Ballmer: az ötödik számítógépes forradalom előtt áll a világ
Steve Ballmer szerint az ötödik forradalmat egyebek mellett az erősebb számítógépek, az adattárolás növekedése, a természetes emberi kommunikációra épülő számítógépes környezet kialakulása és a kivetítő-technológia fejlődése jellemzi majd.
A Microsoft vezérigazgatója szerint az egyik legjelentősebb elem az új forradalomban az lesz, hogy a számítógépek megtanulják a felhasználók szokásait, azokhoz alkalmazkodnak majd. Emellett univerziálódnak a különböző eszközök, és a számos jelszó és felhasználónév helyett egyetlen digitális azonosítással mindent elérhetnek majd az emberek - tette hozzá.
Németország is csak az IT-vel és a telekommunikációval őrizheti meg versenyképességét. Ugyanakkor a transzatlanti kapcsolatok is fontosak, hiszen csak így őrizhető meg a tisztességes verseny az ágazatban - tette hozzá.
Nicolas Sarkozy francia elnök szerint biztosnak kell lenni abban, hogy a technológiai fejlődés az emberiség javát szolgálja. A technológia ugyanis egy dolog, a nagyobb problémát a tartalom jelenti - fűzte hozzá beszédében.
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke beszédében hangsúlyozta: az európai gazdaság motorja az információtechnológia, az EU GDP-jének öt-hat százalékát az IT adja. Az információtechnológia a záloga a lisszaboni stratégiának is. Ez a stratégia működik, és már konkrét eredményeket is fel lehet mutatni, hiszen Európa jobb helyzetben van, mint 2-3 éve - tette hozzá.
Az Európai Bizottság tíz nap múlva további stratégiai lépéseket terjeszt elő a versenyképesség és információtechnológia tekintetében. Az ajánlások között szerepel az oktatásba történő további befektetés, az üzleti környezet fejlesztése és a szélessávú internet elterjedésének növelése. Ezzel párhuzamosan erősíteni kell a nemzeti szabályzókat az infokommunikációban és rugalmasabb frekvenciaszabályozásra is szükség van.
Az információtechnológia egyik legnagyobb feladata a közeljövőben az energiafelhasználás csökkentése - tette hozzá.
Kapcsolódó cikkek
- Sarkozy: követendő példa Németország
- Nem veszélyezteti az IT-szektort a világgazdasági visszaesés
- Sztrájk a nyitónapon
- 8,9" Asus Eee idén nyáron Európában
- TomTom IQ Routes: az aktuális átlagsebességen alapuló útvonal-kalkulációs eljárás
- CeBIT 2008 - Trend Micro: Fókuszban a webes fenyegetések és az adatszivárgás
- Ballmer, Barroso, Merkel, Sarkozy a CeBIT megnyitón
- CeBIT 2008: kisebb területen kevesebb kiállító
- Samsung termékek a CeBit-re és IT Brandshop megnyitó
- D-Link a CeBIT-en: digitális otthon, hackerszakértők kerekasztala
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Fiatalok veszélyben: Hogyan hatnak az álhírek a diákokra?
A fiatalokat az álhírek komoly veszélyeztetik – mutatja az első Nagy Diák TudatosNet Teszt eredménye. A DUE Médiahálózat és a Yettel második alkalommal indította el országos edukatív játékát, amelynek célja, hogy a diákok megtanulják megvédeni magukat a káros online tartalmaktól. A teszt olyan témákban vizsgálja a fiatalok felkészültségét, mint a biztonságos jelszavak, a cyberbullying, a digitális detox, valamint az AI szerepe az álhírek terjedésében.
Az AI szerepe a modern párkapcsolatokban
A digitális világ jelentős változásokat hozott kapcsolatainkban, különösen a párkapcsolatokban. Bár a technológia folyamatos elérhetőséget biztosít, új kihívások is felmerülnek. Egy gyors üzenet vagy reakció elegendőnek tűnhet, de vajon tényleg mélyebb kapcsolatot eredményez? A mesterséges intelligencia és a digitalizáció nemcsak az ismerkedés és kapcsolattartás terén, hanem az intimitás, közelség és bizalom megélésében is szerepet játszik.
Öt dolog, amire szoftver-beszerzéskor érdemes figyelni
A vállalati szoftverekkel kapcsolatban számos olyan szellemi tulajdonjogi, adatvédelmi jogi és titokvédelmi kérdés felmerülhet, amelyre a cégek sajnos nem mindig gondolnak a beszerzés során. Az üzletmenet szempontjából kritikus szoftverek esetében az említett kérdésekből eredő problémák akár jelentősen is befolyásolhatják a cég mindennapos működését, és az adatvédelmi és titokvédelmi kötelezettségek megsértése nemcsak jogi következményekkel járhat, de a cég iránti bizalmat is megingathatja – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda.
Valentin nap: ma másképp vallunk szerelmet, mint sok éve
A Valentin-nap, vagyis február 14-e, a szerelmesek ünnepe, ám mivel ilyenkor megnő az üzenetküldési kedv, az infokommunikációs szektor számára is kiemelkedő nap. De persze ez sem ismétlődik évről évre ugyanúgy, az elmúlt években jelentős változások figyelhetők meg az üzenetküldési szokásokban és a technológia használatában ezen a napon.
A hazai e-kereskedelmi piac kihívásai és lehetőségei 2024-ben
2024-ben a teljes magyar e-kereskedelmi piac a PwC Q1-Q3 közötti mérései és Q4-re vonatkozó előzetes adatai alapján 15%-os árbevétel-növekedés mellett 1920 milliárd forintos forgalmat érhetett el, melyből 17%-ot – mintegy 330 milliárdot – már az import kereskedelem generált. Az import 2024-ben egyértelműen a növekedés motorjává is vált, mivel a belföldi online kiskereskedelmi forgalom csupán 10%-ot tudott emelkedni.