A Microsoft intézkedés ellenére, nyolcadik hónapja tartja magát az Autorun vírus

az ESET legfrissebb hírei

forrás Prim Online, 2011. december 12. 17:13

Az ESET aktuális havi vírusstatisztikájából kiderül, melyek azok a kártevők, amelyek világszerte a legnagyobb veszélyt jelentik a felhasználók számítógépeire. Az ESET listájában szereplő kártevők felelősek az összes fertőzés több mint 19%-áért.

Az ESET által elkészített naprakész vírusstatisztika novemberi érdekessége, hogy a toplista elején és végén minden változatlan maradt, egyedül a középmezőnyben érzékelhető kisebb átrendeződés. Eszerint a Microsoft intézkedése ellenére, immáron nyolcadik hónapja tartja magát az első helyen az Autorun vírus, viszont a korábbi harmadik helyezett Conficker féreg az ötödik helyre esett vissza.

Pedig az Autorun trónfosztásához minden adott lenne, hiszen a Microsoft már 2011 februárjában kiadta a frissítést, amely alapértelmezetten letiltja ezt a veszélyes funkciót. Emellett a naprakész vírusirtók is detektálják, továbbá az igen hasznos funkcióval bővült, új 5-ös sorozatú NOD32, illetve Smart Security is orvosság ellene, amely mostantól biztosítja a csatlakoztatott külső adathordozók még hatékonyabb vizsgálatát, azonnali ellenőrzését. Ez az új funkció igen hasznos a vírusstatisztikában második helyezett Win32/Dorkbot féreg ellen is, amely egy igen alattomos kémprogram, hiszen ugyancsak cserélhető adathordozók segítségével terjed, de tartalmaz még egy hátsó ajtó komponenst is. Ennek segítségével távolról átvehető az irányítás a fertőzött számítógép felett, futtatása során pedig összegyűjti az adott gépről a weboldalakhoz tartozó felhasználói neveket és jelszavakat, majd megkísérli ezeket a támadók távoli gépére elküldeni.

Az ESET szoftverház innovációját dicséri egy újabb díj is: a Penton Media által kiadott Windows IT Pro Magazin szerkesztői 2011-ben az Antivirus/Anti-Malware kategóriában a "Szerkesztők által legjobbnak minősített" szoftvernek ismerték el az ESET NOD32 Antivírust. A magazin az olvasóközönségét is megszavaztatta, ott a bronzérem jutott az ESET-nek.

Az ESET NOD32 Antivirus-nak szeptemberben jelent az 5-ös verziója a magánfelhasználók és a kisebb vállalkozások számára, ugyanezen termékből a Business Edition 5-ös verziójának kiadását a cég 2012. elejére tervezi. Az ESET NOD32 Antivirus Business Edition a működés lassítása nélkül, proaktívan azonosítja a vírusokat, trójaikat, spyware-eket továbbá az adathalász támadásokat, miközben elkerüli a hamis riasztásokat, nem okozva felesleges terhelést az IT szakembereknek, rendszergazdáknak. Az ESET NOD32 Antivirus Business Edition további előnye - amit az IT újság szerkesztői és olvasói is nagyra értékeltek - hogy rendelkezik ESET Remote Administratorral, amelynek köszönhetően az IT adminisztrátorok több száz vagy akár több ezer Windows, Mac, Linux vagy mobil végpontot is könnyedén menedzselhetnek, távolról is.

További információk:

Karácsony előtti online bevásárlások biztonságosabbá tételéről: http://antivirus.blog.hu/2011/11/23/tippek_a_szemelyiseglopas_ellen
Legújabb, rendkívül kártékony Facebook csalásokról:
http://antivirus.blog.hu/2011/11/16/fizess_a_semmiert_ujratoltve_hanyadszor_is
Az ESET Magyarország Facebook oldalán pedig folyamatosan és első kézből értesülhetnek az egyre terjedő, legújabb Facebookos kártevőkről, a közösségi oldalt érintő megtévesztésekről: www.facebook.com/biztonsag .

Kulcsszavak: vírus security Eset NOD32

Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

AI, robotika és jövőformáló trendek a Craft Conference-en

A világ vezető technológiai vállalatai – köztük a Google, a Netflix, a Meta, az Nvidia és az IBM – valamint a szoftverfejlesztés ikonikus szakemberei találkoznak Budapesten június 4–5-én a Craft Conference-en. A több mint 50 országból érkező, 2000 főt meghaladó közönség olyan témákban hallgathat előadásokat, mint a funkcionális programozás, robotika, és az AI kiszámíthatóvá tétele. 

2026. március 24. 09:58

AI a vásznon: visszatér a Budapest SmartFest a jövő filmjeivel

Idén tavasszal újra a vizuális innovációé és a lenyűgöző filmkalandoké a főszerep: érkezik a 3. Budapest SmartFest Nemzetközi AI Filmfesztivál, amelynek ismét a Cinema City ad otthont. 

2026. március 18. 10:09

Laborvezető nyerte az Év Női Menedzsere díjat

A közönségszavazatok alapján Dr. Teszárné Dr. Nagy Marianna, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság laborvezetője nyerte el az Év Női Menedzsere díjat 2025-ben.

2026. március 16. 18:25

A Telekomé Magyarország leggyorsabb és legjobb vezetékes hálózata az Ookla szerint

Az Ookla Speedtest mérései szerint a Magyar Telekom rendelkezik Magyarország legjobb és leggyorsabb vezetékes hálózatával. A vállalat hálózata már több mint 4 millió gigabitképes hozzáférési ponton keresztül érhető el a háztartások és vállalkozások számára, és a Telekom tervei szerint 2026 végéig további 300 ezer optikai ponttal bővül. Az elmúlt öt évben a társaság több mint 300 milliárd forintot fordított hazánkban mobil- és vezetékes hálózatainak fejlesztésére.

2026. március 10. 14:55

Újra keresik a digitális gazdaság női hőseit – indul a 2026-os pályázat

Az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) negyedszer hirdeti meg a „Női példaképek a digitális gazdaságban” pályázatát. A kezdeményezés célja, hogy bemutassa és elismerje azokat a női szakembereket, akik aktívan hozzájárulnak a technológiai és informatikai szektor fejlődéséhez, ahol a nők aránya továbbra is alacsony.

2026. március 6. 17:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Lányok Napja az ELTE-n: Merülj el az informatika jövőjében!

2026. április 14. 19:55

Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni

2026. április 8. 10:27

Érintéses fizetés érkezett a Huawei okosórákra Európában

2026. április 7. 15:47

Innovációban a világ élvonalában: magyar éremeső az I-FEST2 versenyen

2026. március 30. 13:19