Magyar Termék Nagydíjat nyert az első magyar érintőképernyős GPRS mobiltelefon
Az első magyar érintőképernyős GPRS mobiltelefont – „Vario Medcare” néven – idén mutatta be a MOHAnet Mobilsystems Zrt. a Medcare Classic utódaként. Az új készülék rövid idő alatt több szakmai elismerésben is részesült, tegnap pedig az elődmodell 2008-as sikerét megismételve elnyerte a tizenegyedik alkalommal kiírt Magyar Termék Nagydíjat. A Vario Medcare a legfőbb elismerés mellett az Informatikai Nívódíjat is bezsebelte. A díjakat Havasi Zoltán, a MOHAnet Mobilsystems Zrt. vezérigazgatója vette át 2011. szeptember 1-én a Parlament Felsőházi Termében.
„Büszkeséggel tölt el, hogy cégünk ötéves pályafutása során már másodjára vehetjük át a Magyar Termék Nagydíjat. Komoly fejlesztőmunkánk eredménye ez a siker, amelyből vállalatunk minden munkatársa kivette a részét” – mondta el Havasi Zoltán a díjátadót követően, majd folytatta: „Munkánk során mindig arra törekszünk, hogy lehetőség szerint az ügyfelek elvárásainak megfelelően alakítsuk ki termékeinket. Éppen ezért a ma divatosnak számító multimédiás alkalmazások sokasága helyett a Vario termékcsalád fejlesztése során a funkcionalitást tartottuk szem előtt. A végeredmény nem egy divatos, hanem sokkal inkább a mindennapokban hasznos, használható készülék lett.”
A „Vario Medcare 4in1” Lifeguard készülék 0-24 órás személyfelügyeletre, személyvédelemre, terápiakövetésre valamint hagyományos telefonszolgáltatásra (4in1) egyaránt alkalmas. Ezáltal a GPRS alapú segélyhívó teljes értékű mobiltelefonként is használható, és az ügyfélnek lehetősége nyílik arra, hogy opcionálisan a beszéd funkcióra is előfizethessen. A készüléket jellemzően idős, vagy más okok miatt gondozásra, felügyeletre szoruló személyek használják lakhelytől, kapcsolati státusztól teljesen függetlenül. A szolgáltatás havi díja nagyban függ az előfizetői igényektől, 4.000 Ft-tól 10.000 Ft-ig is terjedhet. Az alapszolgáltatásban 0-24 órás felügyelet, a diszpécser azonnali intézkedése, valamint a GPS alapú online követhetőség foglaltatik benne.
„Magyarországon kívül már elérhető a mobiltelefonunk Szlovákiában és Romániában is, de célunk, hogy további országokban is megtalálhatóak legyenek a MOHAnet termékei” – tette hozzá a vezérigazgató.
Kapcsolódó cikkek
- Mobil távfelügylet Telenor Hiperneten
- A gép-gép közötti kommunikációra épít a MOHAnet
- Nő az igény a gép-gép közötti kommunikációs szolgáltatásokra
- GPRS-modem a laptopról való mobilozáshoz
- Calypso vezeték nélküli Wi-Fi/GSM-GPRS telefon
- IP-alapú hálózat-független adatátviteli technológiát próbált ki a Nokia és az NEC
- Tisztességtelenül korlátozta a Vodafone a GPRS internetet
- WiFi-GPRS roaming szolgáltatást tesztel a brit mentőszolgálat
- 2004 a rádiós és webtelefon-technológiák sikeréve lesz?
- Olcsóbb WAP és GPRS csomagok, változatlan akciós tarifa a Westelnél
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Most is a Debreceni Egyetem a legjobb választás
Megjelent az online általános felsőoktatási felvételi tájékoztató, melyben a Debreceni Egyetem valamennyi jövő szeptemberben induló képzése, köztük hét új mesterszak is megtalálható. A Debreceni Egyetem jövőre is az ország legszélesebb képzési kínálatával várja a felvételi előtt állókat.
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.