3,5 millió dokumentumot digitalizál a Tesco a papírmentes iroda bevezetésével
A Tesco pénzügyi osztálya korábban beérkező és kimenő bizonylatait és dokumentumait nagy mennyiségben papír alapon állította elő, dolgozta fel, és tárolta. A dokumentumok elkallódtak, későn érkeztek meg, valamint nehézkessé vált a nyomon követhetőség, és a számonkérés. A papíralapú dokumentumok kezelése, fizikai tárolása és a logisztikai költségek is jelentős összeget tettek ki. Az egyébként is időigényes folyamatokat tovább lassította, hogy egy-egy dokumentum manuális kikeresése akár órákat is igénybe vett az alkalmazottak részéről.
A Tesco annak érdekében, hogy a mindennapi folyamatok rugalmasabbak és gördülékenyebbek legyenek, a HABEL dokumentumkezelő és archiváló rendszerét, valamint a NetLock elektronikus hitelesítő és archiválási megoldásait vezeti be. Az első lépés a mintegy 3,5 millió dokumentum digitalizálása, hitelesítése és archiválása volt, majd ezt követte a mindennapi munkafolyamatok átalakítása, melynek során napi 3.000 beérkező dokumentumot dolgoznak fel. Az új folyamat szerint a dokumentumokat a HABEL dokumentumkezelő rendszer segítségével digitalizálják, melyeket a szkennelés pillanatában már a NetLock által kifejlesztett Központi Hitelesítő Rendszert lát el elektronikus aláírással és időbélyeggel, majd közös interfész kapcsolat útján kerülnek a HABEL archívumba. A digitalizálást követően az archivált dokumentumok földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül azonnal rendelkezésre állnak.
Az új megoldás jelentős költségmegtakarítást tesz lehetővé, mivel többek között megszűntek a papíralapú dokumentumok előállításával, és tárolásával járó logisztikai költségek. Hatékonyabb működést eredményezett, hogy a munkafolyamatok felgyorsultak, az archiválás és visszakereshetőség pedig gyors és egyszerű. A használatban lévő szoftverek között interfész kapcsolat van, és minden felhasználói tevékenység nyomon követhető az archívumban. Az egyidejű dokumentumkezelés mellett, a HABEL jogosultságkezeléssel kizárólag a kompetens kollégák láthatják a dokumentumokat, és a rendszerből nagyszámú adat nyerhető ki különböző riportokhoz.
Kapcsolódó cikkek
- Papírhalmozás helyett elektronikus számlák
- Pandavilág élőben a neten, Kínából
- A világ első intelligens számítógépe nulla watt készenléti áramfogyasztással
- Új rendszerrel teszi hatékonyabbá a MÁV a dokumentumkezelést
- Rábízható-e számítógépekre a légi irányítás? - Többféle előnnyel járna
- Dokumentumkezelő szoftvercsomag az Epsontól
- Microsoft dokumentum-megosztás iPhone-ra és Windows Phone-ra
- A fenntartható fejlődésre ösztönöz a Xerox
- KKV-k jövedelemtermelő képességének erősítése adat és infokommunikációs megoldásokkal
- Zöld beszállítóit díjazta az SAP
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.
Gyorsítósávban az AutoWallis
Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.
Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett
A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.