Élő tudósítás bárhonnan
Lendületet adhat a mobil újságírásnak a LiveU új eszköze, amely övtáskaméretűre zsugorítja a közvetítőkocsit.
Elsősorban a digitális újságírókat célozza meg az új fejlesztés, amellyel most találkozhattak először a hazai médiumok képviselői. Három hónappal az amszterdami Nemzetközi Műsorszórási Konferencia után Magyarországon is bemutatkozott a LiveU új közvetítőegysége. Az övtáskaméretű átjátszó eszköz szabad utat enged a helyszíni tudósításoknak: az ország területén szinte akárhol, tíz perc alatt képes élő videókapcsolatot varázsolni az esemény színhelye és a stúdió között.
Ran Rahav, a LiveU nemzetközi marketingigazgatója hangsúlyozta, az újságírásban egyre nagyobb szerepet kap a helyszíni élő közvetítés, így a vezető médiumok között ott dőlhet el a verseny, hogy melyik mikor és milyen eseményről tudósít a történéseket követő legkorábbi pillanatban. Az LU40i ennek megfelelően egy olyan eszköz, amely egyszerűen csatlakoztatható a legtöbb kereskedelmi forgalomban kapható kamerához, súlyánál és méreténél fogva akár egy kabátzsebben is elfér, és a mobilhálózatokon keresztül biztosítja a lehető legjobb minőségű videó átjátszást.
Abban az esetben, ha az eszköz a földrajzi helyzeténél fogva nem tud kapcsolódni a mobilhálózatokhoz, lehetőség van műholdas átjátszásra is. A több mint féléves tesztidőszakot követően november végén vált elérhetővé az EUTELSAT KA-sávos műholdszolgáltatása, amely nemcsak az állandó láthatóságot, hanem a képminőség megőrzését is garantálja használat közben. Az új műholdas közvetítésnek minimális tárgyi feltételei vannak: elég egy mobil műholdantennát és a magyar fejlesztésű itBroadcast vezérlőegységet hozzákapcsolni a LiveU eszközéhez. A megoldást gyártó és a LiveU eszközeit Magyarországon forgalmazó Infotéka, valamint a Vannet műholdas internetetszolgáltató RG Networks a különböző médiumok számára speciális előfizetési csomagokat is tervezett, melyek lehetővé teszik, hogy a hírportálok és televíziós csatornák kedvező áron jussanak a szolgáltatáshoz.
Az eseményről készült videó elérhető a YouTube-on: http://youtu.be/G9WiqvnNPMU
Kapcsolódó webcímek:
liveu.infoteka.hu
http://www.vannet.hu
Kapcsolódó cikkek
- GameTeve: új videós játékmagazin az interneten
- Digitális forradalom zajlik a filmkészítésben
- Coollector Movie Database 3.08
- Újságírás a WikiLeaks korában
- The Daily Mirror
- Naponta a Napiról
- The Daily: az újság és az online között félúton
- Mégis van jövője a nyomtatott lapoknak?
- Staari Star – sztár lehetsz a saját filmedben
- Világpremier Budapesten: 3D mozielőzetes szemüveg nélkül
Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
9 év után új elnök az IAB Hungary élén
Új elnököt és elnökséget választott a 2025-2027-es ciklusra a digitális hirdetési piac legnagyobb hazai szakmai szervezete, az IAB Hungary.
A retail média felrobbanthatja a hirdetői piacot
A hazai e-kereskedőknek mindössze 13,5%-a kínál retail média szolgáltatásokat beszállítóinak, és csak 1,8%-uk nyitott külső hirdetők felé is. Ez az arány – különösen a nemzetközi trendek tükrében – nagyon alacsony, ami a szektorban rejlő jelentős növekedési potenciált jelzi. A PwC Magyarország az IAB Hungary szakmai közreműködésével csaknem 800 webáruház körében végzett kutatást a retail média jelenlegi helyzetéről.
A Continental új technológiája látványos módon jelenít meg tartalmakat a járművek oldalablakain
A Continental először mutatja be ablakvetítési megoldását a Las Vegasban megrendezett Consumer Electronics Show-on (CES), 2025. január 7. és 10. között. A technológiának köszönhetően a tulajdonosok tartalmakat vetíthetnek ki az autójuk hátsó oldalablakaira, amelyek így kívülről is láthatóvá válnak.
Megérkezett a One Magyarország: minden, amit az ügyfeleknek tudni érdemes
A Vodafone Magyarország Zrt. 2025. január 1-jétől One Magyarország Zrt. néven folytatja tevékenységét. Ezzel párhuzamosan a 4iG Csoporthoz tartozó távközlési vállalatok lakossági és kisvállalati szolgáltatásait (DIGI) One márkanéven, míg a Vodafone Business, az Antenna Hungária és az Invitech üzleti szolgáltatásait almárkaként, One Solutions név alatt értékesítik. Ezek a cégek 2025. év második felében jogilag is beolvadnak a One Magyarország Zrt.-be.
Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát
A világ öt legdigitalizáltabb autóipari vállalata mind ázsiai és mind beszállító cég, állapítja meg egy friss, a Corvinus bevonásával készült nemzetközi kutatás.