Már több Lenovo-t adnak el, mint Dell-t
Yuanqing Yang, a Lenovo vezérigazgatója így kommentálta az előzetes IDC adatokat:
„Az előző két negyedévben tanúsított lendülettel két vetélytársunkat is magunk mögé utasítva sikerült megszereznünk a globális PC piac második helyét. A mostani a legjobb eredmény, amit valaha elértünk a globális piacon, mindez pedig a jelenlegi versenykörnyezetben a piacvezető erős kihívójaként pozícionál bennünket. Növekszünk a vállalati és az otthoni szegmensben egyaránt, a vásárlóink pedig tudják, hogy hosszútávon elköteleztük magunkat a PC piac mellett. Ezzel párhuzamosan folytatjuk az olyan innovatív termékek fejlesztését is, melyek mind a négy termékterületen (tabletek, okostelefonok, PC-k és okos tv-k) elősegítik a technológiák és szolgáltatások konvergenciáját. Minden területen kiváló felhasználói élményt kell nyújtanunk, hogy elérjük célunkat és a világ vezető személyi számítógép gyártójává váljunk. Hiszek abban, hogy mindenünk megvan ahhoz, hogy ezt hosszútávon teljesítsük: a termékeink, a csapatunk, a stratégiánk és a lendületünk.”
Kapcsolódó cikkek
- Dell Alienware X51 PC játékékosoknak
- Dell asztali PC túlhajtott Sandy Bridge Core i7-39X0 processzorokkal
- A világ legkisebb asztali PC-je a Lenovo-tól
- Új Dell AIO PC
- Három új asztali DO gép a Lenovotól - Főként kis- és középvállalkozásoknak
- Dell munkaállomás Intel Xeon E3-1200 Sandy Bridge processzorral
- Új Lenovo asztali PC és munkaállomás alacsony áron
- Három új minden egyben PC a Lenovotól
- A Dell leállítja az XP-s PC-k forgalmazását
- Száműzte a linuxos PC-ket netes üzletéből a Dell
Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Schneider Electric a világ legfenntarthatóbb vállalata a TIME szerint
Az első helyen végzett a Schneider Electric a TIME magazin és a Statista által összeállított, a világ legfenntarthatóbban működő vállalatait bemutató rangsorban. A társaság többek között saját fenntarthatósági programjával, illetve az ügyfelei és beszállítói energiahatékonysági és klímavédelmi törekvéseit támogató megoldásaival és kezdeményezéseivel érdemelte ki az elismerést.
A legmodernebb digitális oktatási rendszert valósította meg a Delta Systems a Corvinus Egyetemen
Míg néhány éve elég volt kiváló oktatókkal és lelkes diákokkal megtölteni az oktatási tereket ahhoz, hogy nagyszerű legyen egy egyetem, addig ma már a digitalizáció is elengedhetetlen a kiválósághoz, a felsőoktatási intézmények közül való kitűnéshez. A Corvinus Egyetem Gellért Campusán a Delta Systems Kft. a legmodernebb oktatástechnikai rendszert valósította meg térmikrofonokkal, robotkamerákkal és hatalmas, egyedi ledfalakkal.
Befektetőre talált a Megoldások a holnapért korábbi díjazottja
Játékos módon tanít programozást gyerekeknek a 18 éves vállalkozó robotika csomagja, a Megoldások a holnapért kihívás tavalyi díjazottja a népszerű televíziós műsorban is bizonyított. A Samsung és az EdisonKids közös programja a technológia iránt érdeklődő diákoknak kínál lehetőséget arra, hogy elismert szakemberekkel együttműködve gondolkodó közösséget, alkotóműhelyt hozzanak létre, ahol közösen dolgozhatnak ki jövőformáló megoldásokat.
A kvantumtechnológia alapjaiban változtatja meg jövőnket
A kvantumtechnológia áttörést hozhat a járműiparban és az orvostudományban is. A kvantumos jelenségek elsősorban az anyag legkisebb építőköveinek viselkedésében jelentkeznek. Ezek a parányi részecskék teljesen máshogy viselkednek, mint ahogy azt a hétköznapi életben megszoktuk. A kvantumos jelenségekre épülő kvantumtechnológia forradalmi változásokat hozhat a környezetünk érzékelésében és az információfeldolgozásban. A Bosch jelenleg a kvantumtechnológián alapuló első termékeinek fejlesztésén dolgozik, melyek az orvosi és a mobilitási területeken lesznek alkalmazhatók.
A kiberbűnözők piszkos játéka: 9+1 kibertámadás a sport világából
Ikonikus sporteseményekből – mint például az olimpia vagy a foci bajnokságok – idén nyáron sem lesz hiány. A szurkolók alig várják ezeket az eseményeket – nincsenek ezzel másként a kiberbűnözők sem, bár őket a versenyszellem vagy a közösség érzése a legkevésbé sem érdekli. A Foci EB és a 2024-es párizsi olimpiai játékok közeledtével az ESET biztonsági szakértői mutatnak 9+1 olyan esetet, amelyekben a kibertámadások áldozatai sportegyesületek, -események vagy a szurkolók voltak.