Erősítik piaci pozíciójukat az ázsiai számítógépgyártók Európában

MTI Sajtóadatbank, 2010. május 18. 13:19

Egyre erősítik domináns pozíciójukat az ázsiai számítógépgyártók az európai piacon. Értékesítési darabszám alapján az első negyedévben a tajvani Acer tört fel az első helyre, kiütve az amerikai Hewlett-Packard céget a vezető pozícióból - írja a Gartner piackutató cég elemzése.

 Az asztali- és notebook gépek iránt megnövekedett nyugat-európai keresletből az ázsiai vállalatok profitáltak a legnagyobb mértékben - állapítja meg a Gartner. Az első negyedévben 18 millió számítógépet értékesítettek az európai piacon, közel ötödével többet, mint a tavalyi első negyedévben. Az Acer egynegyedével növelte, a szintén tajvani Asus pedig közel megduplázta eladásait.

 Németországban az első negyedévben 14 százalékkal 3,2 millióra nőtt az eladott számítógépek száma. Az Acer az összes forgalom egyötödére bővítette piaci részesedét, a népszerű mini-laptop készülékeket forgalmazó Asus pedig 80 százalékkal több gépet adott el. Az utolsó jelentősebb német gyártó, a Medion ezzel szemben tíz százalékkal kevesebb gépet értékesített.

 A piaci forgalomnövekedés főként a tartósan erős lakossági keresletre támaszkodik - állapította meg a Gartner, de rámutatott, hogy már a vállalati szektorban is érezhetőek a kereslet növekedésének jelei. Vállalatok az idei első negyedévben nyolc százalékkal több számítógépet vásároltak, mint tavaly.
 

Kulcsszavak: trend IT PC notebook Acer ASUS

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből

A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.

2024. december 20. 18:11

Gyorsítósávban az AutoWallis

Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.

2024. december 20. 10:06

Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett

A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.

2024. december 19. 11:42

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32