Elhunyt Steve Jobs, az Apple atyja

MTI Sajtóadatbank, 2011. október 6. 07:26

Ötvenhat éves korában meghalt Steve Jobs, az Apple társalapítója, aki nemrég mondott le a cég elnök-vezérigazgatói tisztségéről. Az Apple arcának tekintett technológiai guru régóta hasnyálmirigyrákban szenvedett.

"Mély szomorúsággal közöljük, hogy Steve Jobs ma eltávozott" - hangzott a cég közleménye. Jobs 1976-ban a nevelőszülei szilíciumvölgyi garázsában Steve Wozniakkal együtt alapította meg azt a céget, amelynek 2011 nyarán már nagyobb likvid tartalékai voltak, mint az Egyesült Államok kincstárának és értéke a tőzsdén egy rövid időre túlszárnyalta a legnagyobb amerikai céget, az Exxon Mobil olajóriást is.

A mobil számítástechnika forradalmának egyik kirobbantója, a személyi számítógép koncepciójának és a programüzenetekről az egérkattintásra való áttérés egyik úttörője 56 éves volt. Steve Jobs hasnyálmirigyrákkal folytatott elhúzódó küzdelme miatt idén januárban ismét betegszabadságra ment és augusztusban engedte át végleg a világ legnagyobb technológiai cégének irányítását az őt a kezelések alatt helyettesítő Tim Cooknak.

 

Cook éppen egy nappal Jobs halála előtt mutatta be a iPhone-család legújabb tagját, a 4S-t. Az Applenek ma világszerte 300 márkaüzlete van, s a több, mint 275 millió iPod-ot, 100 millió iPhone-t és 25 millió iPad-et adott el.

"Steve Jobs a modern kapitalizmus történetének egyik legnagyobb újítója" - írta a vezérigazgató poszttól való visszavonulásakor a The New York Times. - "Intuíciója az évek folyamán fenomenális volt."

Steve Jobs 1955. február 24-én született a kaliforniai Cupertinóban, az Apple leendő fellegvárában. Már gyerekkorában nagyon érdekelte az elektronika. Tizenéves korában felhívta Willam Hewlettet, a Hewlett-Packard elnökét, hogy számítógép-alkatrészeket kérjen tőle egy iskolai projekt számára. Sikerrel járt.

Jobs lemorzsolódott a főiskolából, majd buddhistává lett, amikor az Atari videójáték-fejlesztői állását elhagyva, nem ritkán bódító szereknek hódolva, bejárta Indiát. A szabálytalan életút a szokványostól eltérő gondolkodásmódban mutatkozott meg. Jobs a HP-nál barátkozott össze Steve Wozniakkal, akivel előbb a komputerkedvelők klubjába járt, majd még két emberrel kibővítve a kört, megalapította az Apple Computer Incorporatedet.

Az 1978-ban garázsban összetákolt Apple I-nek sem billentyűzete, sem képernyője nem volt és a vásárlóknak maguknak kellett volna azt összeszerelniük. Az Apple II azonban már a következő év nyugati parti komputervásárának slágere lett. A Mackintosh 1984-ben került a piacra. A gép jól fogyott, de Jobs maximalista volt és 1986-ban a cégen belüli konfliktusok miatt az Apple elhagyására kényszerült.

Megalapította a NeXT Computert, amelynek drága munkaállomásai sohasem váltották be a megálmodójuk által hozzájuk fűzött reményt. Nagyobb sikerrel járt azonban a Pixar Animation Studios megvásárlásával, amely később a Némó nyomában animációs filmmel és a Toy Sory sorozattal hódította meg a világot.

A NeXTet végül 1996-ban az Apple vásárolta fel, s Jobs egy éven belül megint a cég élére került. 2001-ben mutatta be a iPod zenelejátszót, amivel kezdetét vette a cég szédítő felemlekedése. A fekete garbós guru bemutatóinak sorozata bombasikerekkel folytatódott, 2003-ban az iTunes, 2007-ben az iPhone 2008-ban az App Store majd 2010-ben az iPad debütálásával.

