Ezúttal a Microsoft nyert pert az Alcatel-Lucent ellen

Milkovits Gábor, 2007. március 3. 10:21
Alig egy héttel azután, hogy egy másik ügyben 1,52 milliárd dollár megfizetésére kötelezték a Microsoftot, most a szoftverkonszern javára döntött egy szövetségi bíróság az Alcatel-Lucent-tel folytatott jogviták második felvonásaként.
A San Diego-i Szövetségi Kerületi Bíróság ítélete szerint a Microsoft nem sértette meg az Alcatel-Lucent beszédkódoló technológiájára vonatkozó szabadalmi jogait. A döntés feleslegessé teszi az esküdtszék előtti tárgyalás lefolytatását, amelyre március 19-én került volna sor. Az Alcatel-Lucent fellebbezni fog a határozat ellen. Az egész ügy még 2002-ben kezdődött, amikor az akkor még csak Lucent beperelte e Dell-t és a Gateway-t audió-technológiájának jogszerűtlen felhasználása miatt, a Microsoft pedig bekapcsolódott a jogi huzavonába. Ennek eredményeként jelenleg négy peres eljárás zajlik a két cég között, amelyek közül az elsőt az Alcatel-Lucent nyerte meg. A múlt héten ugyanis 1,52 milliárd dollár megfizetésére kötelezték a Microsoftot amiatt, hogy az ítélet szerint megsértette a felperes két, az mp3 technológiával kapcsolatos szabadalmát. A szoftverkonszern, ellenfeléhez hasonlóan, szintén fellebbezett a döntés ellen. A két, eddig bíróság elé még nem került eljárás mellett további kérdésekben is perek várhatók a két vállalat között.

Az 1,52 milliárd dolláros pénzbüntetés az eddigi legmagasabb összegű megítélt kártérítés az amerikai szabványügyi perekben, így szakértők szerint hasonló eljárások megindítására ösztönözhet más technológiai cégeket is. Mivel a Microsoft és az Alcetel-Lucent között zajló jogi küzdelemben első fokon eddig mindkét fél fellebbezett, a jogerős döntésekre egy darabig még várni kell.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Láss a Jövőbe: Innovációs pályázat a Z-generációnak

2025. február 18. 11:32

Az ESET nyerte az AV-Comparatives 2024-es Év Terméke díját

2025. február 13. 10:03

Tudatos és biztonságos online jelenlét a fiataloknak

2025. február 10. 14:59

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20