Megteremteni a munka és a magánélet egyensúlyát

forrás: Prím Online, 2019. november 19. 14:27

Napjaink egyik legnagyobb kihívása, hogy megteremtsük a munka és a magánélet egyensúlyát. Az okostelefonok világában minden pillanatban elérhetőek vagyunk, kizárni a munkát gyakorlatilag lehetetlen, legyünk éppen a munkahelyünkön, vagy intézzük a délutáni bevásárlást. A munka és magánélet közötti egyensúly megteremtése kulcsfontosságú, mindkét területen egyformán teljesítenünk kell, nem billenhet el a mérleg nyelve. Hogyan oldható meg, hogy valaki gyerek vagy akár tanulás mellett is dolgozni tudjon?  

Manapság igen keveseknek, talán csak a nemzetközi nagyvállalatok felsővezetőinek adatik meg, hogy munkáltatójuk tudatosan figyeljen az életminőségükre, a munka és magánélet egyensúlyának megtartására. Egy átlagos kis- vagy középvállalat a legritkább esetben tud arra figyelni, hogy a kollégák a saját bioritmusuk szerint dolgozhassanak, megteremthessék a munka és magánélet egyensúlyát. Egy vállalat számára az a jó munkavállaló, akinek a magánélete kiegyensúlyozott, pénzügyileg, lelkileg, egészségügyileg is rendben van, így megteheti, hogy 100%-ban csak a munkájára figyel munkaidejében. 

 

Azonban kevesen engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy munka közben csak és kizárólag a munkájukra koncentráljanak. A legtöbb munkavállaló a munkaidejéből próbál lopni néhány percet arra, hogy elintézze ügyeit, kapcsolatot tartson barátaival, családjával, megtervezze a család napjait, étkezését, vásárlását, fejben tartson minden családdal kapcsolatos logisztikai teendőt. Szinte minden irodai dolgozó fejében nap mint nap jelen van, gondolataikban ott bujkál, hogy mi lesz este a vacsora, hogyan fogja kihúzni a hó végéig a fizetéséből, illetve kénytelen idő hiányában munkaidőben vásárolni az interneten, nyaralási úticélokat keresgélni, barátaival chatelni és még szülei hogylétéről is érdeklődni. 

 

Pedig nem titok, az a cég, amelyik segíti a munkavállalóit egészségesebben élni, relaxálni, tanulni, annak munkavállalói sokkal energikusabbak, kreatívabbak, koncentráltabbak lesznek. 

 

Sokak álma, pont a fent említett körülmények miatt, az a munka, amelyet bárhonnan, bármikor végezhetünk. Így jut időnk elvinni a gyereket iskolába, elmenni az edzőterembe, vagy bevásárolni is akár a nap közepén. A rugalmas munkaidő ma már nem azt jelenti, hogy el lehet kéredzkedni 10 perccel korábban a munkából, hanem azt, hogy akkor dolgozhatunk, amikor igazán tudunk a munkánkra figyelni, amikor odafigyelve, nem kapkodva, pihenten tudunk arra figyelni, amiért a fizetésünket kapjuk. 

 

 

Szerencsére itthon is van olyan állás és cég, ahol megvalósítható a munka és magánélet egyensúlya. Az Erste Mobilbankárok keményen dolgoznak átlagon felüli fizetésükért. Cserébe az irodát igény szerint használhatják és akkor és onnan dolgoznak, amikor az nekik jó. A mobilbankári munka nem csak az ügyfél számára jelenti azt, hogy az igényeihez rugalmasan alkalmazkodva ott és akkor igényelhet pénzügyi terméket, amikor neki a legmegfelelőbb, hanem a munkavállaló számára is rugalmas munkaidőt és munkavégzést tesz lehetővé. 

 

A megfelelő egyensúlyhoz – bárhonnan is közelítünk – leginkább az a lehetőség kell, hogy rendelkezhessünk a saját életünk, valamint az időbeosztásunk felett. Az önrendelkezés a legfontosabb kulcs a megfelelő munka-magánélet egyensúlyhoz – legyen szó akár családról, barátokról, egészségről, töltődésről. Sokan nem is igazán ismerik meg saját igényeiket, hiszen az iskolapadból egy gyár-szemléletű munkahelyre kerülnek, ahol nem tudják kipróbálni, hogy mennyi kikapcsolódás, legyen az akár sport, szórakozás, családi élet vagy alvás, kell ahhoz, hogy szakmájukban valóban a legtöbbet tudják nyújtani. 

 

Ha pedig nem ismerjük saját igényeinket, nem is tudunk értük megküzdeni. Az Erste Mobilbankárainak minden nap egy új lehetőség, hogy kiismerjék az optimális napirendjüket, napközbeni feltöltődési lehetőségeket, vagy a nyugodt családi életet. 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36