Jobs először 2004-ben jelentette alkalmazottjainak, hogy rákos, és 2009-ben titokban májátültetésen esett át. Az Apple alapítója együttműködött az első hivatalos életrajzának megírásában, amely a tervek szerint novemberben jelenik meg a Simon & Schuster kiadó gondozásában.

Jobs 2005-ben a Stanford Egyetemen elmondott beszédében elárulta, hogy kreativitásának motiválója a halandóság tudata volt.
"A tudat, hogy hamarosan halott leszek a legfontosabb eszköz, amellyel csak találkoztam, amely segít meghozni az élet nagy döntéseit. Mert csaknem minden - minden külső várakozás, minden büszkeség, minden megszégyenüléstől és bukástól való félelem - ezek a dolgok szertefoszlanak a halál színe előtt csak azt hagyva meg, ami igazán fontos. Annak tudata, hogy meg fogsz halni az egyik általam ismert legjobb módja annak, hogy kikerüljük azt a csapdát, hogy az gondoljuk: van vesztenivalónk. Mert már meztelen vagy. És nincs rá ok, hogy ne szívedet kövesd" - mondta Steve Jobs.
 

Kulcsszavak: Apple CIO +céginfo Steve Jobs

Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ónos eső: a prognózis informatikai háttere

Az ónos eső előrejelzése kihívást jelent a meteorológusok számára, azonban a modern informatikai eszközök és mesterséges intelligencia alkalmazása egyre pontosabb prognózisokat tesz lehetővé. Nézzük meg, hogyan segítik ezek az eszközök az előrejelzést, és milyen időjárásra számíthatunk Magyarországon a következő napokban.

2025. február 12. 18:25

Super Bowl 2025: Mikor várható a végeredmény magyar idő szerint?

A 2025-ös Super Bowl, hivatalos nevén Super Bowl LIX, 2025. február 9-én, vasárnap kerül megrendezésre a New Orleans-i Caesars Superdome-ban. A mérkőzés magyar idő szerint 00:30-kor kezdődik, így a végeredmény várhatóan hajnali 4 óra körül lesz ismert, a játék menetétől és az esetleges hosszabbítástól függően.

2025. február 9. 20:07

Nézd élőben az Oscar gálát; technológiai forradalom Hollywoodban

Március 2-án a világ szeme ismét Hollywoodra szegeződik, aki akarja, akár élőben is nézheti a 2025-ös Oscar-gálát. Az idei esemény különösen izgalmas az informatikai és technológiai vonatkozások miatt, hiszen a filmipar egyre inkább a digitális világ eszközeire támaszkodik. Több jelölt is kiemelkedő technológiai megoldásokat vonultat fel, és az Akadémia már előre kihirdette azokat az innovációkat, amelyek idén technikai Oscar-díjat érdemeltek.

2025. február 5. 18:45

Digitális harmóniák: Az informatika és a zene találkozása a 2025-ös Grammy-díjátadón

Bár a legtöbb cikk most nyilvánvalóan Bianca Censori bundájáról és az alatta viselt teljesen áttetsző bodyról szól, a 2025-ös Grammy-díjátadó nemcsak róla szólt. Hozzáteszem: nem is csupán a zenei kiválóságokat ünnepelte, hanem rávilágított az informatika és a zene egyre szorosabb kapcsolatára is. Az eseményen számos technológiai újítást és digitális megoldást alkalmaztak, amelyek új dimenziót adtak a zenei élménynek.

 

2025. február 3. 21:27

Majka „Csurran Cseppen” – avagy a digitális zeneipar trendjei

Majka legújabb produkciója, a „Csurran Cseppen” nemcsak zenei, hanem technológiai szempontból is figyelemre méltó. Az alkotásban a digitális streaming, az MI-alapú ajánlórendszerek és a közösségi média algoritmusok játsszák a főszerepet, amelyek meghatározzák, hogyan jut el a dal a hallgatókhoz.

2025. február 1. 13:29

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ESET nyerte az AV-Comparatives 2024-es Év Terméke díját

2025. február 13. 10:03

Tudatos és biztonságos online jelenlét a fiataloknak

2025. február 10. 14:59

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20

IAB Hungary kihirdette az Év videós hirdetése 2024 versenyének győzteseit

2025. február 7. 09:54