Cáfolja a kínai Huawei, hogy megvásárolná a Nokiát

MTI Sajtóadatbank, 2013. június 20. 10:13

A kínai Huawei cáfolta azt a nemzetközi sajtóban korábban elterjedt híresztelést, miszerint a finn Nokia megvételét fontolgatja - írja a China Daily napilap.

A brit Financial Times (FT) napilapban megjelent hírt a vállalat külső ügyekért felelős alelnöke, Bill Plummer, a Huawei fogyasztói üzletága, és utóbbi elnöke, Richard Yu is tagadta. Az FT kedden Yu-t idézve azt állította: a cég a Nokia megvételét tervezi, hogy a világ legnagyobb okostelefon-gyártójává váljon, mondván az üzlet "a Nokián múlik".
 

Yu szerdán azt mondta: a hír nem igaz, az egy vele készített interjúból származó félreértés. A vezérigazgató ugyanakkor hozzátette: a vállalat nyitott minden üzletre, mely előnyökkel jár számára.
 

A világszerte 140 ezer főt foglalkoztató, a dél-kínai Sencsen városában székelő Huawei Kína legnagyobb magánkézben lévő vállalata, s a világ legnagyobb telekommunikációs felszerelés gyártója, termékeivel 140 országban van jelen. A cég jövőbeli tervei között az okostelefonok piacán való agresszívabb terjeszkedés szerepel, az első negyedévében csupán 4,7 százalékos részesedést tudott magának, jelentős mértékben lemaradva a Samsung 30,7 és az Apple 17,8 százalékos piaci arányához képest. A cég kedden mutatta be legújabb termékét, az Ascend P6-ot, mely a világ legvékonyabb okostelefonja.
 

Kulcsszavak: +céginfo Huawei Nokia

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új gyártóbázist nyit az Eaton Finnországban

A szünetmentes tápegységek (UPS) piacán tapasztalható erős növekedésre reagálva az Eaton egy új, korszerű üzemmel növeli gyártókapacitását Helsinkiben. Az UPS-rendszerek iránt különösen az adatközpontok ágazatában nagy a kereslet, ahol az AI-alapú alkalmazások és a digitális adatkezelés nagy feldolgozási igényei miatt létfontosságú a folyamatos áramellátás és valószínűsíthető a bővítés szükségessége. Ezeket a rendszereket széles körben használják az áramkimaradások és a feszültségingadozások ellen, mind a kereskedelmi és ipari épületekben, mind pedig az egészségügyi ágazatban egyaránt.

2024. május 29. 17:33

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52