Magyar startupok, akikről sokat hallunk még az idén
Ilyen volt az első hazai Startup Live
Alzheimer előrejelzéssel, természeti katasztrófák után túlélőket kereső drónokkal, és lopásgátló iPhone tokkal teszik jobb hellyé a világot a magyar startupperek. Az elmúlt hétvégén több mint 120 résztvevővel lezajlott az első hazai Startup Live.
Pénteken még 24 ötlet volt versenyben, azok jutottak tovább, akik legalább 3 fős csapatot tudtak maguk köré gyűjteni. A 12 továbbjutó csapatnak kevesebb, mint 48 óra alatt kellett felkészülnie a mindent eldöntő 3 perces prezentációra, ami alapján a hazai és nemzetközi befektetőkből álló zsűri döntött.
A felkészülés ideje alatt 8 hazai és 8 nemzetközi mentor segítette a csapatok munkáját, akik között sorozatvállalkozók, programozók, sales és marketing szakemberek és befektetők egyaránt voltak. A résztvevők a mentoraik segítségével azokon a területeken kaptak segítséget az üzleti tervük javításához, ahol arra szükségük volt.
A győztes ötlet a Save Sarah, ők természeti katasztrófák helyszínén drón felvételek alapján térképeket rajzolnak, így könnyítve a mentést. Ebben a helyzetben életek múlhatnak azon, hogy mennyi idő alatt találják meg az áldozatokat. Varga Levente ötletét annyira ígéretesnek látta a zsűri, hogy ő vihette el a fődíjat is.
Négy díjból kettőt a Traqle hozott el. A legjobb pitch kategória győztese, a Traqle alapítója Sohajda Júlia a közönséget is lenyűgözte. Az ötlet úgy született, hogy Júliától hatszor lopták el a telefonját és minden alkalommal ki volt kapcsolva mire észrevette. A különleges tokot csak a tulajdonosa tudja levenni a telefonról egy speciális kulccsal, amíg pedig rajta van, a telefont nem lehet kikapcsolni.
Homola Szabolcs, a rendezvény főszponzora maga is alapított IT céget, amit azóta felvásárolt a Ness Technologies. Szabolcs sorozatvállalkozó, az ő nevéhez köthető többek között a Paloznaki Jazz Piknik is. Túl egy sikeres exiten fontosnak tartja, hogy támogassa a következő generáció vállalkozóit. “Hiszek abban, hogy a technológia mindannyiunk számára jobb hellyé teheti a világot, ezért ajánlottam fel egy különdíjat a Precognize-nak, akik egérmozgás alapján lehetővé teszik, hogy már nagyon korai fázisban felismerjék az érintettek az Alzheimer kórt. Óriási sikernek értékeljük, hogy majdnem kétszer annyian jöttek el, mint amennyien a bécsi Startup Live-on szoktak részt venni. Kipihenjük magunkat, és átgondoljuk, hogy mikor szervezzük a következőt” - mondta az esemény után.
Kapcsolódó cikkek
- Dögös tech trendekkel jön az idei SMART 2017 konferencia
- Magyar megoldás forradalmasíthatja a világ filmiparát
- Lezárult a Nemzeti Kiberverseny hazai fordulója a ProDay IT-Biztonsági Konferencián
- ProDay IT-Biztonsági Konferencia és Expo Budapesten
- Forradalmi ötleté az első hely - ők lettek idén a Highlights of Hungary győztesei
- Tizenéves programozó zseniket díjazott a UPC
- A magyar startup-ok egyre jobban szerepelnek a CES-en
- Meghosszabbított nevezési határidővel várja az innovatív ötleteket a Microsoft Imagine Cup verseny
- Magyar startupokra vadásznak a legnagyobb nemzetközi befektetők
- Állami források nélkül a startupok 90 százaléka elbukna
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Kreditbeszámítással érkezhetnek az Audi Hungaria Iskolaközpont tanulói a Széchenyi-egyetemre
Együttműködési megállapodást kötött a győri Széchenyi István Egyetem az Audi Hungaria Iskolaközponttal május 8-án. Ennek értelmében az iskola duális szakképzésének tanulói az egyetem gazdálkodás és menedzsment, valamint kereskedelem és marketing alapszakán élhetnek a kreditbeszámítás lehetőségével, ami a tanulmányi idő jelentős lerövidülését is jelentheti.