A Tesco arcleolvasója az első lépés a tömeges megfigyeléshez

MTI Sajtóadatbank, 2013. november 6. 09:01

Adatvédelmi aggályokat vetnek fel a brit Tesco arcleolvasói, amelyeket benzinkútjainak pénztáraihoz tervez telepíteni, hogy felmérje vásárlói korát és nemét, majd ennek alapján "testre szabott" reklámfilmeket mutasson nekik.

A Tesco tervének hétfői bejelentése felkeltette az adatvédelmi szakemberek érdeklődését is. Az áruházlánc szóvivője kedden hangsúlyozta, a technológia csak a vevők nemét és korát azonosítja, az egyes személyeket nem ismeri fel. A Big Brother Watch nevű brit adatvédelmi szervezet azonban honlapján arra hívta fel a figyelmet, hogy a szkennerek bármikor továbbfejleszthetők, ezért fontos lenne még idejében közbelépni, különben egyenes lehet az út a tömeges megfigyeléshez.
 

A The Grocer című kiskereskedelmi magazin hétfői száma tudósított a Tesco tervéről az "okoskamerák" bevezetésére. A készülékek a kasszánál sorban állók nemét és korát fogják felismerni, hogy az épp jelenlévőknek szóló reklámokat játszhassák le az áruházlánc 450 benzinkútjánál. Az Amscreen által előállított technika azt is rögzíti, melyik napszakban kell egy adott terméket hirdetni, a kávé iránt például reggelenként nagyobb a kereslet. Az Amscreen vezetője, Simon Sugar a magazinnak elmondta, hogy a lehető legtöbb szupermarketben tervezik bevezeti az okoskamerákat, "ez pedig megváltoztatja a brit kiskereskedelmet". A Tesco hangsúlyozta, a technika korántsem új, és más kereskedők már alkalmazzák. Nem lesz semmiféle arcfelismerés, és az egyes személyeket semmilyen formában nem lehet azonosítani - magyarázta a kereskedőcég egyik szóvivője kedden.
 

Peter Cattel, a Tesco benzinkút-üzletágának vezetője elmondta, a leolvasók nem készítenek fényképet és nem tárolnak személyes adatokat sem. Hozzátette, vevőik számára különösen hasznos lehet, ha hely és idő szerint "testre szabhatják" a nekik közvetített hirdetéseket.
 

A Big Brother Watch igazgatója, Nick Pickles szerint a terv két alapvető problémát vet fel. "Az első kérdés, hogy valóban növelni kívánjuk-e a megfigyelés mértékét, melynek ma is ki vagyunk téve, hogy ezzel néhány cég még több reklámot tudjon eladni. A második: a technika nem marad változatlan, és nem mindig fogják így használni" - hangoztatta a szakember. Arra is figyelmeztetett, hogy - szerinte - hosszabb távon személyek azonosításáról van szó. Egy napon a kereskedők így pontosan tudnák követni, ki milyen boltba jár. A már létező térfigyelő kamerák tömegét lehetne erre a célra egyszerűen átalakítani.


(http://www.bigbrotherwatch.org.uk/home/2013/11/shop-door-surveillance-start.html)

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36