2006-ban 645 ezerrel nőtt a mobil-előfizetők száma
2006-ban éves szinten a három szolgáltató piaci részesedésében nem következett be jelentős változás. 2005 decemberéhez viszonyítva 2006 végére a Pannon az ügyfélszám alapján 33,22 százalékról a 34,12 százalékra növelte piaci részesedését, míg a T-Mobile részesedése 45 százalékról 44,46 százalékra, a Vodafone piaci része pedig 21,78 százalékról 21,41 százalékra csökkent.
Az ügyfélszámok alapján 2006 decemberében a november végi szinthez képest a T-Mobile és a Vodafone piaci része kis mértékben nőtt, míg a Pannoné enyhén csökkent.
A forgalmazásban résztvevő, azaz a vizsgált időszak utolsó három hónapjában hívást vagy SMS-t indító, illetve fogadó feltöltéses, valamint az előfizetéses kártyák száma 2006 december végén 9 millió 358 ezer volt, 634 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A forgalmazásban résztvevő kártyák száma 2006 decemberében az előző havihoz képest közel 270 ezerrel nőtt.
A forgalmazásban résztvevők száma alapján 2006 december végén a T-Mobile piaci része 44,95 százalék volt az egy hónappal korábbi 44,99 és az egy évvel korábbi 45,22 százalék után. A Pannon piaci része a 2005 végi 33,57 és a 2006 november végi 33,65 százalék után 2006 végén 33,69 százalék volt. A Vodafone piaci része november és december végén is 21,36 százalék volt, míg egy évvel korábban a cég részesedése a forgalmazásban résztvevők piacán 21,21 százalékos volt.
2006-ban folytatódott az előre fizetett (pre-paid) kártyát használók arányának csökkenése. A pre-paid kártyát használók arány az összes ügyfélhez képest 2004 végén még 73,1 százalék, 2005 végén 68,2 százalék, 2006 végén pedig már csak 64,6 százalék volt.
A három szolgáltató ügyfelei 2006 decemberében 4 843 számot, 2006-ban összesen 43 780 számot hordoztak a 2004 májusa óta igénybe vehető mobil-számhordozás keretében. A Nemzeti Hírközlési Hatóság adatai szerint a számhordozás 2006 december végéig összesen 142 692 mobilszámot érintett.
Kapcsolódó cikkek
- Még egyszerűbb SMS-ben lottózni
- Száz lakosra több mint száz mobiltelefon jut
- Újabb autópálya-matricákat vásárolhatnak mobilon a T-Mobile és a Pannon ügyfelei
- Több mint tízmillió mobiltelefon-előfizetés
- Februárban újra nőtt a mobil-előfizetők száma
- Gyakran tévesztik meg fogyasztóikat a mobilszolgáltatók
- Csökkenéssel indult 2007 a hazai mobilpiacon
- Novemberben 118 ezerrel nőtt a mobil-előfizetők száma
- 2007 februárjában csökkennek a mobil végződtetési díjak
- SMS-ben is feladhatók az Expressz-apróhirdetések
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A pillanat művészete: a Magic8 Pro a spontán fotók mestere
Egy városi séta alkonyatkor, egy hirtelen elcsípett mosoly, a fények játékai egy kávézó ablakán át – a Valentin-napi randevúk apró, megismételhetetlen pillanatai ritkán várják meg, hogy előkapjuk a „nagy gépet”. A HONOR Magic8 PRO éppen ezekre a pillanatokra készült: amikor a pillanat fontosabb, mint a beállítások. A készülék kamerarendszere nemcsak a magas felbontásról szól, hanem arról, hogy mit veszünk észre a világban – és mit tudunk ebből megőrizni.
Hatmillió eszköz, zéró kompromisszum: így működik a Telekom hálózata
A Telekom Magyarországon közel 6 millió mobileszközt szolgál ki egy olyan robusztus infrastruktúrával, amely csúcsidőben akár 130 ezer egyidejű hívást is zökkenőmentesen kezel, és napi 2800 TB mobil adatforgalmat biztosít.
Innováció a reflektorfényben: így kapcsolta össze a Samsung a sportolókat és a szurkolókat
A legendás milánói San Siro Olimpiai Stadionban több mint 75 000 néző és 3500 sportoló gyűlt össze, hogy ünnepélyes keretek között megnyissák a 2026-os milánó–cortinai téli olimpiai játékokat. Egy ilyen rendkívüli, vibráló hangulatú eseményen a legemlékezetesebb pillanatok gyakran egyetlen szempillantás alatt tovatűnnek. Idén azonban ezeket a meghatározó mozzanatokat Galaxy készülékek örökítették meg, és tették elérhetővé a stadion falain túl is.
Erő, elegancia és kitartás – egy telefon, ami lépést tart veled
Előfordult már, hogy napközben váratlanul lemerült a telefonod, és kénytelen voltál takarékoskodni az akkumulátorral? Vagy hogy egy szerencsétlen leejtés után végleg felmondta a szolgálatot? A legrosszabb az, amikor mindez épp akkor történik, amikor a legnagyobb szükséged lenne rá. A középkategóriás okostelefonok felhasználói hosszú ideje kompromisszumokra kényszerülnek: egyensúlyozniuk kell a teljesítmény, a megbízhatóság, az üzemidő és az ár között.
Galaxy innovációk: új dimenzióban élhetjük át a milánó–cortinai játékokat
A Samsung, az olimpiai játékok globális partnereként bemutatta, miként járul hozzá ahhoz, hogy a 2026-os milánó–cortinai téli olimpiai és paralimpiai játékok valóban összekapcsolt, közös élménnyé váljanak. A vállalat a mobiltechnológiai innovációk és a Galaxy AI integrálásával új szintre emeli a játékok élményét.

