Az állami szektor nem használja ki a felhőalapú megoldások előnyeit

forrás: Prím Online, 2013. január 30. 08:46

A Ricoh által publikált tanulmány szerint Európában leginkább az állami szektor hajlandó a felhőalapú technológiák használatára a dokumentum-megosztások terén, ugyanakkor a szektor alkalmazottainak 52 százaléka állítja azt, hogy ennek hatására a dokumentumok kezelése nehezebbé vált.

”Úgy látszik, hogy az állami szektor nem használja ki maximálisan a felhőalapú megoldások előnyeit, mint például a könnyebb hozzáférést az információkhoz, a növekvő tudásmegosztást és a nagyobb üzleti agilitást. Ez lehet az egymáshoz nem kapcsolódó dokumentumfolyamatok eredménye, ahol a folyamatokat, a technológiákat és az emberi munkamódszereket külön kezelik és nem egy rendszer részeiként,” állítja Carsten Bruhn, ügyvezető igazgatóhelyettes, Ricoh Europe.

A tanulmány alapján az állami szektorban tevékenykedő szervezetek 47 százaléka használ felhőalapú megoldást dokumentum megosztásra és 71 százalék arra, hogy lehetővé tegye a dokumentumokhoz történő mobil hozzáférést. Az állami szektor felismeri, hogy az új technológiák a segítségükre lehetnek, de az esetek többségében (69 százalék) úgy ruháznak be új technológiákra, hogy nincsenek tisztában a meglévő rendszerek funkcionalitásával sem.

A tanulmány egyéb lényeges felfedezései:

     Az állami szektorban dolgozó válaszadók 83 százaléka szerint bár hozzáférésük van a legújabb eszközökhöz - mint az okostelefonok és a táblagépek - de a használatukat erősen korlátozza az avítt jogrendszer.
     Eltérés van a front office és back office számára elérhető technológiák között, ami szűk keresztmetszeteket, dupla munkát és biztonsági kockázatokat eredményez.
     Az állami szektorban dolgozó válaszadók 83 százaléka azt állítja, hogy az elavult munkahelyi gyakorlatok miatt nem tudnak maximális hatékonysággal dolgozni.
     Bár a válaszadók 52 százaléka szerint információ biztonságuk ma jobb, mint 2009-ben volt, de mindössze 44 százalék gondolja azt, hogy a dokumentumfolyamatok biztonságosak.
 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Mesterséges intelligencia a marketing szolgálatában

A Microsoft adott otthont a Magyar Marketing Szövetség Marketing Döntéshozók Klubja legutóbbi rendezvényének, mely március 20-án zajlott, és a mesterséges intelligencia marketingben betöltött szerepét és lehetőségeit helyezte középpontba. A rendezvény üzenete az volt, hogy az AI nem csupán a jövő technológiája, hanem már most is olyan eszközként működik, amely jelentősen növeli a marketingmunka hatékonyságát. A Microsoft szakértői gyakorlati példákon keresztül mutatták be, hogyan integrálható az AI a marketing- és értékesítési folyamatokba, elősegítve azok optimalizálását és gyorsítva az üzleti döntéshozatalt.

2025. március 25. 16:13

2026-ra a világ legnagyobb fulfilment áruházává válik a soroksári IKEA

Egy évvel az átfogó felújítás bejelentése után a soroksári IKEA egyesíti azokat az új megoldásokat és fejlesztéseket, amelyeket a legnagyobb lakberendezési kiskereskedő már világszerte tesztelt, és 2026-ra a világ legnagyobb IKEA fulfilment áruházává válik. 

2025. március 25. 15:45

Ötgenerációs munkahelyek: Hogyan segíthetik az együttműködést a különböző korosztályok?

A generációs különbségek sokak szerint feszültségekhez, széthúzáshoz és akár konfliktusokhoz is vezethetnek, különösen a munkahelyeken. De vajon elkerülhetetlen, hogy így alakuljon? Hogyan hat az innovációs nyomás a generációk közötti együttműködésre? Problémaként vagy lehetőségként kellene tekinteni a különbözőségekre? Ilyen kérdésekre keresnek választ a Bosch Podcast legújabb epizódjában, ahol Steigervald Krisztián generációkutató és Somogyi András, a Bosch cég humánerőforrásért felelős alelnöke beszélgetnek.

2025. március 25. 14:41

Az E.ON új megoldásai a jövő energiaellátásához

Az E.ON Hungária Csoport jelentős fejlesztéseket hajtott végre a Flex.ON program keretében a Dunántúlon, Pest vármegyében és Budapesten, egy három éves kutatás-fejlesztési program részeként. A projekt célja, hogy a vállalatcsoport képes legyen kielégíteni az ügyfelek növekvő energiaigényét, és lehetővé tegye a napelemes rendszerek szélesebb körű csatlakozását az áramhálózatra. Az új megoldások a helyszínekhez igazodva gyorsabbá, költséghatékonyabbá és rugalmasabbá teszik az energiaellátást. A 2,1 milliárd forintos fejlesztés 39%-át állami támogatás fedezi, míg 61%-át az E.ON biztosította.

2025. március 25. 09:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Virtuális valóság az autonóm járművek fejlesztésében

2025. március 25. 17:52

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

2025. március 21. 16:38

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55