5000 főt bocsát el a Nokia Siemens Networks
A 2007-ben alakult Nokia Siemens Networks 64 ezer fős személyi állományának 7-9 százalékát építi le.
A Nokia Siemens bejelentése szerint a vállalat reagálva a megváltozott piaci körülményekre, jelentős elbocsátásokat tervez. Az alkalmazottak 7-9 százalékától terveznek megszabadulni 2011-ig. Az óriási, 64 ezer fős állomány mellett ez azt jelenti, hogy nagyjából 5700 fő számíthat arra, hogy új munkahely után kell néznie. A Nokia nem csupán átszervezésre, hanem kifejezetten elbocsátásokra készül, így a folyamat meglehetősen drága lesz, a végkielégítésekkel együtt várhatóan több mint félmilliárd euróba kerül majd a vállalatnak. Mindez azonban megéri, hiszen ezek a költségek egyszeri alkalommal jelentkeznek 2011 végéig, míg a lépéstől onnan számítva hasonló mértékű, félmilliárd eurós megtakarítást várnak minden évben. A személyi állomány megkurtításával együtt a vállalatrészek számát ötről háromra mérséklik, szintén hatékonyságnövelő és költségcsökkentési célzattal. Erre pedig szükség is van, hiszen a vállalat értékesítései 21 százalékkal 2,8 milliárd euróra estek vissza a harmadik negyedévben, míg a operatív veszteség elérte az 1,1 milliárd eurós határt. A kilátások pedig továbbra sem kedvezőek a szektor számára, a hálózatokkal foglalkozó terület előrejelzéseit éppen a múlt hónapban módosította lefelé a Nokia, a cég 2009-re 5 százalékos visszaesést vár a piacon. Mindez azonban nem jelenti a vállalat befagyasztását, a most folyó felvásárlásokat folytatják, és a jövőben további akvizíciókat terveznek.
Kapcsolódó cikkek
- Ismét perbe hívja a Nokia az Apple-t
- Nőtt a Nokia profitja
- Mobilböngésző céget vesz a Nokia
- Erős profitnövekedés a Nokiánál a negyedik negyedben
- A Nokia 40 százalékos piaci részesedésre tör
- Romló eredmény kilátásai miatt rontott a Nokia adósbesorolásán a Fitch
- A Nokia bezárja több márkaboltját
- A kutatás-fejlesztésen is spórol a Nokia
- A Nokia megvenné a Palm-ot?
- Termékhamisítás elleni céget alapít a Nokia és az SAP
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.
Gyorsítósávban az AutoWallis
Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.
Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett
A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.
A K&H élen jár az IT hatékonyság mérésében
A banki szektorban egyedülálló módszerrel monitorozza fejlesztéseit és méri az IT fejlesztések hatékonyságát a K&H. Ezt a tevékenységét saját maga, házon belül látja el, amivel szintén egyedülállónak számít a piacon. Az ún. Fast Function Point módszertan segítségével a K&H folyamatosan feltárja a fejlesztési folyamatok és rendszerek optimális működésére épülő fejlesztési pontokat, a költséghatékonyságot és a projektek komplexitását, ezzel lehetőséget adva, hogy szakemberei innovatív fejlesztéseket valósítsanak meg a visszajelzések alapján.
Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy
Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.