Elsöpri az online piac a kiskereskedőket?
Webre költözik az üzletek fele
Az Interactive Media Retail Group által a témában végzett kutatás szerint az idei karácsonyi vásár jól bizonyította: az online vásárlásra történő áttérés mértéke minden várakozást felülmúlhat az elkövetkező évtized során. Az IMRG adatai szerint a brit fogyasztók rekordértékű 53 milliárd fontot hagytak ott a webes üzletek virtuális pultjain, ezzel 75 százalékkal felülmúlták tavalyi online költésüket és egyúttal a hagyományos üzletek piacának 17 százalékát feladva fordultak az online kereskedelem felé.
Október óta, a karácsonyi vásári szezon során mintegy 17,5 milliárd fontnyi forgalmat bonyolítottak az online boltok, minden eddigi rekordot megdöntve. Ennek ellenére a londoni üzletek előtt kígyózó sorokban tolongtak az emberek, hogy az utolsó pillanatban még elcsípjenek egy kedvükre való karácsonyi akciót.
Brian McBride, az Amazon UK ügyvezető igazgatója szerint a kiskereskedőknek fel kell venniük a versenyt az internetes kereskedelemmel, máskülönben felmorzsolódnak. A világ legnagyobb internetes kiskereskedőjének ügyvezetője szerint a boltok vagy azzal tartják maguk mellett a vásárlóikat, hogy máshol nehezen megkapható minőséget kínálnak, vagy azzal, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a szolgáltatásaik színvonalára. McBride szerint azonban az üzleteknek mindenképpen fel kell tupírozniuk az arculatukat, ha versenyben akarnak maradni, máskülönben az internetes forradalom nyomában az elkövetkező két-három évben legalább megduplázódó online piac elsöpri őket.
(NAPI Online)
Kapcsolódó cikkek
- EU: Megállapodás az e-szolgáltatások forgalmi adóztatásáról
- A legjobb hazai online boltok kínálata a Kirakat.hu-n
- Idén is meghirdették az Év Internetes Kereskedője Díjat
- Kis- és középvállalatoknak szóló közösségi- és szolgáltató portál indul
- Hol kezdődik az online vásárlás?
- Időjárásálló húsvétinyuszi-sírkő az eBay-en
- BEA-val támogatott e-kereskedelem
- Adatvédelmi tanúsítványt szerzett a Depo.hu online piactér
- A Rossman online áruházat nyitott
- Új szakmai blog e-kereskedőknek
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?
A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.
Egyre magasabb szintekre tör az IT
Backoffice-ból stratégiai területté vált az IT a cégek életében, hiszen ma már nemcsak a rendszerek működését, de egy cég fejlődését, stratégiai irányvonalait is erőteljesen meghatározhatja – véli a K&H IT vezetője. Ehhez igazodva az IT kiadások is egyre tetemesebb részét teszik ki a működési költségeknek – elérve akár a 70 százalékot is. Különösen igaz ez a bankokra, ahol az innovatív informatikai megoldások már a pénzügyi tranzakciók részét képezik.
Íme a legvilágpiacképesebb magyar e-kereskedők
Első alkalommal adták át a HungarEcomm Stars Díjat, Magyarország legkiemelkedőbb, világpiacon is versenyképes e-kereskedelmi vállalkozásainak.
A PwC megvette a GKID-t
A GKID megállapodást kötött a PwC-vel, melynek értelmében a PricewaterhouseCoopers Magyarország Kft. 100%-os tulajdonrészt szerzett a GKID Research & Consulting Kft-ben. Ezzel a PwC tanácsadási üzletága digitális kereskedelmi, csomaglogisztikai, médiapiaci valamint adatszolgáltatási és piackutatási kompetenciával is bővül.