A 48 órás programozóverseny a regisztrációhoz vezető út megtalálásával kezdődik

forrás Prim Online, 2011. szeptember 5. 13:21

Bár az IBM idei 48 órás programozó bajnoksága csak november 4-én kezdődik, a szervezők már mától várják a fiatal tehetségek jelentkezését. Ez az a verseny, ahol maga a regisztráció is felér egy előválogatóval, hiszen már a jelentkezéshez vezető út is cseles algoritmusokkal van kikövezve. A sikeresen kvalifikálók lehetőséget kapnak, hogy a Debreceni Egyetem Informatikai Karán megmutassák, képesek-e két nap alatt egy komplex, akár piaci forgalmazásra is alkalmas program megalkotására.

Akárcsak a korábbi bajnokságokon, ezúttal is a hallgatóknak kell megtalálniuk a verseny regisztrációjához vezető utat, ami felé a megújult programozobajnoksag.com oldalról érdemes elindulni. Akik megbirkóznak a feladattal, szabad belépést nyernek az oldalra, ahol eligazítást kapnak a további teendőkről. A versenyzők emellett szoftvereket, háttéranyagokat tölthetnek le vagy éppen chatelhetnek a tavalyi bajnokság első helyezettjeivel.

 

A versenyszabályzat természetéből fakadóan a novemberi döntő nagy feladata nem nyilvános, annyi azonban tudható, hogy idén is valós, hétköznapi problémára kell majd megoldást találniuk a programozóknak. A tavalyi bajnokság résztvevői a Családvár Alapítvány számára fejlesztettek programot: a versenyzők feladata egy olyan online alkalmazás megalkotása volt, amellyel az anyatejet kereső és kínáló kismamák egyszerűen és gyorsan találhatnak egymásra. A zsűri tehát nem fejlesztési ötleteket, hanem szinte azonnal bevethető, valódi használatra kész alkalmazásokat várt – és ez így lesz idén is.

 

A versenyre szeptember 5. és október 7. között várják a csapatok nevezését, a novemberi megmérettetésen az első 20 regisztráló indulhat. Az első három helyezett csapat tagjai egy-egy Lenovo notebookot nyernek, és lesznek, akik a salzburgi Eisarena lelátójáról szurkolhatnak majd a Red Bull Salzburg jéghokisainak. Az ITcafe.hu felajánlásából értékes ajándékcsomag is gazdára talál majd. Persze nem csak a nyeremények miatt érdemes mindent beleadni, a legügyesebb programozók most is számíthatnak rá, hogy a szervezők vagy a támogatók állásajánlattal, trainee-program lehetőséggel keresik meg őket. 

Kulcsszavak: verseny programozás IBM

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Samsung új okosórája mélyreható betekintést kínál egészségügyi állapotunkról

A Samsung bejelentette okosóra termékcsaládja új tagjának bevezetését.  A júniustól Magyarországon is kapható Galaxy Watch FE készülékkel még több felhasználó férhet hozzá a vállalat fejlett és átfogó, jóllétet szolgáló élményéhez. A Galaxy Watch FE a Galaxy Watch úttörő hardverteljesítményét és fejlett egészség- és fitneszmegőrző funkcióit stílusos és tartós kialakítással ötvözi. Az új okosóra ideális lehet mindazoknak, akik széleskörű ismeretekkel javítanának általános egészségi állapotukon és jóllétükön.

 

2024. június 16. 13:55

Nyártól Net-Coach-ok segítik az NMHH céljait

2024. június 15-én sikeres záróvizsgát tettek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola közös kezdeményezésével indult Újmédia Pedagógia ösztöndíjas felnőttképzési program hallgatói. A Net-Coach-programban az NMHH a magyar pedagógusokkal összefogva olyan tudásközösséget épít, amely segít az iskoláknak és a családoknak megérteni az újmédia világát és sikeresen megküzdeni a digitális élet kihívásaival.

2024. június 16. 12:20

Megfizethető 4K monitorok IPS panelekkel a fokozott termelékenységhez és szórakozáshoz

A kijelzőspecialista AOC izgalommal mutatja be két új, otthoni és irodai felhasználóknak szánt ultra-nagy felbontású (UHD) monitorát: a 27 hüvelykes (68,6 cm) AOC U27B3A és U27B3AF modelleket. Ezek a monitorok kivételes tisztaságot és élénk színeket kínálnak, így tökéletesen alkalmasak a napi feladatok széles skálájához, a táblázatkezeléstől és a webböngészéstől kezdve az egyszerűbb képszerkesztésig és bármilyen médiafelhasználásig. 

 

2024. június 16. 10:38

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából

2024. június 12. 11:43

Elstartolt a Startup Safari Budapest 2024

2024. június 10. 11:40

Marad-e az AI homály a vállalkozások körében?

2024. június 3. 13:02

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30