Webconsult: önkormányzatok az interneten

, 2001. június 27. 17:38
Az internetes megjelenés egyre inkább fontossá válik az önkormányzatok világában is. A faluházak országos elterjedésével a legkisebb települések is az internetes elérhetőség lehetőségéhez jutnak; így nem is meglepő, hogy már sok falu és város rendelkezik saját honlappal. Ma ezek egyelőre leginkább reprezentációs és információadási feladatokat töltenek be.
A Webconsult felmérése szerint Magyarországon mintegy 221 településnek van önálló honlapja a 3157 önkormányzatból. Az elkészült honlapok több mint 90%-a első generációs, elavult szoftvereket használó és interaktivitás nélküli. A maradék rendelkezik csak magasabb szintű alkalmazásokkal.

Ebben a szektorban tapasztalt fő probléma a központi irányítás és az erőforrás biztosításának hiánya, amelyre jellemző, hogy a Belügyminisztérium nyilvántartásában még ennyi honlap sem szerepel. Egy központi stratégia kidolgozása szinte elengedhetetlen a ma már oly sokat emlegetett e-Magyarország megszületéséhez, illetve az e-Europai integrációnak. Magyarországon is megszületett az e-kormányzati javaslat, amelyet rövid időn belül a parlament is tárgyal. Ennek okán és a digitális aláírás szeptemberi bevezetésével igen sürgetővé vált a magyar települések és térségek számára az internetes megjelenés.

A szakértői bázis azt tartja egyik legfontosabb feladatának, hogy a magyar helyi önkormányzatok és civil szervezetek internetes megjelenését nem csak az EU-hoz kell felzárkóztatni, hanem egyenesen világszínvonalú minőséget hozzon létre.

A magyar önkormányzatok között egy kisebb település, Mórahalom rendelkezik igen figyelemreméltó példával (www.morahalom.hu). Egy ajánlott szerkezet vagy felépítés megtalálható a www.webconsult.hu/onkormanyzatok címen, amely nagyon bőséges tartalmat mutat be. A fenti címen az egyszerű szervezeti felépítésen kívül több ötletet is felsoroltak, amelynek megvalósítása még várat magára. Az egyik alternatíva, ha az adózók pénze nem feltétlen komplett papírhegyeket finanszírozna, hanem a települések egymással interneten vagy intraneten keresztül jelszóval védve kommunikálhatnak. A rendszer külön előnye, hogy a régi dokumentumok is pillanatok alatt visszakereshetők, és nem kell átböngészni a papírnyilvántartást. Az állampolgárok tetszését leginkább az okmányirodák műveleteit leegyszerűsítő alkalmazások és űrlapletöltési lehetőségek nyerhetnék meg. Sokan igazán hálásak lennének már csak a nyitvatartási idő kiírásáért is, vagy ha sorszámot interneten keresztül is lehetne igényelni. Nyugat-Európában bevált gyakorlat, hogy a város irányítása a szakmai döntéseket nem feltétlenül önállóan hozza meg, hanem interneten keresztül bevonja a település értelmiségi rétegét is. Az alapvető információkon kívül sok esetben fel kell, hogy vállalja a helyi vállalatok információinak hozzáférhetőségét, pl. buszmenetrend, közérdekű telefonszámok, turistainformációk vagy akár a helyi könyvtár címjegyzékét is.

Az azonban mindenképpen fontos, hogy egy ilyen oldal felépítése mennyibe kerülhet, s ez mekkora része az önkormányzatok költségvetésének. A városokban nyilvánvaló, hogy komoly információs bázist jelenthet az önkormányzati oldal, de kérdés, hogy a falvaknak, akár önállóan, akár összefogva, erre szükségük van-e.

Magyarországon találunk egy - kifejezetten az önkormányzatok és önkormányzati szakértők részére (www.lokalinfo.hu) kifejlesztett - oldalt, amely mintegy központi adatbázisként működik. A site információi egy nem túl drága előfizetés ellenében egyszerűen hozzáférhetők. Egy másik kezdeményezést is találunk (www.onkormányzat.hu), de ez még - ki tudja mióta - építés alatt van.

Mindenképpen elmondhatjuk, hogy az önkormányzatok internetes fejlettsége hazánkban megfelelő, de van még mit javítani rajta.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36