CSR Hungary 2012 - Konferencia a fenntartható fejlődésről
2012.november 15-én telt házas CSR Hungary Konferencia keretén belül oszthatták meg tapasztalataikat az előadók és a résztvevők a csr/társadalmi felelősség és fenntartható fejlődés kapcsán a Gundel-házban.
Matthias Narr (SAM Group fenntarthatósági vezetője/Dow Jones Fenntarthatósági Index) szerint a cégek módszertan és eszközök tekintetében jóval előrébb járnak fenntarthatóság szempontjából, mint a befektetők. Ugyanakkor van változás az utóbbiak javára. Ugyanis 2010-től kezdve egy cég piaci értékének a vizsgálatakor megnőtt az immateriális javak szerepe. Ma már mindössze 20% a materiális javak aránya egy cég piaci értékében. Érzékelhető, hogy az ENSZ Felelős Befektetői Programjához is mind többen csatlakoznak.
A legrégebbi magyar élelmiszer-kiskereskedelmi hálózat képviseletében Murányi László, a CO-OP Hungary Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy a lánc felelős vállalati magatartásának alapja a tisztességes és átlátható működés. A szövetkezeti hagyományoknak köszönhetően a lakóhely közeli boltokra épülő üzletlánc fontosnak tartja a szűkebb és tágabb működési környezete társadalmi és gazdasági értelemben vett építését, és hagyományosan aktív szerepet vállal a helyi közéletben. Ehhez szervesen illeszkedik a minőségi magyar termékek védelme, amely a hálózat társadalomtudatos tevékenységének kulcseleme. Az üzletlánc 85%-ban Magyarországon előállított termékeket forgalmaz, a saját márkás termékeinek 80%-a magyar, ezzel is több száz hazai vállalkozás megélhetését biztosítva.
A Pécsi Tudományegyetem két vezetője (dr.Szűcs Krisztián és Bedő Zsolt / Közgazdaságtudományi Kar) pedig egy új szemléletmódot takaró koncepciót, a Kék gazdaságot mutatta be: a lezárt kis ciklusok helyett a természetből vett rendszereket kell példaként tekintenünk.
Kapcsolódó cikkek
- App!2012 konferencia
- Fényből és hőből is képes áramtermelésre egy új hibrid anyag
- Fujitsu Eco Track az energiafogyasztás kézben tartásához
- Infotér - Stratégiai együttműködést ajánlott Szijjártó Péter az infokommunikációs cégeknek
- Infotér - Vályi-Nagy Vilmos: felülvizsgáljuk a késedelmes projekteket
- Időpont- és helyszínváltozás az Országos Marketing Konferencián
- Infotér - Nélkülözhetetlenek az állami informatikai fejlesztések
- Infotér konferencia 2012
- E-kereskedelem 2.0.: Globál/Lokál? – avagy merre vannak még kiaknázatlan „e-lehetőségek”?
- Konferencia a VisualStudio 2012 termékcsaládról
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.