Fiataloktól várnak ötleteket az okos energia népszerűsítésére

forrás Prim Online, 2012. október 15. 11:01

Közel 2000 alföldi háztartásban már nyár közepe óta okos mérőórák regisztrálják az áramfogyasztást, igaz egyelőre csak tesztjelleggel. Az IBM és az EDF DÉMÁSZ Hálózat egyéves kísérleti projektjét tájékoztató kampány is kíséri, mely az okos energiában rejlő lehetőségekkel ismertetné meg a fogyasztókat. A két cég október elején reklámversenyt hirdetett középiskolásoknak és egyetemistáknak, a pályázatra legfeljebb egyperces, egyszerű eszközökkel elkészíthető társadalmi célú reklámfilmeket várnak.

Júliusban indította el kísérleti jellegű okos mérési programját az EDF DÉMÁSZ Társaságcsoport elosztói leányvállalata, az EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft., mely többek közt elektromos hálózatok fejlesztésével és irányításával, fogyasztásmérők leolvasásával és ellenőrzésével foglalkozik. Az országos tesztben résztvevő háztartások az elsők, akik egy éven át okos mérőórákkal követhetik nyomon villamos energia-fogyasztásukat. Az EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. alvállalkozói informatikai-technológiai partnere az IBM, mely a világ minden táján fejleszt okos megoldásokat, köztük számos okos mérési rendszert is. A 2013 végéig tartó tesztelés célja, hogy kiderüljön, miként változtatja meg az energiafelhasználási szokásokat, ha az ügyfelek maguk is nyomon követhetik fogyasztásukat.

Bizonytalan ismeretek
Az okos mérők használata az első lépés lehet az intelligens otthonok felé. Ehhez azonban pusztán a technológia nem elég, fontos, hogy a fogyasztók is megismerjék a tudatos energiahasználattal elérhető eredményeket. Az IBM egy korábbi nemzetközi kutatása szerint az okos mérésről pozitívan vélekedő fogyasztóknak csak a fele gondolja úgy, hogy a technológia környezetvédelmi szempontból is hasznos lesz, ennél alig többen várják tőle energiaköltségeik csökkenését. Itthon is van még bizonytalanság a fogalmak körül. Bár már több hasonló kísérleti program is elindult, a fogyasztók mélyebb tájékoztatására, ismereteinek bővítésére mindeddig kevés figyelmet fordítottak.

Kell a feszültség
Az EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó és az IBM már közös tesztprojektjük kezdetén bejelentette, hogy együttműködését az okos méréssel kapcsolatos tudatformálásra is kiterjeszti, és elsőként a környezettudatos üzenetekre fogékony, fiatal fogyasztókat szólítja meg. A két vállalat október 3-án reklámversenyt hirdetett középiskolások és főiskolások, egyetemisták számára, Egy perc feszültség címmel. A kiírók olyan egyperces kisfilmeket várnak, melyek a társadalmi célú reklámok stílusában, ötletesen és meggyőzően érvelnek az okos energia, a tudatos energiahasználat mellett.

„Az okos mérés, mint minden megoldás, amely mérsékli a felesleges áramfogyasztást, a Föld tartalékainak megőrzését és a szén-dioxid kibocsátás csökkentését szolgálja. Aki az okos energia mellett dönt, a maga módján részt vállal a globális klímaváltozás elleni küzdelemben. Ezt az üzenetet a fiatalok talán még jobban értik, fogékonyabbak is rá, mint a felnőttek. Azt reméljük, ha őket meg tudjuk győzni a tudatos energiahasználatáról, rajtuk keresztül a szüleiket is megszólíthatjuk.” – nyilatkozott Michel Cochet, az EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó ügyvezetője. 

 „Úgy gondoljuk, a fiatalok erősebben azonosulnak a tudatos fogyasztás kérdéseivel, ha maguk számára is újra kell fogalmazniuk a problémát, s közben kreativitásukat is meg kell mozgatniuk. – mondta Pongrácz Ferenc, az IBM Magyarország szolgáltatási üzletágvezetője. „Volt már rá példa, hogy diákokat kértünk meg, gondolják tovább egy-egy izgalmas technológia lehetőségeit. Mindig nagyon inspiráló ötleteket kaptunk tőlük, ilyenekre számítunk most is.

