Fizetésképtelen a Qimonda, bajban az Infineon, veszteséges a Samsung
A Qimonda tavaly december óta már nemcsak az Infineon, hanem a német állam számára is igazi pénznyelő: a DRAM céget alig egy hónapja, 325 millió eurós segéllyel mentették meg a csődtől, amiből Szászország 150 milliót, az anyacég pedig 75 milliót finanszírozott, míg a többit egy bankhitelt tette ki. Akkor az Infineon azzal vette rá a helyi kormányzatot a beavatkozásra, hogy a Qimonda felszámolása esetén mintegy 13 ezer ember kerülhet az utcára. Nos, újabb segély nélkül ez a veszély ismét elérhető közelségbe kerülhet. Mivel a DRAM modulok ára legalább egy éve folyamatosan esik, a gazdasági válság csak tovább mélyítette a Qimonda nehéz helyzetét. Az anyavállalatra háruló várható anyagi következmények miatt az Infineon papírok árfolyama 5,6 százalékpontot esett az európai technológiai tőzsdén.
Eközben a Samsung Electronics is meglepte a piacot, ugyanis a cég történetében először veszteséges negyedévről volt kénytelen beszámolni. A 937 milliárd won (kb. 150 milliárd Ft) veszteség fő oka a társaság szerint az általános keresletcsökkenés mellett a félvezetőpiacon tapasztalható, vártnál nagyobb mértékű visszaesés.
Kapcsolódó cikkek
- A Samsung Electronics élén visszatér cégéhez az adócsaló Lee Kun-hee
- Tíz százalékos részt akar a Samsung a hordozható gépek piacán
- Nyereséges negyedévvel zárta veszteséges pénzügyi évét az Infineon
- Az Infineon tovább csúszhat a lejtőn
- Az Infineon bővíti ceglédi üzemét
- Vesztesek szövetsége: a Toshiba, a NEC és a Fujitsu egyesítené félvezető-üzletágát
- A lapkagyártók örülnek a Qimonda csődjének
- Megmentették a Qimondát
- Állami segítséget kér az Infineon
- 44 százalékkal csökkent a Samsung profitja
Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy
Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.