Telekom, média és IT szektor: Trendek 2008-ban

forrás Prim Online, 2008. február 17. 14:57

Megjelentek a Deloitte immár hagyományos, évente készülő előrejelzései a telekommunikációs, média és technológia (TMT) szektorra. Az előrejelzések idén hetedik alkalommal foglalják össze a legfontosabb trendeket és várható eseményeket, amelyek mind a szektorok szereplőit, mind az egyéni felhasználókat foglalkoztatják a 2008-as évben. A bemutatott tendenciák világszinten jelentkeznek ugyan, mégis számos trend érinti közvetlenül is a közép-európai és a magyar piacokat.

A TMT iparág 2008-as előrejelzésének legfontosabb megállapításait Kigyós Zsuzsa foglalta össze, amely alapján elmondható, hogy az iparágak szereplőinek 2008-ban is izgalmas kihívásokkal kell szembenézniük. Az amerikai hitelpiaci válság hatására például a feltörekvő országok mobilpiaci szereplői egyre inkább foglalkoznak felvásárlásokkal, felmerül a GPS és a mobil telefon kombinált szolgáltatásainak lehetősége, a digitális adatvédelem a felhasználók számára felértékelődik, az online hirdetési piac komoly akadályokba ütközhet, a mozi a digitalizáció lehetőségeivel más típusú szórakozási formává válhat. A fiatalok után ismét fontossá válik az idősebb generáció, csakúgy ahogy a technológiai szektor mozgatói közé bekerül a környezettudatosság.

Prédából ragadozó

Noha az amerikai hitelválság sokat fékezhet 2008-ban a fúziók és felvásárlások lendületén, mégis valószínű, hogy a felvásárlások általi növekedés változatlanul erős marad a telekommunikációs szektoron belül. Amíg azonban a fejlett világ mobil szolgáltatói újabb és újabb felvásárlási lehetőségek után kutatnak, 2008-ban megfordulhat az eddigi trend: a feltörekvő piacok vezető szolgáltatói „prédából ragadozóvá” léphetnek elő, az új előfizetők százezrei komoly bázist és gazdasági erőt jelentenek számukra, amelyet várhatóan nem korlátoznak a hitelválságot követő magasabb kamatlábak.

A hitelválság kapcsán Veszprémi István hozzáfűzte, hogy bár általánosságban a fúziók és felvásárlások mennyisége csökkenő tendenciát mutat, a telekommunikációs szektorban változatlanul meghatározó szerepe lesz ennek a nem organikus növekedési formának - elsősorban a határokon átnyúló felvásárlások és fúziók útján: „Míg az előbbi forma jogi feltételei már régóta adottak, addig a határokon átnyúló fúziókra eddig nem volt lehetőség, ez azonban 2008-tól megváltozik. Egy korábban elfogadott uniós irányelv kedvező adójogi következmények mellett biztosít lehetőséget a határokon átnyúló átalakulásokra. Míg az adójogi szabályozás már évek óta lehetőséget biztosít a nemzetközi fúziókra, illetve kezeli azok adójogi következményeit, addig a társasági jogi háttér hiányzott ehhez. Ezt a hiányosságot 2008-ra sikerült pótolni, a tagállamoknak az uniós jogszabályt 2007 végéig implementálniuk kellett hazai jogrendjükbe. Ez a lehetőség tovább erősítheti a növekedést a telekommunikációs szektorban.”

A GPS-mobil kombinációja, mint használható szolgáltatás


2008. szeptember 7-én a GSM-technológia éppen 21 éves lesz, ami az amerikai törvények értelmében jelenthetné azt is, hogy nagykorúvá válik. A GSM a modern távközlés egyik legsikeresebb technológiájaként mindenesetre születésnapján is várhatóan 3 milliárd dolláros bevételt - a világ napi GDP-jének 1,36 százalékát fogja adni. Ezen a napon - ahogy más napokon is - 200 ország mintegy 700 GSM hálózatán várhatóan több mint 16 milliárd percnyi beszélgetés, és 6 milliárd szöveges üzenet fog áthaladni, mindössze 24 óra leforgása alatt. De a GSM hálózatokra a felnőttkort elérve is kemény kihívások várnak: 2008-ban a GSM mobilszolgáltatóknak új stratégiákat kell kidolgozniuk üzleti működésük legfontosabb területein, a technológiának új képességeket kell kifejlesztenie, és minden eddiginél jobban teljesítenie, hogy továbbra is a csúcson maradhasson.

A GPS-mobil térnyerése

A GPS chipkészletek ára 2008-ban várhatóan alig néhány dollárra esik vissza, miközben a műholdas technológiát használó készülékek száma gyorsan nő. Mégis elképzelhető, hogy a mobilkészülék-ipar 2008-ban nem vesz figyelembe néhány fontos eltérést a műholdas navigáció járműves és gyalogos használata között - a technológia alkalmazása a gyalogosoknál fizikai akadályokba ütközhet. Így a GPS-szel ellátott mobiltelefonok eladása emelkedik ugyan, az újdonság varázsán túllépve azonban már nem lesz túl elterjedt a használatuk – ez a többletköltségek mellett csak kiábrándító mértékű hozzáadott értéket jelent.

