, az egyik leggyakrabban használt, online számlázóprogramot fejlesztő hazai cég összefoglalójából. 

2024. június 23. 13:54

Különleges naperőmű kezdte el működését Környén

Egyre több magyarországi iparvállalat tesz komoly lépéseket, hogy zöldebbé tegye energiafogyasztását. Számukra azonban kihívást okozhat, hogy az időjárásfüggő naperőműveket hogyan integrálják költséghatékonyan rendszereikbe. 

2024. június 23. 10:22

1 millió eurós befektetést kapott egy magyar fenntarthatósági startup

Jelentős összegű befektetést kapott a denxpert EHS&S software nevű magyar startup, amely környezet- és munkavédelmi, illetve fenntarthatósági adatok gyűjtésében, kezelésében és auditbiztos reportolásában segíti a vállalatokat. A régióban piacvezető cég skálázásra és nemzetközi terjeszkedésre használja majd az Óbuda Uni Venture Capital (ÓUVC) és a Sofia Angel Ventures (SAV) közös befektetését. 

2024. június 22. 12:10

K&H: példaszerű szövetség a mesterséges intelligencia-fejlesztés terén

A természetes emberi beszéd működésének alaposabb megértését célozza az a kutatási együttműködési megállapodás, amelyet a Szegedi Tudományegyetem és a K&H Csoport képviselői írtak alá. A kutatási együttműködés célja a természetes nyelvi megértés finomítása és integrációja olyan, minden K&H-ügyfél számára elérhető digitális asszisztens számára, amelynek a működése mesterséges intelligencián (AI) alapul.

2024. június 22. 10:29

Alelnököket választott a Magyar Marketing Szövetség

A szövetség a marketing szakmai, illetve társadalmi szerepének további mélyítését tűzte ki célul, ennek érdekében a közösségi munka szervezése, a nemzetközi kapcsolatok koordinálása, az edukációs projektek, valamint a vállalati és partnerségi kapcsolatok területén a jövőben három alelnök támogatja majd a szövetség tevékenységét.

2024. június 21. 18:25

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kvantumtechnológia alapjaiban változtatja meg jövőnket

2024. június 20. 16:28

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02