Ki lesz az ÉV CIO-ja idén?

A VISZ ismét meghirdeti pályázatát

Czipperer Dia, 2014. június 18. 16:18

2014-ben is meghirdeti a Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) az Év CIO-ja pályázatot, melynek célja, hogy felhívják a figyelmet az informatikai vezetők tevékenységének fontosságára.

2014-ben is díjjal ismerik el az évek során kiemelkedő teljesítményt nyújtó CIO (Chief Information Officer) munkáját. Immáron 12 éve annak, hogy a díjat a VISZ által felkért szakmai bizottság odaítéli az arra érdemesnek.

 

Tavaly Kerper Gábor kapta meg a díjat, aki a Ringier informatikai vezetőjeként érdemelte ki az elismerést.

 

Az Év CIO-ja díja szakmai szervezetek, cégek és zsűritagok egyaránt jelölhetnek informatikai vezetőket. Az ajánlások a szervezők a visztitkarsag@mvisz.hu címre várják egészen július 15-ig. A pályázati anyagokat pedig július 30-ig van lehetőség beküldeni.

 

A pályázatban az alábbi kérdésköröket kell kifejteni:

 

- A korszerű eszközöket, technológiákat hogyan tudja integrálni a vállalat működésébe?

- Miben látja a követendő irányt?

- A technológiai fejlesztéseket hogyan tudja elfogadtatni a vállalaton belül?

- Mi az adatvédelem optimális mértéke? Hol van az erre fordítható költségek ésszerű határa?

 

A VISZ által felkért független zsűri tagjai:

 

A szakmai szervezetek képviselői:

 

Braun Péter, a VISZ elnöke, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatói főtanácsadója

Laufer Tamás, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) elnöke

Takács Tibor, a VISZ alelnöke

Cserna József, a Magyar Projektmenedzsment Szövetség elnöke

Szalay Imre, a Project Management Institute Magyar Tagozatának elnöke

 

A hazai szaksajtó képviselői:

 

Sziebig Andrea, az IT Business főszerkesztője

Dervenkár István, a Bitport.hu főszerkesztője

Fábián Zoltán, a Computerworld főszerkesztője

Kulcsszavak: CIO pályázat VISZ díj

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Bevállalós ötletekkel versenyeznek a Megoldások a holnapért döntősei

Kiválasztották a legjobb nyolc csapatot a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A jövő oktatása, a fenntarthatóság és a közösségfejlesztés iránt elkötelezett fiatalok megkezdhetik a felkészülést a döntőre. A következő hetekben a csapatok elképzelésük prototípusát alkothatják meg és tesztelhetik működését a mentorok közreműködésével. A diákok a szakértők segítségével készülnek a végső, májusi megmérettetésre, ahol a három legjobb csapat összesen 6 millió forint összértékű Samsung készülékkel bővítheti egyéni és oktatási intézménye eszközparkját.

2024. április 23. 14:44

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36