IBM: vártnál jobban csökkent a negyedéves bevétel

MTI Sajtóadatbank, 2009. április 22. 10:01

Az IBM bevétele a vártnál nagyobb mértékben, 11 százalékkal esett az idei első negyedévben, mivel a vállalati kiadáscsökkentések kihatnak a technológiai termékek vásárlására is.

A cég árfolyama 2,5 százalékos veszteséget is mutatott a hétfői New York-i tőzsdeidőn túli kereskedés kezdetén. Később a csökkenés mérséklődött az IMB bejelentésére, miszerint most biztosabbnak látja idei terveinek a megvalósulását, mint korábban.

Az IBM negyedéves bevétele 21,71 milliárd dollárra csökkent az egy évvel korábbi 24,50 milliárd dollárról. A szakértők 22,56 milliárd dollárra számítottak.

A márciussal záródott első három hónapban a vállalat adózott eredménye 1 százalékkal 2,30 milliárd dollárra hanyatlott az egy évvel korábbi 2,32 milliárd dollárról. A részvényarányos eredmény ugyanakkor 1,64 dollárról 1,70 dollárra nőtt. Ez felülmúlta a szakértők 1,67 dolláros becslését.

Kulcsszavak: IBM +mérleg

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

1 millió eurós befektetést kapott egy magyar fenntarthatósági startup

Jelentős összegű befektetést kapott a denxpert EHS&S software nevű magyar startup, amely környezet- és munkavédelmi, illetve fenntarthatósági adatok gyűjtésében, kezelésében és auditbiztos reportolásában segíti a vállalatokat. A régióban piacvezető cég skálázásra és nemzetközi terjeszkedésre használja majd az Óbuda Uni Venture Capital (ÓUVC) és a Sofia Angel Ventures (SAV) közös befektetését. 

2024. június 22. 12:10

K&H: példaszerű szövetség a mesterséges intelligencia-fejlesztés terén

A természetes emberi beszéd működésének alaposabb megértését célozza az a kutatási együttműködési megállapodás, amelyet a Szegedi Tudományegyetem és a K&H Csoport képviselői írtak alá. A kutatási együttműködés célja a természetes nyelvi megértés finomítása és integrációja olyan, minden K&H-ügyfél számára elérhető digitális asszisztens számára, amelynek a működése mesterséges intelligencián (AI) alapul.

2024. június 22. 10:29

Alelnököket választott a Magyar Marketing Szövetség

A szövetség a marketing szakmai, illetve társadalmi szerepének további mélyítését tűzte ki célul, ennek érdekében a közösségi munka szervezése, a nemzetközi kapcsolatok koordinálása, az edukációs projektek, valamint a vállalati és partnerségi kapcsolatok területén a jövőben három alelnök támogatja majd a szövetség tevékenységét.

2024. június 21. 18:25

Lemaradunk, ha nem tanuljuk meg használni a mesterséges intelligenciát

Megállíthatatlan a mesterséges intelligencia (MI) térhódítása a magyar iskolákban: a tanárok közel 40 százaléka és a diákok harmada rendszeresen használja a technológiát, amely tízből kilenc pedagógus szerint 2-3 éven belül át fogja alakítani az oktatást. 

2024. június 21. 16:18

Közel 60%-os árbevétel növekedést ért el tavaly az online fizetési megoldásokat kínáló Barion

Már több mint 15 országban szolgálja ki e-kereskedelmi partnereit az adatvezérelt fizetési megoldásokra specializálódott Barion. A magyar fintech cég 2023-ban összesen 6.8 millió eurós árbevételt ért el a bel- és külpiacokon, mely a jelenlegi makrogazdasági környezetben szinte ritkaságszámba megy a szektorban. 

2024. június 21. 14:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kvantumtechnológia alapjaiban változtatja meg jövőnket

2024. június 20. 16:28

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02