Egyedülálló új Integrity szerverek
Birnbauer Péter a HP Magyarország május 20-án Budapesten tartott sajtótájékoztatóján többek között bejelentette: Magyarországon is rendelhetők már a következő generációs, egységes infrastruktúrájú, üzletkritikus Integrity szerverek.
Az első szállítások a sztenderd blade szervereket illetően várhatóan még a nyár folyamán megtörténnek. Ugyancsak hamarosan megjelennek a "megnyújtott" Blade2-nek is nevezhető (egyharmaddal hosszabbak, mint egy HPc osztályú blade) újgenerációs Superdome 2 számítógépek.Ugyancsak napvilágra került, hogy a régebbi szervereket 2012-ig forgalmazza a HP, valamint újdonság, hogy a portfolió a jövőben teljesen a blade (penge) technológiára épül, illetve új a Blade Link technológia és az ún. Crossbar Fabric (egy szerverben a be/kimeneti kapacitás tetszőlegesen bővíthető). Továbbá bejelentésre került még a HP-UX v.3 operációs rendszer változat, a rack-es szerver portfolió. Birnbauer szerint a bejelentésben a következő újdonságokat kell látni: egyszerűbb, standardizált generáció, ("a rendszerekből csak azt kell megvenni, ami éppen most szükséges az alkalmazónak"), közös menedzsment, közös hálózat, közös befoglaló szekrény, közös szerverarchitektúra. Az eddigi 12 féle helyett 3 különböző rendszerből építhető fel az illető megoldás. Az új Integrity szerverek tömegtermékként jelennek meg; az eszközök az igényekkel együtt növekedhetnek; a stabilitás azt jelenti, hogy legalább tíz évig ugyanaz a technológia és frissités. A kérdések során kiderült, a felhasználóknál meglévő régebbi szerverekre a HP várhatóan ez év második félévében ajánl frissítést.
Az új moduláris Integrity rendszerek alkotják az iparág első üzletkritikus szintű, az alkalmazásoknál akár 100%-os rendelkezésreállást biztosító konvergens infrastrukturáját. A BladeScale architektúra először teszi lehetővé az ügyfelek számára, hogy ugyanazon a -- szervereket, tárolókat, hálózati elemeket is tartalmazó -- rekeszen belül, azonos komponenseket, eszközöket és folyamatokat használva telepítsék, automatizálják és menedzseljék az összes alkalmazást. Birnbauer azt is állította, hogy jelenleg a HP az egyetlen, amely egységes blade-architektúrát biztosít rendszereiben (x86-tól Superdome2-ig).
További információ: www.hp.com/go/integrity
Kapcsolódó cikkek
- Saját rekordjait döntögeti a HP
- HP szuperszámítógép a Széchenyi Egyetemen
- Hogyan lehetséges optimalizálni a szoftverek minőségét?
- SAP licenceket értékesít a HP Magyarországon
- HP ProCurve Networking regionális oktatási központ Budapesten
- NonStop BladeSystem: teljes a HP pengekiszolgáló családja
- Sikeres HP migráció az RTL Klubnál
- Sikeres Integrity migráció az OTP Banknál
- A HP Integrity BL870c pengeszerver
- A HP frissíti BladeSystem portfolióját
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium dizájn és funkcionalitás: Fedezze fel az új Equip monitortartókat
A dortmundi központú Digital Data Communications GmbH (DDC), amely a LevelOne, Equip és Conceptronic márkák tulajdonosa, bemutatja hat új monitortartóját. Ezek az eszközök akár 49 hüvelykes képátlójú és összesen legfeljebb 40 kg-os kijelzők megtartására is alkalmasak. Az új tartók az Equip ergonomikus irodai terméksorozatának bővítését jelentik, és már egykaros, valamint dupla karos változatban is elérhetők, a modern formatervezés kedvelői számára is minőségi megoldásokat kínálva.
Forradalmi RGB LED technológia nagy képernyőkhöz
A Sony bemutatta új kijelzőrendszerét, amelyben önálló vezérlésű RGB LED-ek és nagy sűrűségű LED-háttérvilágítás található. Ez a technológia lehetővé teszi a három alapszín – vörös (R), zöld (G) és kék (B) – külön-külön vezérlését, és alkalmas a nagy méretű képernyők támogatására is.
Note Max: Az elegancia találkozása a funkcionalitással
Bemutatjuk a Note Maxot, a népszerű Note termékcsalád legújabb tagját. Ez a modell egy lenyűgöző, 13,3 hüvelykes E Ink kijelzővel és egy ultravékony, mindössze 4,6 mm-es világosszürke burkolattal rendelkezik, amely a letisztult dizájnt és a funkcionalitást ötvözi. A Note család új tagja modern megközelítéssel frissíti a klasszikus sorozatot.
Új etalon a professzionális 3D nyomtatásban
Az UltiMaker, a professzionális 3D nyomtatók piacán meghatározó szereplő, bemutatta legújabb generációs 3D nyomtatóját, az UltiMaker S8-at. Az S8 a gyártó fejlesztéseinek köszönhetően új mércét állít az FDM nyomtatás termelékenységében és precizitásában.
Kiberbiztonsági szabályozások: A NIS2 és a DORA új lehetőségeket kínálnak a magyar vállalatoknak
A Kingston Technology szakemberei arra hívják fel a figyelmet, hogy az olyan szigorú szabályozások, mint a NIS2 és a DORA, nem csupán jelentős beruházásokat, hanem komoly üzleti lehetőségeket is kínálnak az európai, köztük a magyar vállalatok számára.