Elektronikus hálózatok biztonsága, EU-ajánlások

MTI Sajtóadatbank, 2001. június 7. 08:43
Az internet megbízható működését veszélyeztető szinte valamennyi kockázati tényezőt számba veszik azok az ajánlások, amelyeket az Európai Bizottság szerdán terjesztett elő az elektronikus hálózatok és kommunikáció biztonságával kapcsolatban.
Az unió végrehajtó testülete a stockholmi EU-csúcs felkérésének tett eleget, amely arra vonatkozott, hogy dolgozzon ki átfogó stratégiát és végrehajtási tervet az elektronikus hálózatok biztonságosságának növelésére. Most közzétett jelentését ugyancsak a legfelső szinten, a jövő hét végén tartandó göteborgi EU-csúcson fogják megvitatni.

A bizottsági elképzeléseket ismertető sajtóértekezletén Erkki Liikanen, a testület iparpolitikáért és információs társadalomért felelős tagja több tényezővel indokolta a fellépés sürgető voltát. Európában a távközlési szolgáltatásokat ma már nem állami tulajdonban és monopolhelyzetben lévő vállalatok, hanem egymással versengő magáncégek és szolgáltatók nyújtják. Eközben a hálózatok mindinkább összefonódnak, a rajtuk áramló adatok mennyisége pedig minden elképzelést meghaladó ütemben nő - állapította meg.

A biztonsági kockázatok elleni védekezés eszközeinek és technikáinak elterjedtsége ezzel szemben még meglehetősen alacsony szintű az EU-ban. Noha felmérések szerint az európai felhasználóknak mintegy 80 százaléka alkalmaz virusölő szoftvereket, az olyan eszközök és technológiák esetében, mint az intelligenskártya-olvasók, a rejtjelezés, a tűzfalak vagy az elektronikus aláírás, az arány mindössze 10-20 százalék körüli.

Míg az Egyesült Államokban csaknem 25 százalékos a webszerverek és a felhasználók közötti adatforgalmat megbízhatóan (az úgynevezett SSL-technológiával) rejtjelező szerverek aránya, Európában az öt százalékot sem éri el.

Ajánlásaiban a bizottság meghatározta a hálózati biztonság fogalmát, amely alatt a rendszernek azt a képességét érti, hogy adott megbízhatósági szinten ellenálljon a véletlenszerű negatív külső behatásoknak és a rosszindulatú támadásoknak. Részletezi a hálózati biztonság alapvető ismérveit és követelményeit (rendelkezésre állás, hitelesség, névtelenség, az adatok integritása és bizalmasságának védelme), valamint a legfontosabb kockázati tényezőket (lehallgatás, illetéktelen hozzáférés, adatvesztést okozó támadások, vírusok).

A bizottsági ajánlások szerint a hálózatok biztonságosabbá tételére egyszerre többféle módszerrel és megközelítésben kell törekedni, amelyek közül Liikanen a közvélemény tájékoztatásának fontosságát emelte ki. A felhasználók ugyanis eleve csak akkor lehetnek képesek a tudatos védekezésre, ha tisztában vannak azzal, milyen típusú és nagyságú kockázatokkal néznek szembe.

Ugyanennek a tényezőnek a jelentőségére utalt a biztos arra a kérdésre válaszolva is, mely pontokon foglalkoznak a bizottság ajánlásai az Echelon néven ismert amerikai műholdas távközlés-felderítő rendszer problémájával. (Liikanen ugyanakkor nem foglalt állást azzal kapcsolatban, valóban folytat-e ipari kémkedést az Egyesült Államok a rendszerrel, mint Európában gyanítják.)

A biztonság növelésének egyéb eszközei közül a jelentés vizsgálja az úgynevezett számítógépes válságcsoportok és a piacorientált szabványosítás szerepét is. Ez utóbbival kapcsolatban kitér arra, hogy a bizottság továbbra is támogatni fogja az elektronikus aláírás elterjesztését és az internetprotokoll következő verziójának (IPv6) továbbfejlesztését.

Kulcsszavak: security EU

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36