A török miniszterelnök nyitja meg - Angela Merkel társaságában - február 28-án a CeBIT-et

Vértes János Andor, 2011. február 18. 13:53

A szebb napokat is látott, ám kiállító- és látogatószámban, négyzetméterben,  és jelentőségében még ma is a világ legnagyobb informatikai szakvásárának számító hannoveri CeBIT idei díszvendége Törökország, ebből kifolyólag a március elsejei kapunyitás előestéjén, február 28-án, Recep Tayyip Erdoğan török miniszterelnök és Dr. Angela Merkel német kancellár mondják el megnyitóbeszédüket.

Törökország azért is lehet különösen kedves a vendéglátóknak, mert a hannoveri mellett sok más országban is megrendezett regionális CeBIT-rendezvények meglehetősen megfogyatkoztak, ám a törökországi CeBIT-Bilisim még mindig talpon van.

A CeBIT az idén ötnapos lesz március 1. és 5. között, a napijegy a helyszínen 39 Euro, a bérlet 87, az előbbiből, az utóbbiból 10 Eurót takaríthat meg az, aki előzetesen (mondjuk az interneten) megveszi a belépőt.

A kiállítást négy szektorra osztották: az egyik a közszférával foglalkozik, ahol a közigazgatási és az egészségügyi területeken hasznosítható infokommunikációs megoldásokat vonultatják fel a cégek (CeBIT gov); a második-harmadik szektor a lakosságé (CeBIT life) illetve az üzleti életé (CeBIT pro), és egy szektort fenntartottak a kutatás-fejlesztés témakörének (CeBIT lab).

A kiállítással egyidejűleg több szakmai konferenciát is rendeznek, az idei tematikák közül kiemelésre kívánkozik a most már tartósan slágertémának tekinthető mobil és a cloud-computing.

A CeBIT-re három és négyszázezer közötti látogatót várnak, ami a felét sem éri el a 90-es évek második felében sorra döntött rekordoknak, de még mindig az öt-hatszorosa annak a számnak, amire a Mobile World Congress-t rendező GSM Association olyannyira büszke volt a mögöttünk álló héten.

Ha valaki kicsit nosztalgiázni akar, a Prím Online-on (a CeBIT keresőszót beütve) több, mint tíz évre visszamenően beleolvashat a "korabeli tudósításokba", és végigkövetheti, hogy miképp léptünk át a az individuális PC-korszakból a közösségi internet-korszakba, és miképp sorvasztotta ez a változás az egykor személyes jelenlétünket megkövetelő CeBIT méretét, súlyát. Épp tíz esztendővel ezelőtt még ilyen számokkal harangoztuk be a 2001-es CeBIT-et:  "A focipálya-méretű Halle 1-től a legkisebb csarnokig már elkészültek a berendezési tervek, a gigakiállítás nagyságát jól jellemzi, hogy idén újra megtelik mind a 26 pavilon - összesen 422 000 négyzetméternyi látnivalóval várják a látogatókat. Az előrejelzések szerint 60 ország több mint 8 ezer vállalkozása mutatkozik be - a legutóbbi adatok szerint 4988 német és 3027 külföldi kiállító jelezte részvételét -, Magyarországról azonban csak 9 kiállító jelentkezett be, szemben a tavalyi 17-tel, illetve a tavalyelőtti 18-cal. Idén újabb látogatói csúcs várható, ha figyelembe vesszük, hogy tavaly 651 414 érdeklődőt regisztráltak, ami 75 ezerrel több, mint egy évvel korában." Ma már a számokkal csínján bánik a vásárigazgatóság, a hivatalos website-ról sem lehet leolvasni a pontos adatokat, de biztos, hogy nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy a mai CeBIT mindenben a fele az egy évtizeddel ezelőttinek. Mint a régi írás említi, a magyar kiállítási jelenlét már akkor is alulreprezentált volt (főleg az 1999-es 18-hoz viszonyítva), de ez is tovább csökkent, az idén hat olyan céget találtunk a kiállítás online katalógusában, amely Magyarországról érkezik Hannoverbe. Ezek ABC sorrendben: Dension Audio Systems, Dolphio Consulting, GeoDesy, Info-Frame, InformatiX, Wayteq Europe.

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Most is a Debreceni Egyetem a legjobb választás

Megjelent az online általános felsőoktatási felvételi tájékoztató, melyben a Debreceni Egyetem valamennyi jövő szeptemberben induló képzése, köztük hét új mesterszak is megtalálható. A Debreceni Egyetem jövőre is az ország legszélesebb képzési kínálatával várja a felvételi előtt állókat.

2024. december 22. 10:27

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32