A digitális védelem egyre értékesebb

Az első személyi számítógép megjelenése óta egyrészt exponenciálisan megnőtt a PC-ken tárolt adatmennyiség, de legalább ilyen mértékben nőtt ezen adatok értéke és jelentősége is. Az értékeket pedig meg kell védeni, így 2008-ra egyre népesebbé válik azon felhasználók tábora, akik számítógépük élettartama alatt többet költöttek már vírusvédelemre és internetbiztonságra, mint amennyibe a gépük eredetileg került. Ez a trend valószínűleg nem áll majd meg a személyi számítógépeknél, s ugyanez a tendencia érvényesül az MP3 lejátszók, mobiltelefonok, asztali DVD felvevők és külső tárolóegységek esetében is, mert bár különböző formátumokkal dolgoznak, közös bennük, hogy napjainkban mind értékesebb adatok tárolására használják őket.
A digitális térhódítással kapcsolatban Bodor Kornél elmondta, hogy a TMT szektor folyamatos változásai kihatással vannak a pénzügyi beszámolókra is, miközben az egyik legfontosabb momentum továbbra is az adatbiztonság: „A TMT szektorban működő társaságok belső pénzügyi beszámolóinak összeállításában, s ellenőrzési folyamataiban jelentős szerepet játszik a gazdálkodással kapcsolatos adatok feldolgozása, lekérdezhetősége, mint ahogy ezen adatok biztonságos, külső fél által nem hozzáférhető ellenőrzése és tárolása is. A közelmúltban külföldön történt nagyobb személyes adatvesztéssel járó botrányok erre különösen felhívták a társaságok figyelmét.”

Buktatók várnak az online hirdetésekre


Az online hirdetés fennállásának 15. évfordulóját ünnepli 2008-ban - az első banner eladása óta az online reklámozás 42 milliárd dolláros iparággá nőtte ki magát. Mégis úgy tűnik, 2008-ban az online hirdetések piacán sokasodnak az akadályok. Az egyik ilyen akadály a fogyasztók fokozódó ellenszenve az online hirdetési forma ellen; a másik pedig a felhasználók növekvő ellenérzése az online szokásaik nyomonkövetése miatt. A hirdetőknek lépniük kell s 2008-ban fel kell hívniuk a felhasználók figyelmét az internetes hirdetés előnyeire - gondoljunk például az ingyenes tartalmakra és szolgáltatásokra. A szektornak gondosan figyelemmel kell kísérnie a szabályozást, hiszen minél sikeresebbé válik az online hirdetési forma, annál nagyobb figyelmet fordítanak majd a szabályozó hatóságok az ellenőrzésére, továbbá fokozott versenyre kell felkészülni a hagyományos hirdetési piac részéről is.

A globális trendek hazai hatásával kapcsolatban Karli Péter elmondta: A közelmúltban lezajlott konszolidációs folyamat eredményeként a magyar telekommunikációs szektorban kevés meghatározó jelentőségű szereplő van jelen, további konszolidációra pedig csak kisebb részpiacokon van lehetőség. Karli szerint ”Jelentősebb strukturális változásra az elkövetkező egy évben elsősorban új üzleti modellek vagy új technológiák megjelenésével lehet számítani. A média szektor strukturális változásait a következő egy évben elsősorban két fő piaci körülmény befolyásolhatja. Egyrészről a digitális átállás sebessége a digitális médiapiacokon, másrészről az online reklámköltés további jelentős térhódítása. Bár a hirdetési formák a régióban is változásokon mehetnek át, az internet használat még mindig jelentős növekedés előtt áll. Ez nemcsak a hirdetési felületeket, hanem az online reklámköltéssel kapcsolatos szolgáltatókat is vonzóbbá fogja tenni. A magyar technológiai szektor szereplőinek megítélését ugyanakkor várakozásaink szerint jelentős mértékben olyan globális technológiai trendek fogják alakítani, mint például a navigációs és más mobil eszközök konvergenciája, vagy az IT-biztonság fontosságának folyamatos felértékelődése.”

A mozi nem csak a filmvetítésről szól

Az utóbbi években a világ jelentős részében egészséges képet mutat a mozi-ipar. A mozijegyeladások évről évre folyamatosan növekedtek, a kilencvenes évek közepétől egészen 2006-ig, amikorra a bevételek elérték az évi 25 milliárd dollárt. A kilátások fényesek, kétszámjegyű növekedést ígérnek. A filmszínházaknál 2008-ban felgyorsul a digitális sugárzásra való átállás, ebben azonban a filmstúdióknak nem feltétlenül lesz szerepe. Ez az év a megfelelő infrastruktúrával rendelkező mozikban megteremti a sportesemények, koncertek és egyéb, kiemelt érdeklődésre számot tartó események élő közvetítésének gyakorlatát, éppen azok a műfajok költözhetnek tehát be a vetítőterembe, amelyek a klasszikus filmszínház számára állandó konkurenciát jelentenek.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32