A Google 67%-kal vezeti a táblagéppiacot
Jobban áll a Google szénája a táblagépek tekintetében. Habár az okostelefon piacon is vezető helyet foglal el, növekedést nem tudott generálni az elmúlt időszakban, szemben a tabletpiaccal.
A Strategy Analytics jelentése szerint jelenleg a Google áll az első helyen a táblagépek eladását illetően, részesedése a Q2-es időszakban elérte a 67%-ot. Már itt is látszik, hogy jobban teljesít, mint az okostelefonok tekintetében, ahol csak minimálisan 50% fölé sikerült kerülnie.
Mi sem bizonyítja jobban a sikert, mint hogy a vetélytárs, második helyen álló Apple nem hogy javított volna arányán, a három hónap alatt még rontott is eredményein. A 167 millió értékesített készülék után ebben az időszakban számuk csak 14,6 millió volt (így 47,2%-ról 28,3%-ra esett vissza), míg a Google-nál csak a növekedés volt 16,1 milliós. Az előző időszaki 18, 5 milliót sikerült feltornászni 36,4 millióra.
Az okostelefonok piacán azt a tendenciát figyelhetjük meg, hogy a kisebb cégek egyre inkább törnek fel saját operációs rendszereikkel. Az alábbi ábrán azonban jól látszik, hogy a tabletek terén ez még nem jellemző. Itt maximum a Microsoft és a BlackBerry rúghat még labdába.
A dobogó harmadik fokán álló Microsoft piaci részesedése egyelőre alacsony, ám a fejlődési üteme ígéretesnek mutatkozik. Az első negyedévben még csak 0,5%-on állt, most azonban 4,5%-nál tart.
Forrás: Techspot.com
Kapcsolódó cikkek
- WWDC: az iOS sikerei számokban
- Az Android a táblagép piacon is ráverhet az iOS-re
- Elrajtolt a megújult Gmail
- Chrome újítások minden platformon
- A Windows Phone lekörözte a BlackBerryt
- Az Android kerekedhet felül a 2013-as tabletháborúban
- Kínában összpontosul az iOS és Android piac
- Csökken az Apple részesedése a táblagéppiacon az idén
- Az IDC növelte globális táblaszámítógép-eladási előrejelzését
- Az Apple és a Microsoft a táblagépes háború élharcosa
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Real Madrid az első klub, amely átlépte az 1 milliárd eurós bevételt
A Deloitte Football Money League 2025-ös jelentése rávilágít arra, hogy a legnagyobb futballklubok a 2023/24-es szezonban jelentős bevételnövekedést értek el, és a Real Madrid lett az első klub, amely átlépte az 1 milliárd eurós álomhatárt. A csapatok pénzügyi sikerét a pályán elért eredményeik, stadionfejlesztések és a jól megtervezett kereskedelmi stratégiák tették lehetővé. A Premier League csapatai továbbra is az élvonalban szerepelnek a bevételi rangsorban, míg a női futball is kiemelkedő növekedést mutat, jelezve a sportág egyre nagyobb népszerűségét és piaci értékét.
Megalakult a Kyndryl Institute
A mai gyorsan fejlődő digitális gazdaságban a vezetők egyre komplexebb kihívásokkal szembesülnek, miközben a technológia folyamatosan változik. A The Kyndryl Institute célja, hogy változatos nézőpontokkal és cselekvésre ösztönző meglátásokkal támogassa a felsővezetőket a legfontosabb aktuális kérdésekben, mint például a mesterséges intelligencia hatásai, szabályozások, kibervédelem, IT-modernizáció és más kulcsfontosságú témák. Az iparági vezetők, start-up közösségek, civil társadalom és akadémiai szakértők bevonásával a The Kyndryl Institute azon dolgozik, hogy segítse a stratégiai döntéshozatalt és ösztönözze az innovációt világszerte.
Ismét a K&H lett Magyarország legjobb digitális bankja
A K&H Bank 2022 óta immár harmadik alkalommal nyerte el a "Magyarország legjobb digitális bankja" díjat, melyet a rangos brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review ítélt oda. Az indoklásban a szaklap a bank digitális innováció iránti elkötelezettségét és ügyfélközpontú banki megoldásait emeli ki. A K&H Csoport korábban kétszer is elnyerte a Euromoney „Legjobb digitális bank” címét, és a Mastercardtól is megkapta ezt az elismerést.
Hibrid mozdonyok a fenntartható vasút szolgálatában
A svájci központú Müller Technologie az ABB vontatási berendezéseit alkalmazza a régi dízelmozdonyok hibrid és felsővezetékes üzemmódra történő átalakítására. Az ABB technológiájának köszönhetően a mozdonyok három különböző hajtásmódot kínálnak, amely nagyobb rugalmasságot és hosszabb élettartamot biztosít, hogy megfeleljenek a környezetvédelmi előírásoknak. A nulla károsanyag-kibocsátású üzemmód különösen előnyös lesz munkaterületeken és alagutakban.