Casio-DoCoMo vegyes vállalat vezeték nélküli elektronikus fizetésre

Kiss Ádám Zoltán, 2007. július 4. 19:21

A Casio és a legnagyobb japán mobilszolgáltató külön vegyes vállalatot hozott létre az vezeték nélküli eszközökkel történő elektronikus fizetések megkönnyítésére.

A két vállalat közleménye szerint a Casio a DoCoMo hatalmas előfizetői tábora számára teszi elérhetőbbé az elektronikus fizetés, méghozzá napi szinten. A cél nem az, hogy néhány alkalommal ne hitelkártyával, készpénzzel, hanem telefonnal fizessünk, hanem hogy ez napi szinten történjen.

A két cég azt szeretné, ha a szendvicsekért és a koncertjegyekért is ilyen módon fizetnének az előfizetők. A cégek meglehetősen rövid időt szabtak a megvalósításhoz, a ködös távoli jövőbe vesző fejlesztgetések helyett már július 9-én létrejön az új vállalat, és már szeptember elsején megkezdi tényleges működését. Addig fel kell állítani az új fizetési rendszert, és le kell folytatni az összes tesztüzemet, mivel az ősz eleje rögtön éles üzemmel indul, ami a pénzügyi szolgáltatásoknál mindig nagyobb rizikót jelent, ráadásul a kereskedői oldalt is meg kell győzni az együttműködés fontosságáról és a befektetések várható megtérüléséről. A Casio része 6,13 millió dollárt tesz ki, ami az új cég 60 százaléka, a DoCoMo a fennmaradó 40 százalékot birtokolja majd.

Kulcsszavak: Casio DoCoMo mobilszolg

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A hangzás új korszaka: valós idejű zajszűrés a Galaxy S26-tal

A Galaxy készülékek Hangsávszerkesztő funkciója hatékonyan kiszűri a zavaró zajokat a videókból, miközben kiemeli a fontos hangokat, így a felhasználók még jobban elmerülhetnek az élményben. A technológia a Galaxy S25 szériával jelent meg, akkor még elsősorban a már elkészült felvételek utólagos finomhangolására. 

2026. április 20. 11:45

4K videó, 50 MP portrék, masszív akkumulátor – a vivo V70 készen áll mindenre

A vivo bejelentette a V70 okostelefon európai megjelenését, amelyet professzionális ZEISS portréfotós eszközként pozicionál. A készülék egy 50 MP-es ZEISS Super Telephoto portrékamerával, 50 MP-es ZEISS csoportos szelfikamerával, dedikált AI Stage Mode funkcióval, 4K 60 fps videórögzítéssel, valamint AI-alapú utófeldolgozó eszközökkel érkezik, így kifejezetten alkalmas színpadi események és utazások dokumentálására. 

2026. április 16. 13:46

Tizenhat év, tizenhat százalék: születésnapi leárazás a Xiaominál

A Xiaomit 2010-ben alapították, és az elmúlt tizenhat év során a fogyasztói elektronika és okoseszközök egyik meghatározó, globális szereplőjévé nőtte ki magát, világszerte több millió rajongót gyűjtve. A vállalat már 2012-ben is kiemelt figyelmet fordított közösségére, amikor először ünnepelte meg felhasználóit – ez a hagyomány pedig azóta is folytatódik. Idén is megrendezik a Xiaomi Fan Festivalt, amelynek keretében számos termék kedvezményes áron érhető el a mi.com weboldalon.

2026. április 13. 11:44

Samsung Galaxy A-széria 2026: több AI, több erő, több élmény

A Samsung bemutatta legújabb Galaxy A szériás okostelefonjait, a Galaxy A57 5G és a Galaxy A37 5G modelleket. Az új készülékek célja, hogy a vállalat legfrissebb mobilinnovációit még szélesebb felhasználói kör számára tegyék elérhetővé, beleértve a továbbfejlesztett „Király A széria intelligencia” funkciókat is.

2026. április 10. 17:13

Tovább nőtt a Samsung részesedése az európai csúcsmobil-piacon

A Samsung Electronics tovább erősítette jelenlétét a prémium okostelefonok piacán a Galaxy S26 Ultra bemutatásával. Az új modell világszerte nagy érdeklődést váltott ki: a Galaxy S26 szériára érkezett előrendelések mintegy 70 százaléka az Ultra verzióhoz köthető. Európában különösen látványos a növekedés: a csúcskészülék előrendelési aránya 10 százalékkal haladta meg a 2025-ös szintet, ami éves összevetésben 20 százalékos bővülést jelent.

2026. április 8. 13:38

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Lányok Napja az ELTE-n: Merülj el az informatika jövőjében!

2026. április 14. 19:55

Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni

2026. április 8. 10:27

Érintéses fizetés érkezett a Huawei okosórákra Európában

2026. április 7. 15:47

Innovációban a világ élvonalában: magyar éremeső az I-FEST2 versenyen

2026. március 30. 13:19