1,4 milliárd dollárért vesz adatkezelő céget a Dell

Az EqualLogic az iSCSI szabványon alapuló adattároló hálózati rendszereket (SAN) fejleszt, amelyek a vállalatok meglévő Ethernet hálózatán képesek üzemelni, ez pedig egyértelmű megtakarítást jelent, feleslegessé téve egy újabb kábelrengeteg telepítését a cégeknél. Michael Dell, a Dell vezérigazgatója hivatalos közleményében úgy nyilatkozott, hogy vállalata a felvásárlás révén az „iSCSI-forradalom” élére állhat, márpedig az elkövetkező években a történelem legnagyobb mértékű adatállomány-növekedésével kell majd az iparágnak megbirkóznia.
A PC-üzletágban egy ideje visszaesést mutató Dell egyre több figyelmet és erőforrást összpontosít az adattároló ágazatba, így például szeptemberben saját új, szintén iSCSI-alapú SAN adattároló hálózati rendszereket mutatott be, amelyeket a kis- és közepes vállalkozásoknak szán a cég. A mostani felvásárlás várhatóan a jövő év első felében zárul majd le. A Dell az így megvett technológia egy részét saját PowerVault termékcsaládjába szándékozik integrálni, míg egyes termékeknél megtartaná az EqualLogic márkanevet.
Kapcsolódó cikkek
- A legnagyobb kínai kereskedelmi láncon keresztül értékesít a Dell
- Vártnál magasabb profit a Dell-nél
- A Dell beismerte, hogy 4 éven át kozmetikázták a könyvelést
- EnterNet Dell márkabolt nyílt Budapesten
- A Dell cáfolja a kivonulást az LCD TV piacról
- A Dell 8 ezres leépítésre készül
- 10 százalékos elbocsátás a Dellnél
- Mégis kémkedett a Dell után a HP?
- Könyvviteli hiányosságok a Dellnél
- Folytatja mélyrepülését a Dell
Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új szenior sales igazgatóval erősíti USA-beli működését a Bluebird
2025 januárjától John McGinty csatlakozik a BlueBird International vállalathoz az USA szenior sales igazgatójaként. A kinevezés jelentős mérföldkő a Bluebird nemzetközi növekedési stratégiájában, amelyet Réfi Balázs, a vállalat alapítója és korábbi vezérigazgatója vezet.
Új szintre lépett a régiós e-kereskedelem
A Pepita Group Zrt. hazai bruttó forgalmát több mint 24 százalékkal növelte 2024-ben 2023-hoz képest, míg külföldi piacokkal együtt a növekedés elérte a 39,3%-ot. A pepita.hu oldalon átlagosan 72 másodpercenként érkezett egy sikeres rendelés tavaly. Az online kifizetett vásárlások száma 47%-kal nőtt. Az 1 millió aktív felhasználót meghaladó közösségükre alapozva további növekedést prognosztizálnak mind hazai, mind nemzetközi szinten.