Flashalternatívát fejleszt az Apple

A „Gianduia” névre hallgató technológiát állítólag már tavaly bemutatta az Apple szoftverfejlesztőknek, kísérleti jelleggel. A cégtől kiszivárgott információk szerint a Gianduia egy olyan, széles körű internetes alkalmazások fejlesztését és futtatását támogató platform, amely az iparág által elfogadott szabványokon alapszik. Ez utóbbi azért is kiemelten fontos, mert Steve Jobs éppen azon az alapon kritizálta a Flasht, hogy az egy „zárt technológia”, amely felett az Adobe gyakorolja a kizárólagos ellenőrzést. A Gianduia-t az Apple állítólag már használja is a One to One programban, az iPhone helyfoglalási rendszerénél, valamint Genius Bar és Personal Shopping vevőszolgálati megoldásainál.
Az Apple első lépésként száműzte az Adobe Flash szoftverét az új iPad mini táblagépről, majd Steve Jobs a sajtóban is kritizálta a programot. Pedig a legtöbb internetes videó, játékprogram és egyéb beépülő megoldás éppen a Flash segítségével kel életre a weboldalakon, alternatív technológiája pedig egyelőre csak a Microsoftnak van, a Silverlight képében. Igaz, a jövendő HTML5 szabvány remélhetőleg változtat majd ezen, és alapból támogatni fogja a fent említett alkalmazások futtatását webes környezetben. Az Apple lépéseire válaszul az Adobe nemrég bejelentette, hogy nem fejleszt több Flash alkalmazást az iPhone-ra.
Kapcsolódó cikkek
- Egy hét múlva debütál az iPad 3
- iPad 3 premier március első hetében?
- Vezeték nélküli kivetítés az új Epson projektorral
- A te navid a te menüddel - iGO primo app
- Megérkezett az iOS 5 hivatalos frissítése: iOS 5.0.1
- GarageBand: már iPhone és iPod Touch készülékekre is
- Kulisszatitkok: 2012-ben minden Apple-termék megújul
- Október 28-tól kapható az iPhone 4S a T-Mobile-nál
- Négymilliónál több iPhone 4S készüléket vásároltak az első hétvégén
- Több, mint egymillió előrendelt iPhone 4S az első 24 órában
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Intelligens ipari switchek extrém környezetekhez
A LevelOne új, intelligens, gigabites switch-ekkel erősíti nagy teljesítményű hálózati termékcsaládját, melyet kifejezetten olyan helyszínekre terveztek, ahol kiemelkedő teljesítményre és megbízhatóságra van szükség. A Hilbert sorozatba tartozó ipari switchek már elérhetők PoE (Power over Ethernet) és SFP támogatással, illetve ezek nélkül is – az adott felhasználási környezettől függően 5-től egészen 28 gigabites portszámig.
Adatmentés másképp: hogyan védhet meg a 3-2-1 stratégia a zsarolóvírustól?
Sokan még mindig csak egy kötelező, unalmas feladatként tekintenek az adatmentésre, amit csak azért pipálnak ki, mert „muszáj”. Pedig egy jól megtervezett biztonsági mentés akár életmentő is lehet, különösen egy zsarolóvírusos támadás során. A Kingston szakértői szerint a 3-2-1 mentési stratégia kulcsfontosságú – legyen szó céges dokumentumokról vagy személyes adatokról, ezzel a módszerrel hatékonyan megőrizhető az adatok biztonsága, és a működés folytonossága is.
Ma először Budapesten: Kubernetes Community Days konferencia
A felhőalapú technológiák és a Kubernetes iránt érdeklődő szakemberek és fejlesztők számára kínál egész napos programot az első budapesti Kubernets Community Days konferencia, amelyet a Magyar telekom Székházában rendeznek meg ma, április 24-én.
Zöldebb jövő az irodában: bemutatkoznak a környezetbarát Philips monitorok
A Philips 5000-es sorozatának legújabb tagjai, a 23,8 hüvelykes (60,4 cm) Philips 24B2G5301 és a 27 hüvelykes (68,6 cm) Philips 27B2G5601, a fenntarthatóság és energiahatékonyság jegyében készültek. A két új modell kifejezetten úgy lett tervezve, hogy minimalizálja a környezetre gyakorolt hatást, miközben modern funkciókat kínál a hatékony munkavégzéshez.
Kiberbiztonság a kritikus infrastruktúrák védelmében
A Schneider Electric legújabb megoldása egyszerű és biztonságos hozzáférést kínál a távoli terminálegységekhez (RTU), ezzel tovább növelve a kritikus infrastruktúrák – például a víz-, olaj- és gázvezetékek – védelmét. Az új SCADAPack 470i és 474i modellek a szerepkör-alapú hozzáférés-szabályozás révén segítik a kiberbiztonsági előírások betartását is.