A fogyasztó meggyőzése
A pályázatra nem profi alkotásokat várnak a szervezők. Hangsúlyozzák, hogy a filmek elkészítéséhez egy egyszerű kézikamera, fényképező vagy mobiltelefon is elegendő. Az ötlet, a kreatív megközelítés és a meggyőző erő már többet nyom a latba. Hogy tényleg a legjobb alkotások nyernek majd, arra az erős szakmai zsűri a biztosíték: a két vállalat képviselői mellett Szalai Balázs, a Kreatív Magazin vezető szerkesztője, Magyarósi Csaba, az Index videórovatának szerkesztője és Balogh Csaba, technológiai blogger, a HVG.hu újságírója bírálja majd el a pályázatokat.

A verseny a Facebookon zajlik, a kiírók három kategóriában hirdetnek győztest. Külön értékelik a középiskolás, az egyetemista korcsoport versenyzőit, és a közönség kedvence (a legtöbbet lájkolt alkotás készítője) is jutalmat kap. A pályázatra magányos alkotók és csapatokat egyaránt nevezhetnek, a filmeket november 12-ig várják.

A pályázat oldala:
http://www.facebook.com/IBMMagyarorszag
http://www.facebook.com/EDFHungaria
 

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Rekordszámú nevezéssel zárt ’Az Év Honlapja’ 2024 pályázat!

Az idén 23. alkalommal megrendezett ’Az Év Honlapja’ pályázat nevezési szakasza lezárult: december 15-ig rekordszámú, 329 pályamű érkezett. A szakmai zsűri hamarosan megkezdi a beérkezett pályázatok értékelését, hogy 30 kategóriában kiválassza 2024 legkiemelkedőbb digitális alkotásait. A közönségdíjért folytatott küzdelem azonban még javában zajlik – a pályázók 2025. január 15-ig mozgósíthatják közösségüket, hogy megszerezzék a publikum elismerését.

2024. december 17. 09:39

Az év legjobb sportmarketing-megoldásait keresik

A Magyar Marketing Szövetség Sportmarketing Tagozata által idén újra életre hívott Sportmarketing Gyémántdíj célja, hogy elismerje és széles körben megmutassa az egyesületek, a sportolók és a velük együttműködő márkák értékteremtő sportmarketing-megoldásait, és ezáltal hozzájáruljon a hazai sportmarketing színvonalának fejlesztéséhez. A díj elismeréseinek átadására 2025. március 5-én az ETELE Cinemában megrendezésre kerülő Digital Marketing Forumon kerül majd sor, ahol a digitális marketing aktualitásain túl helyet kapnak majd a sportmarketinggel kapcsolatos előadások is.

2024. december 12. 10:05

Átadták a 2024. évi Rátz Tanár Úr Életműdíjakat

Ebben az évben is nyolc kiemelkedő teljesítményű tanárt részesített elismerésben az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma. A reáltárgyak legkiválóbb hazai tanárai december 10-én ünnepélyes keretek között vették át az egyenként 2,5 millió forintos pénzjutalommal járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az esemény helyszíne a Budapesti-Fasori Evangélikus Gimnázium volt: itt tanított Rátz László, akinek emlékére a díjat alapították.

2024. december 11. 16:31

Marketing Diamond Awards: Már csak 5 napig lehet kedvezményesen előnevezni!

A Magyar Marketing Szövetség által szervezett, idén 10 éves Marketing Diamond Awards célja változatlan: megmutatni, hogy a szakmai elismerések nem csak a nagy költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások kiváltságai!

2024. december 11. 11:43

Az ABB ismét várja az egyetemi és főiskolai képzésben részt vevő női hallgatókat mentorprogramjára

A Női Mentorprogram célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területeken, és lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével.

2024. december 10. 10:07

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32