Projekttámogatási segédlet esettanulmányokkal
A BKF HEFOP 4.1.2-es pályázat keretében támogatott projektje 2005 januárja és 2006 májusa között valósult meg, amelynek révén az oktatási infrastruktúra fejlődése az intézményben utolérte a hallgatói létszám növekedését. Az új, 2200 négyzetméteres létesítményében 21 gyakorlati képzést támogató oktatási hely, multifunkciós közösségi tér került kialakításra egyidejűleg összesen 1000 fő befogadóképességgel. A HEFOP stratégiájának megfelelően az épületben fizikailag akadálymentesített környezet jött létre, a fogyatékkal élő hallgatók számára speciális bútorok, monitorok, illetve szoftverek biztosítják a tanulási lehetőséget.
A www.hefop.hu oldalról bárki által letölthető „A Budapesti Kommunikációs Főiskola infrastrukturális fejlesztése” című esettanulmány a valós problémákat, akadályokat, illetve azok sikeres – mások számára is alkalmazható – megoldásait mutatja be. Olyan gyakorlati információkat nyújt tehát a pályázati programok megtervezéséhez és lebonyolításához, melyeket sikerrel alkalmazhatnak nemcsak a futó HEFOP-projektek menedzserei, hanem a 2007-13-as időszakra kiírt új pályázatok megírói, megvalósítói is.
Kapcsolódó cikkek
- Kiemelkedően jó Grepton eredmények a Microsoft támogatási pályázatán
- Következő generációs CRM a felsőoktatásnak
- GTS-Datanet pályázat a jövőről, diákoknak
- SharePoint portál az ELTE-n
- Kiírták az "Év információvédelmi diplomadolgozata" pályázatot
- A NetAcademiával képezteti leendő tanácsadóit a Microsoft
- ECDL a szakképzésben - kölcsönös átjárhatóság
- Elektronikus tananyag-piactér és a digitális könyváruház indul
- Webfejlesztői verseny Microsoft platformon
- Cell Broadband Engine technológia oktatása a BMF-en
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A hazai e-kereskedelmi piac kihívásai és lehetőségei 2024-ben
2024-ben a teljes magyar e-kereskedelmi piac a PwC Q1-Q3 közötti mérései és Q4-re vonatkozó előzetes adatai alapján 15%-os árbevétel-növekedés mellett 1920 milliárd forintos forgalmat érhetett el, melyből 17%-ot – mintegy 330 milliárdot – már az import kereskedelem generált. Az import 2024-ben egyértelműen a növekedés motorjává is vált, mivel a belföldi online kiskereskedelmi forgalom csupán 10%-ot tudott emelkedni.
Hangalapú bankolás – ahol az IT és a nyelvtudomány találkozik
Korunk digitális kihívásainak egyike az ügyfelek ügyintézésre fordított idejének rövidítése, úgy, hogy közben az ügyfélélmény javuljon, miközben az egész folyamat egyszerűsödik. Kate, a hangutasítással működő digitális pénzügyi asszisztens, is azon piacvezető fejlesztések közé tartozik, ami az ügyfelek mindennapi bankolását támogatja. A K&H Bank ezért a legmodernebb mesterséges intelligencia és szabályalapú technológiát ötvözi más egyéb tudományterületekkel, például a nyelvtudománnyal is. Az integrációt a bank saját, úgynevezett NLU (Natural Language Understanding) csapata támogatja, segítve Kate-et a természetes nyelv megértésében és feldolgozásában.