IDC: csökkentek a negyedik negyedévben a PC-eladások az EMEA régióban

MTI Sajtóadatbank, 2013. január 20. 08:56

A tavalyi negyedik negyedévben a várakozásoknak megfelelően csökkentek a személyi számítógép (PC) eladások az EMEA (Európa, Közel-Kelet és Afrika) régióban - írja elemzésében az amerikai IDC piackutató vállalat.

A gyenge lakossági kereslet és az üzleti szféra kiadáscsökkentései miatt az előző évi negyedik negyedévhez képest 2012 negyedik negyedévében 10,7 százalékkal estek a személyiszámítógép-eladások a régióban. A múlt év egészében az értékesítések 1,6 százalékkal csökkentek, összesen 105,6 millió darabra. Ezen belül a hordozható készülékek eladása 0,8 százalékkal, az asztali gépeké pedig 2,9 százalékkal csökkent.
 

Az eladásokat a Hewlett-Packard (HP) vezette a negyedik  negyedévben is. Forgalma csökkent ugyan, de piaci részesedése emelkedett. A tavalyi negyedik negyedévben a HP 5,605 millió személyi számítógépet értékesített, 6,9 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, miközben piaci részesedése 19,5 százalékról 20,3 százalékra emelkedett.
 

A rangsorban a második helyet a Lenovo érdemelte ki 3,069 millió, az egy évvel korábbinál 25,5 százalékkal több készülék értékesítésével. Piaci részesedése 7,9 százalékról 11,1 százalékra emelkedett.
 

Az eladási számok alapján harmadik Acer piacrésze 11,5-ről 10,0 százalékra csökkent, mivel a negyedik negyedévben az egy évvel korábbinál 22,3 százalékkal kevesebb, 2,756 millió számítógépet adott el.
 

Az ASUS eladásai is csökkentek, 2,706 millió gépet adott el tavaly, a negyedik negyedévben, 17,4 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, ami 10,6 százalék helyett 9,8 százalékos piaci részesedésnek felelt meg és a negyedik helyet biztosította számára a gyártók értékesítési rangsorában.
 

A rangsorban ötödik Dell 25,1 százalékkal kevesebb személyi számítógépet értékesített a negyedik negyedévben, összesen 2,472 millió darabot, piaci részesedése pedig 10,7 százalékról 8,9 százalékra csökkent.

 

Az összes többi számítógépgyártó 11,024 millió gépet adott el tavaly október-decemberben, 10,8 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, együttes piaci részesedésük viszont alig változott, 39,8 százalékról 39,9 százalékra emelkedett.

Kulcsszavak: IDC trend PC

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Samsung bemutatja legújabb AI-megoldásait a World of Samsung eseményen

A Samsung, mint az összekapcsolt eszközélmények éllovasa, március 18-tól Frankfurtban, Németországban rendezi meg a World of Samsung eseményt. A rendezvény keretében bemutatkoznak a vállalat legújabb, mesterséges intelligencia által vezérelt fejlesztései. A Samsung televíziós, audiotechnikai, okosotthon-, gaming-, mobil- és digitális eszközei révén demonstrálja, hogyan válhat a technológia a mindennapok gördülékeny és támogató társává a mesterséges intelligencia segítségével.

2025. március 18. 20:45

Schneider Electric: Az ipari automatizálás új szintje Magyarországon

Magyarországon is elérhető a Schneider Electric teljes ipari automatizálási szoftverportfóliója, és most már egy kifejezetten erre a területre szakosodott csapat segíti a hazai ügyfeleket abban, hogy maximálisan kihasználják a megoldások kínálta lehetőségeket. Az AVEVA alkalmazások segítségével például akár 20%-kal is csökkenthetők a beruházási költségek, míg az EcoStruxure Foxboro DCS használatával akár 40%-kal is rövidíthető a meghibásodások javítási ideje. A Schneider Electric CONNECT platformja és a Flex előfizetési modellek egyszerű, gyors és rugalmas hozzáférést biztosítanak a felhasználók számára a cég szoftvereihez.

2025. március 18. 17:41

Digitális forradalom az akciós újságok piacán

A magyar felnőtt lakosság egyharmada már kizárólag digitálisan olvassa az akciós kiadványokat, míg 43 százalékuk vegyesen, mind online, mind offline formában lapozgatja őket. Csak a lakosság ötöde ragaszkodik kizárólag a papíralapú akciós újságokhoz – derült ki a Shopfully kutatásából. A digitalizáció ellenére az akciós újságok népszerűsége nem csökkent: a felnőttek 85 százaléka legalább havonta egyszer megtekinti őket, és szinte ugyanez a hányad elismeri, hogy ezek a kiadványok jelentős hatással vannak vásárlási döntéseikre.

2025. március 18. 16:00

Új érintés nélküli fizetési megoldás magyar kereskedőknek

A Global Payments bevezette a Tap to Pay funkciót Magyarországon, amely lehetővé teszi a helyi kereskedők számára, hogy iPhone készüléken keresztül, a GP tom alkalmazás segítségével egyszerűen és biztonságosan fogadjanak el érintés nélküli fizetéseket.

2025. március 18. 12:56

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01

Különdíjas lett a Deloitte úttörő coaching programja

2025. március 9. 10:06