Elavulttá válnak a munkaerő toborzására és megtartására használt hagyományos módszerek
Állásajánlat elfogadásánál fontos a munkavállalóknak a közösségi média használata
A Cisco nemzetközi kutatása szerint a felsőoktatási hallgatók és a pályakezdő szakemberek körében jelentős az igény a munkavégzés során a közösségi média és a szabadon megválasztott mobil eszközök használatára, valamint a mobil, rugalmas munkavégzésre. Mindez akár a munkahelyválasztást is befolyásolhatja.
A tanulmány kimutatta azt is, hogy a munkaerő toborzására és megtartására használt hagyományos módszerek rövidesen elavulttá válnak.
A közlemény idézi György Lászlót, a Cisco Magyarország ügyvezető igazgatóját, aki szerint az eredmények nem csupán az informatikai részlegek érdeklődésére tarthatnak számot, hanem a HR-szakemberekére és vállalkozókéra is, hiszen a munkavállalók következő generációja és a technológiára vonatkozó elvárásaik hatással lesznek a munkával kapcsolatos döntéseikre is.
A 14 ország több mint 2.800 felsőoktatási hallgatójának és a 30 év alatti fiatal szakemberének megkérdezésével készült riport kimutatta, hogy a felsőoktatási hallgatók és az alkalmazottak közül minden harmadik egy állásajánlat megfontolása során legalább annyira lényegesnek tartja a közösségi médiahasználat szabadságát, a használt eszközök szabad megválasztását és mozgásszabadságot, mint a felajánlott bérezést.
A megkérdezett hallgatók 40 százaléka, a fiatal alkalmazottaknak pedig a 45 százaléka nyilatkozott úgy, hogy inkább elfogadnának a mobilitás, az eszközhasználat és a közösségi médiához való hozzáférés terén nagyobb rugalmasságot biztosító állást, mint egy jobban fizető, ám kevésbé rugalmas munkahelyet.
Világszerte a felsőoktatási hallgatók több mint fele véli úgy, hogy ha olyan vállalat ajánlana állást nekik, amely tiltja a közösségi média használatát, akkor vagy visszautasítaná azt, vagy elfogadná, de később igyekezne megtalálni a vállalati tiltást kijátszó kiskaput.
A hallgatók körülbelül kétharmada mondta azt is, hogy az állásinterjú során tervezi, hogy rákérdez a közösségi média használatára vonatkozó vállalati irányelvekre.
A kutatás során az alkalmazottak közel harmada nyilatkozott úgy, hogy a közösségi média és a mobil eszközök használata terén mutatott jártasságuk döntő tényezőnek bizonyult abban, hogy megkapták az adott állást. Ez a Cisco szerint arra utal, hogy a vállalatok elismerik azt az értéket, amelyet az ezredvégi generáció képvisel azáltal, hogy a technológia eszközeit hívja segítségül a vállalat hatékonyságának és versenyelőnyének növelése érdekében.
A felmérés rávilágított arra is, hogy a hallgatók és fiatal alkalmazottak fele inkább veszítené el a pénztárcáját vagy kézitáskáját, semmint okostelefonját vagy mobil készülékét.
Az alkalmazottak több mint háromnegyede több eszközzel is rendelkezik, például noteszgéppel és okostelefonnal, illetve több telefonnal és számítógéppel. A megkérdezett alkalmazottak közül világszerte minden harmadik legalább három készüléket használ munkája során.
A megkérdezett hallgatók többsége, tízből hét véli úgy, hogy a vállalattól kapott eszközök használatát személyes és üzleti célokra egyaránt engedélyezni kell, mert a napi életvitelükben is összemosódik a munkahelyi és a személyes szféra.
Ezen túlmenően ötből négy hallgató szeretné maga megválasztani a munkához használt mobil készülékét: vagy úgy, hogy a vállalat egy bizonyos keretet biztosít a vásárláshoz, vagy úgy, hogy saját készülékét is használja a vállalat által biztosított eszközök mellett.
Tízből három diák azt is mondta, hogy szerinte jövőbeli állásában nem minősül kiváltságnak, hogy rugalmas munkaidőben és távolról is végezhesse munkáját, mert megítélésük szerint ehhez joguk van.
Tízből hét felsőoktatási hallgató véleménye pedig az, hogy szükségtelen állandóan az irodában ülni, sőt minden negyedik szerint kifejezetten javulna munkavégzési hatékonyságuk, ha a munkahelyükön kívül máshol, például otthon, is végezhetnék munkájukat.
A kutatás során megkérdezett felsőoktatási hallgatók és alkalmazottak több mint fele igényli, hogy a vállalati adatokhoz a vállalati hálózaton keresztül otthoni számítógépéről és személyes mobil készülékéről is hozzáférhessen.
Kapcsolódó cikkek
- Informatikai és műszaki végzettséggel lehet a legjobb fizetésekre számítani
- Az olasz miniszterek Twitteren keresnek munkatársat
- Az átlagbér háromszorosát is megkereshetjük a magyar elektronikai ágazatban
- Nem elégséges a kisgyermekek védelme az internetes közösségi hálózatokon az Európai Bizottság szerint
- 1 millió aktív Közösségi mappa a CitroMailen
- A közösségi oldalak látogatása elősegíti a mobil internetezést
- Tweetelj, keress és vezess! – Közösségibb navigáció a TomTomtól
- Brit zavargások - A közösségi oldalak képviselőivel egyeztetne a belügyminiszter
- Vizsgálják a cégek helyét a közösségi médiában
- Százszor kell bocsánatot kérnie a Twitteren
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone
A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.
Téli szünet nyelvleckékkel? Ezért éri meg napi 20 percet rászánni
A téli szünet elsősorban a pihenésről és a feltöltődésről szól, de rendszeres, rövid, intenzív tanulás beiktatásával a diákok könnyen szinten tarthatják a tudásukat, különösen az idegen nyelvek területén.
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.
Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet
December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.